39

1.7K 194 19
                                    

Jungkookkal az oldalamon máris magabiztosabb voltam. Nem szorongtam, amikor visszamentünk a csarnokba és nem esett nehezemre belenézni a szülei szemeibe. Határozottan jó hatással van rám a fekete hajú közelsége, mondjon bárki bármit. Viszont éreztem rajta, hogy távolságtartó velem. Mintha nem merte volna elengedni magát teljesen, ezért én is visszafogtam magamat. Valószínűleg nem akart tolakodó lenni és elsietni sem szerette volna a dolgokat, elvégre csak pár perce békültünk ki. Mégis fura volt, amiért úgy viselkedett velem, mint mikor összejöttünk. Óvatos volt, megválogatta a szavait, úgy vigyázott rám, mintha egy törékeny, méregdrága váza lennék. Az este további részén szerencsére nem történt semmi, minden a lehető legjobban zajlott. Fogalmam sem volt, hogy mégis hogyan jutok majd haza. Vagy esetleg Jungkooknál töltöm az éjszakát? Nem mertem rákérdezni, mert biztosan kínos szituáció alakult volna ki belőle, szóval vártam. Nem lehetünk itt az idők végezetéig, szóval a fekete hajúnak egyszer majd fel kell hoznia a témát. Erre úgy nagyjából hajnali háromkor került sor, amikor is alig maradtak rajtunk kívül. Joon fél kettő körül lelépett, így utána ketten maradtunk Jungkookkal.

- Nálunk alszol, Jimin? – lépett oda az asztalunkhoz Suran. A mellettem ülőre pillantottam, mert én legszívesebben azonnal igent vágtam volna rá a kérdésre. De nem tudtam, hogy Jungkook mit szeretne, úgyhogy rábíztam a döntést.

- Igen – válaszolta végül a fekete hajú.

- Van nálad kulcs? – kérdezte a nő, mire Jungkook bólintott egyet, majd közölte velünk, hogy hív taxit.

- Elnézést szeretnék kérni, amiért hazudtam neked Jungkookkal kapcsolatosan. Az én ötletem volt azt mondani, hogy nem lesz a városban a hétvégén, mert tudtam, csak így jönnél el ide. Szerettem volna, ha végre tisztázzátok a dolgokat, mert Jungkook jóformán meghülyült az elmúlt két hétben. Tudom, hogy nem volt szép húzás tőle, amit csinált, de az elmúlt napokban már kezdtem megsajnálni szerencsétlent. Nem védeni akarom, de tényleg őszintén megbánta, hogy hazudott neked Jangjunnal kapcsolatban. – mondta a nő suttogva, mert gondolom nem akarta, hogy ezt hallja a fia.

- Tudom, hogy őszintén megbánta – bólintottam. – És nem haragszom a mostani hazugságért. A férjes dolog viszont egy kicsit komolyabb azért.

- Ez igaz – értett egyet velem Suran. – Reméljük tanul a hibájából, mert nagyon fontos vagy neki.

- Úgy legyen – mosolyodtam el, majd a főnököm felé fordultam, aki időközben végzett a telefonálással.

- Mehetünk? Öt perc és itt lesz. – fordult felém, én pedig válasz helyett csak bólintottam egyet.

Miután elköszöntünk Jungkook anyjától és az apját is megkerestük, kimentünk az üvegépület elé. Tényleg nem kellett sokat várnunk a taxira, szóval nagyjából negyed óra múlva már úton is voltunk a Jeon szülők háza felé. Nem terveztem a fekete hajúnál aludni, nem is hoztam magammal semmit, de bevallom őszintén, hogy örültem az anyja ötletének. Szükségem van Jungkook közelségére, mert nagyon hiányzott már. Amikor a tetőn voltunk, akkor a maradék haragom is elpárolgott iránta. Persze innentől kezdve óvatosabb leszek és nem fogok neki mindent azonnal elhinni. Ha valami gyanúsat érzékelek, akkor pedig szólok neki, hogy megbeszélhessük. Remélem tényleg nincsen előttem más nagyobb titka, mert nem akarok újabb balhét és szenvedést. Kevesebb, mint egy óra alatt már oda is értünk a hatalmas házba. Közösen megegyeztünk abban, hogy gyorsan letusolunk, utána pedig elvonulunk Jungkook szobájába. Először a fekete hajú, utána pedig én vonultam el, majd leváltottam az elegáns ruházatom egy Jungkooktól kapott pólóra és egy alsóra.

- Nézzünk valami filmet vagy inkább aludni szeretnél? – kérdezte, amikor visszaértem a szobájába és befeküdtem mellé az ágyba.

- Nem tudom – motyogtam, ugyanis nekem valami máshoz nagyobb kedvem lett volna.

our dirty secret ~ jikook | ✔Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang