I./2. fejezet: Út a Roxfortba

67 7 52
                                    

„Negyed órával később kiléptek a boltból. Ivy morogva indult el az Abszol úton. Haragudott a szüleire, amiért nem vettek neki seprűt, ezért kárpótlásul betértek a Mágikus Menazsériába, ahol is egy macskával lettek gazdagabbak. De Sophie-nak ez volt a legkisebb problémája. Megint eszébe jutott az Ollivander boltja előtt látott család."

~~~

Augusztus harmincegyedikén reggel, Sophie korán kelt. Lebotorkált az étkezőbe, és megreggelizett, de mivel még mindig nem kelt fel senki, visszament, és összepakolt. Mikor levonszolta a ládáját az emeletről, és lerogyott a kanapéra, már Emma is fent volt. Egy könyvet olvasott, és már a ládája is az előszobában állt. A következő pillanatban Ivy ládája nagyot puffant a lépcső aljában, és maga Ivy is nagyot nyekkenve ért le a földszintre.

– Anyáék már felkeltek? – kérdezte, miután feltápászkodott a földről.

Sophie megrázta a fejét.

– Akkor épp itt az ideje, hogy kiugrasszuk őket az ágyból – sóhajtott Ivy.

Erre végül nem volt szükség, mert a két felnőtt hamarosan kitámolygott a hálószobából. Mikor végre elkészültek, bepakolták a három hatalmas utazóládát a kocsi csomagtartójába, és elérték a King's Crosst, ahol Hailey és Talia már vártak rájuk.

– Siessetek! – mondta Hailey. – Ne késsük le a vonatot!

A kis család elindult a kilences és a tízes vágány közötti fal felé. Először Hayley és Talia mentek át a falon, aztán a három elsős lány, végül a szülők.

A kilenc és háromnegyedik vágányon nagy volt a tömeg. Az öt lány odafurakodott a piros mozdony egyik vagonjához. Hailey kinyitotta a vagon ajtaját, majd közös erővel felrakták az öt ládát, és ők is felmásztak. Elindultak a folyosón, hátha találnak egy üres kupét, de mindegyikben voltak már. Hailey és Talia beültek a barátaikhoz, de a három lány még mindig nem talált helyet magának. Végül elérték az utolsó fülkét, amiben csak egy velük egykorúnak tűnő lány ült.

– Ez jó lesz? – kérdezte Emma.

Sophie és Ivy bólintottak. Emma kinyitotta a kupé ajtaját.

– Ideülhetünk? – kérdezte Emma.

A lány rájuk nézett, majd bólintott.

A három lány felrakta a ládáját a csomagtartóra, majd leszálltak a vonatról, hogy elbúcsúzzanak a szüleiktől. Az anyjuk átölelgette őket, és százszor elmondta a szokásos szövegét, hogy legyenek jók és küldjenek levelet, stb.

Mikor ezzel is végeztek, visszaszálltak a vonatra. Mivel volt még egy kis idejük az indulásig, csak leültek a helyükre – Emma és Ivy a lány mellé, Sophie velük szembe –, és csak nézték a peront. Nem messze tőlük, egy házaspár épp öt gyermekével vitatkozott. A legidősebb fiú most lehetett végzős, következő kettő se sokkal fiatalabb, a legkisebb fiú pedig annyi mint ők. A kislány az anyja kezét szorongatta, és mosolyogva nézett testvéreire.

Ekkor felhangzott a sípszó. Gyerekek ugráltak fel a vonatra, anyukák adtak még egy utolsó búcsúpuszit, majd a vonat megindult. Sophie még integetett a szüleinek, de aztán visszafordult. Emma és Ivy is így tettek.

– Te is most leszel elsős? – kérdezte Emma a lánytól.

A lány bólintott.

– Én Emma Blacksmith vagyok, ők pedig itt Sophie és Ivy – mutatkozott be Emma.

– Én Susan Collins vagyok – mondta a lány.

– Te aranyvérű vagy? – tette fel a kérdést Ivy.

A múlt megismétlődik (Harry Potter fanfiction)//BefejezettWhere stories live. Discover now