A múlt megismétlődik (Harry Potter fanfiction)//Befejezett

I./23. fejezet: Bodzapálca

„– Van egy ötletem – jelentette ki, azzal már rohant is a lépcső felé.
Clarence és Sophie egymásra pillanatottak, aztán a fiú után eredtek, aki meg sem állt a hetedik emeletig. Ott is egy nagyon ismerős folyosón egy ajtó előtt.
– A Szükség Szobájába? Jó ötlet – biccentett Jamesnek Sophie. Az ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd a két fiúval a nyomában, belépett a szobába."

Várakozásukkal ellentétben a szoba üres volt. Nem volt benne más, csak egy kandalló, amiben vidáman lobogott a tűz. Mégis az egész helyiségnek olyan hátborzongató hangulata volt.

– Bármi történik, maradjatok mögöttem – mondta fojtott hangon Sophie, miközben a kezeivel a talárja zsebébe nyúlt, és megmarkolta a bodzapálcát.

– Még mit nem – ellenkezett Clarence, és kilépett a lány mögül. Pálcáját a szoba közepére szegezte, és körbenézett. – Nincs itt semmi. Szerintem kereshetünk tovább – eresztette le a pálcáját.

– Én nem lennék ebben olyan biztos – mondta Sophie, és hunyorogva pásztázta a szobát. – Tud valaki adni egy gumilabdát? – kérdezte hirtelen.

A két fiú megütközve meredt rá.

– Mégis miért? – kérdezte meghökkenve James.

– Nem tök mindegy? A lényeg, hogy kell – jelentette ki Sophie.

Clarence vállat vont, és egy pálcalendítéssel később már a kezében tartotta a kért labdát.

– Táv tudnád taszítani? De ha lehet, minél erősebben – nézett rá kérdőn Sophie, mire Clarence bólintott.

– Depulso Maxima! – motyogta, mire a labda a fal felé száguldott, majd visszapattant róla, és most Sophie-ékat vette célba.

– Hasra! – kiáltotta Sophie, azzal mindannyian hasra vágták maguk a padlón.

Csak akkor keltek fel, mikor elhalt a labda becsapódásainak zaja. De már nem voltak egyedül. A terem közepén ott állt egy fekete köpenyes alak, mellette még egy, a falnál pedig még kettő, akik pálcáikkal tartották sakkban Ryant. Mindannyian a fejükre húzták csuklyájukat, arcukon pedig maszkot viseltek.

– Már első találkozásunkkor láttam, hogy okos lány vagy te, de hogy ennyire? Le vagyok nyűgözve! – szólalt meg a közepén álló alak.

– Egy kiábrándító-bűbájra rájönni nem nagy kunszt. Azt pedig minden normális gondolkodású ember tudja, hogy megszűnik a hatása, ha valamivel ütközik. Nem gondoltam volna, hogy ennyit sem tud, Denem – mondta higgadtan Sophie.

– Most arra célzol netán, hogy ostoba vagyok? – háborodott fel Denem, de a hangján hallatszódott, hogy vigyorog.

– Talán burkoltan – vont vállat Sophie. – De lehet, hogy értelmesebbnek tűnne, ha levenné végre azt a nyavalyás maszkot, mert már mindenki tudja innen, hogy ki maga.

Denem lassú mozdulatokkal az arcához nyúlt, és levette a maszkját, majd a csuklyáját is hátratolta.

– Most pedig elengedhetné Ryant – mondta határozottabban Sophie, miközben még inkább megmarkolta a bodzapálcát, másik kezében pedig a sajátját tartotta.

– Ennél azért okosabbnak gondoltalak – nevetett fel Denem. – De tudod mit? Ma jó hangulatomban vagyok, ezért cserét ajánlok. Ideadod a Pálcák Urát, és titétek lehet Miller, mit bánom én.

Sophie nem látta, de érezte, hogy Clarence összerezzent meglepetésében, James pedig majdhogynem a pálcáját is elejtette, annyira meghökkent.

– Rendben – bólintott Sophie.