48

1.3K 152 46
                                    

- Csak a kezem sérült meg. Nem bénultam le deréktól lefele - mondtam Jungkooknak, mikor felértünk a lakására és közöltem vele, hogy elmegyek tusolni. Természetesen azonnal közölte velem, hogy ő is jön, segít nekem, egyedül nem fog menni a tisztálkodás.

- De nem ázhat el a kötésed - sóhajtott fel. - Most miért nem hagyod, hogy segítsek?

- Jó, akkor menjünk - forgattam meg a szemeimet. Borzasztó ez az ember...

Segített levetkőzni, amiért egyébként hálás voltam, mert szerintem az nem ment volna egyedül. A zuhanyzást úgy oldottuk meg, hogy én jóformán csak egyhelyben álltam, ő pedig mosdatott engem. Kicsit visszajöttek a régi szép emlékeim, amikor apa csinálta ezt velem, ugyanis anya sokáig dolgozott. Most kicsit más volt a helyzetem, nem csak azért, mert közel tizenöt évvel idősebb voltam, hanem mert éppen a párom segített nekem. Nem azt mondom, hogy egyedül nem ment volna, de talán így gyorsabban végeztünk. Szárazra törölt és fel is öltöztetett, azután pedig ragaszkodott ahhoz, hogy ágyba bújjak. Pedig én meg akartam várni, amíg ő is letusol. Sértődötten feküdtem be az ágyába és nagy sóhajtozásokkal tudattam vele, mennyire nem élvezem a jelenlegi helyzetet. Úgy kezelt, mint egy kisgyereket. Mindjárt tizennyolc vagyok!

- Ugye nem fogod ezt csinálni, amíg rajtam van a kötés? - kérdeztem tőle, miután visszaért a szobába. Egy Agymenők részt nem tudtam végignézni, olyan gyorsan végzett.

- Mármint?

- Nem kell úgy kezelned, mintha a halálomon lennék - motyogtam. - Jól esik, hogy segíteni szeretnél, meg aggódsz értem, de jól vagyok. Egyedül is boldogulok, amiben meg nem, akkor úgyis szólok.

- Csak bűntudatom van és valahogy ki szeretném fejezni, mennyire sajnálom - ült le mellém, az ágy szélére. Megfogta az ép kezemet, majd cirógatni kezdte a bőrömet.

- Nem a te hibád, ne okold már magad - ingattam meg a fejemet. - Amúgy sem tört el, pár nap és már fájni sem fog. Addig meg simán kibírom. Főleg, ha nem engedsz dolgozni.

- Dolgozni biztosan nem mész - válaszolta. - Pihenned kell, nem erőltetheted meg a karod, mert akkor lassabban gyógyul.

- Halálra fogom unni magam egyedül - húztam el a számat.

- Amikor tudok majd hazajövök hozzád, de sajnos nem lehetek itthon egész nap.

- Tudom és nem is várom el. Majd elütöm valahogyan az időt. Lehet áthívom délutánra Injoont és Jinhát. Persze csak akkor, ha nem baj.

- Nekem aztán nem, nagy valószínűséggel úgyis csak azután jövök, hogy bezárt a J&K üzlet.

- Jó, akkor megbeszéltük - bólintottam.

- De azért legyen nálad a telefonod.

- Nálam lesz - válaszoltam.

Annyira nem aludtam jól. Valahogy mindig a bal oldalamra akartam fordulni, megszoktam már, hogy szembe fekszem Jungkookkal. Most viszont kénytelen voltam a hátamat mutatni a páromnak, ugyanis a bekötött karom erősen akadályozott. Háton pedig nincs az az Isten, hogy aludjak. Nem is értem azokat, akik képesek úgy aludni. Így hát sokat forgolódtam, rengetegszer megébredtem, úgy igazán mélyen nem is bírtam aludni. Persze ezt nem mondtam Jungkooknak, mert biztosan aggódni kezdett volna, aztán következő nap le se hunyta volna a szemeit egészen addig, amíg én el nem alszok. Jól esik, hogy ennyire aggódik értem és törődik velem, de attól még nem akarom, hogy ennyire saját maga elé helyezzen. Mármint nyilván, engem is nagyon érdekel, hogy mi van vele, de néha már idegesít a túlzott aggódása. Ma is akkora felhajtást csinált a meghúzódott karomból, mintha rákkal diagnosztizáltak volna, aztán meg lennének számlálva a napjaim.

our dirty secret ~ jikook | ✔Where stories live. Discover now