"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 19. [ Szibéria ] ✪

James segítségével újra kötöttük a sebem. Óvatos mozdulatokkal tekerte a hasam körül a fáslit, amikor jéghideg keze az egyik karmolás széléhez ért. A hirtelen jött érzéstől halkan felszisszentem, szívbajt hozva az előttem guggoló férfira.

- Ne haragudj Mary, nem volt szándékos, fájt?- remegett James hangja az aggodalomtól.

- Csak hideg volt ne aggódj, nem fájt!- kuncogtam halkan.

Kezét a tarkómhoz vezetve közelebb húzott és egy lágy csókot hagyott a homlokomon.

- Még egy sebbel több, ami meglátszik rajtad.- húzta el csalódottan ajkait.

- Ilyen ez a szakma, valahol már hozzászoktam!- vontam meg a vállaim- Legalább emlékeztetnek hányszor voltam elég erős túlélni.

James szemeivel a többi hegemet pásztázta, amiket ő maga ejtett rajtam a Katonaként. Arca pillanatok alatt torzult el a benne kavargó gondolatoktól.

- Verd ki a fejedből bármin is gondolkodsz!- figyelmeztettem erélyesen.

- Képtelen vagyok elkövetkeztetni attól, hogy azokat én tettem veled.- válaszolt megtört hangon.

- Pedig azt kell tenned.- simítottam végig borostás arcán-Ha engem nem zavar, akkor téged sem kellene. Én elfogadtam azokat a hegeket. Kimentettelek onnan nem? Itt vagy előttem, ezek sokkal hamarabb emlékeztetnek engem arra, hogy elég ideig maradtam kitartó ahhoz, hogy most melletted lehessek.

- Még mindig nem fér a fejembe, hogy tud egy ilyen nő ennyi mindent feláldozni egy olyan emberért, mint én.- rázta meg a fejét.

- James.. kérlek felejtsd el ezt az egész "emberszámba sem veszem magam" dolgot! Te is közénk tartozol, egy értékes tagja vagy a társadalomnak, és egy még értékesebb az én szívemnek. Tudod, ezt hívják szerelemnek. Vésd végre az eszedbe, hogy nem vagy egyedül, sosem voltál és nem is leszel. Megértetted?- fogtam kezeim közé az arcát, hogy a tekintetét magamra emelhessem.

Elkerekedett szemekkel figyelt engem, válaszul aprókat bólintott, majd a mellkasomnak dűlve szorosan magához ölelt. Kezeimet a nyaka köré fonva viszonoztam a gesztust, miközben egy lágy csókot leheltem a hajtincsei közé.

- Bármi történjen is, melletted maradok. Amíg engem látsz nem kell félned attól, hogy egyedül maradsz.- suttogtam halk és szívmelengető szavaimat.

Erős karjai végigcsúsztak a hátamon, a vállaimba kapaszkodva felhúzta magát, hogy ajkaival elérje az enyémeket. Forró és érzelemdús csókja az összes addigi fájdalmam elfeledtette velem és saját magával is.
Steve közelebb lépett, hogy értesítsen a landolásról, amikor a kezemmel maradásra intettem. Egy halvány mosoly kíséretében időt kértem, amit hasonló gesztussal nyugtázott, majd leszállt a gépről.
Végigsimítottam James hátán és lassan eltoltam magamtól.

- Fejezzük be amit elkezdtünk.- törtem meg a csendet.

James felsegített az ülésről és levezetett a gépről. Az odakint uralkodó szibériai levegő kellemetlenül csapott arcba. A lábam alatt ropogó hó a gyermekkorba repített vissza néhány pillanatra. Minden egyes porcikám remegni kezdett, amint egy erősebb fuvallatt süvített végig a területen. James levéve magáról a kabátját a hátamra terítette, hogy védve lehessek a további hideg ellen.
A két férfi jót mosolyogva rajtam folytatta útját az épület felé.

- Ti már olyan öregek vagytok a hideget sem érzitek..- préseltem ki a szavakat dideregve.

- Minden okés?- fordult hátra Steve.