A múlt megismétlődik (Harry Potter fanfiction)//Befejezett

I./21. fejezet: Kviddics

"– Úgy látszik a Pálcák Ura új gazdát választott – jelentette be drámai hangon."

McGalagony professzor elsápadt, de Ryan és Sophie csak értetlenül bámultak a két nőre.

– Érti mit jelent ez? – folytatta Blake. – Domian eddig is a Pálcák Urát kereste, pont mint az apja, de ha megtudja, hogy Sophie-nál van, még nagyobb bajban lesznek, mint eddig. Hisz tud a kettejük között lévő kötelékről.

Sophie most már semmit sem értett, de McGalagony valószínűleg igen, mert bólintott.

– Szerintem az lesz a legjobb, hogyha ezt kettesben megvitatjuk – mutatott a gyerekek felé.

– Szerintem is – helyeselt Blake, és Sophie-ékhoz lépett. – Magunkra tudnátok hagyni egy kicsit? – kérdezte, azzal már tolta is ki őket a dolgozószobából.

Sophie-nak már csak arra volt ideje, hogy egy pillanatra visszanézzen McGalagonyra, aztán már be is csukódott mögöttük az ajtó.

– Szerinted mi lehet ilyen titkos, hogy nem hallhatunk róla? – kérdezte Sophie.

Ryan vállat vont, de úgy tűnt, nem is igazán figyelt a kérdésre.

– Min gondolkozol ennyire? – vonta fel a szemöldökét Sophie, miközben meglóbálta a kezét Ryan szeme előtt.

– Csak ezen a Pálcák Urán. Úgy rémlik, mintha már hallottam volna ezt a nevet, de nem tudom, hol és mi az – mondta elgondolkozva, aztán felcsillant a szeme. – Menjünk most azonnal a könyvtárba!

~~~

– Most akkor mit is keresünk? – kérdezte Sophie, és furcsa pillantással nézte Ryant, aki a mesekönyvek között keresgélt. – Egyébként miért pont a mesekönyveknél?

Ryan csak legyintett, majd diadalmasan felkiáltott, és levett a polcról egy régi könyvet.

– Bogár bárd meséi? Most komolyan? Mesét fogunk olvasni? – hökkent meg Sophie.

– Pontosan – jelentette ki Ryan, azzal belelapozott a könyvbe. – Meg is van. Ezt kerestem – mutatott az egyik oldalra.

– A három testvér meséje? Ebben láttad a Pálcák Urát? – csodálkozott Sophie.

– Igen, de csak hallgasd, és rájössz te is – mondta, azzal belekezdett A három testvér meséjébe. – Volt egyszer három fivér, akik útra keltek, s egy este szürkületkor egy elhagyott, kanyargós ösvényre értek. A testvérek útját végül egy folyó keresztezte, amin nem volt gázló, s túl sebes folyású volt ahhoz, hogy biztonságban átúszhassanak a túlsó partjára. A három testvér azonban járatos volt a mágiában, így hát csak intettek varázspálcájukkal, s máris híd ívelt át a veszélyes víz fölött. Már a híd közepén jártak, mikor egy csuklyás alak állta útjukat. S a Halál megszólította őket. Bosszantotta, hogy hoppon maradt, mert megszokta már, hogy az arra tévedő utazók mind a folyóba vesznek. Hanem a Halál agyafúrt volt: megdícsérte a három tesvér ügyes varázslatát, és azt mondta, jutalmat érdemelnek, amiért sikerült túljárniuk az eszén. A legidősebb testvér, aki harcias férfi volt, egy minden létezőnél erősebb varázspálcát kért: olyat, amelyik minden párbajban győzelemre segíti tulajdonosát, olyat, amelyik méltó a varázslóhoz, aki legyőzte a halált. A Halál odalépett a folyóparti bodzafához, pálcát készített egy lelógó ágából, és átadta azt a legidősebb testvérnek. A középső testvér rátarti ember lévén meg akarta alázni a Halált, s azt kérte, legyen hatalma holtukból visszahívni az embereket. A Halál felemelt egy követ a folyópartról, átadta a középső testvérnek, és azt mondta, a kő visszahozza a holtakat. Ezután a Halál a legifjabb testvértől is megkérdezte, milyen jutalmat kíván. Ő volt a legszerényebb a három közül, s a legbölcsebb is, mert nem bízott a Halálban. Ahhoz kért hát segítséget, hogy mikor továbbáll onnan, a Halál ne követhesse őt. És a Halál, mit volt mit tennie, átadta neki saját láthatatlanná tévő köpenyét. A Halál ezután félreállt, s a három testvér folytatta útját. Ámuló szavakkal emlékeztek meg kalandjukról, s versengve csodálták a Halál adományait. Idő múltával azután a testvérek elváltak, s ki-ki a maga útján ment tovább. A legidősebb fivér egyheti vándorlás után elért egy messzi faluba, s ott felkereste régi haragosát, egy másik varázslót. Párbajra hívta ki őt, s a bodzapálca birtokában könnyű diadalt aratott fölötte. Halott ellenfelét hátrahagyva a legidősebb fivér betért egy fogadóba, s ott nagy hangon eldicsekedett a legyőzhetetlen pálcával, amit magától a Haláltól csikart ki. Aznap éjjel egy másik varázsló odalópodzott a borgőzös álomba merült hencegő ágyához. A tolvaj elvette a pálcát, s hogy ne végezzen félmunkát, elmetszette a legidősebb fivér torkát. Így jutott az első testvér a Halál kezére. Ez idő alatt a középső fivér megtért otthonába, ahol egydül lakott. Ott elővette a holtakat ébresztő követ, és háromszor megforgatta a kezében. Nagy ámulatára és szíve örömére nyomban megjelent előtte a leány, aki mátkája volt, amíg el nem ragadta a korai halál. Ám a leány bús volt, és hideg; mintha fátyol mögül tekintett volna szerető párjára. Bár visszatért, szenvedett ezen a világon, nem találta már helyét az élők között. A középső fivérnek végül eszét vette a reménytelen vágy, s kioltotta saját életét, hogy a sírban egyesüljön mátkájával. Így jutott a középső testvér a Halál kezére. A Halál sok-sok éven át kutatott a legifjabb fivér után, de nem bukkant nyomára. A harmadik testvér aggastyánkort ért meg. Egy napon aztán levetette a láthatatlanná tévő köpenyt, és a fiának adta. Régi barátként üdvözölte akkor a Halált, örömmel tartott vele, s a Halál tisztelettel vezette ki őt az árnyékvilágból.