A múlt megismétlődik (Harry Potter fanfiction)//Befejezett

I./8. fejezet: Ryan titka

„– Én megyek aludni – jelentette ki határozottan Sophie.
Elindult az ajtó felé, de Ryan ismét megakadályozta ebben. Sophie dühösen leült egy székre, és hallgatásba burkolózott. Ryan és James is követték a példáját. Egyikük se szólt egy szót se, pedig mindkettejükön látszott, hogy lenne mondanivalójuk. Így ültek legalább fél óráig, míg nem halk kattanással nyílt az ajtó."

Blake professzor belépett az irodába, és leült a három gyerekkel szembe, az asztalához.

– Azt hiszem, mindannyian magyarázatra szorulunk – mondta Blake, miután semelyik gyerek nem volt hajlandó megszólalni.

Sophie konokul hallgatott, és közben látta, hogy Ryannek és Jamesnek sincs túlzottan kedve megszólalni. Végül Blake elégelte a kínos csendet, ami beállt közéjük.

– Akkor kezdje mondjuk Sophie – mondta.

– Mit mondjak? – kérdezte ingerülten Sophie.

 – Az egészet. Hogy találkoztál Domiannel? – kérdezte Blake, mire Sophie már konkrétan egy kihallgatáson érezte magát.

Kelletlenül elmesélte a találkozásaikat Denemmel, de közben egyszer sem pillantott Blake-re. Miközben beszélt, látta, hogy Ryan egyre feszültebb lesz, de nem tudta mire vélni. Mikor befejezte, csönd állt be közéjük, amit végül Blake tört meg.

– Akkor, ha jól sejtem, tudod már kicsoda Domian – sóhajtott.

– Azonkívül, hogy egy gyilkos és a maga testvére, semmit – mondta Sophie megvetően.

– Emlékszel a vezetéknevére? – kérdezte hirtelen Ryan.

Sophie olyan hirtelen fordult felé, hogy kis híján leesett a székről. Ryan sürgető pillantása láttán bólintott.

– Denem. De nem értem, innen hogyan tudhatnám... – kezdte, de Ryan félbeszakította.

– Nem emlékszel senkire a történelemből, akit Denemnek hívtak? – vágott a szavába.

Sophie csak megrázta a fejét.

– Miért, te igen? Tudod, hogy jobb vagy mágiatörténetből, és nekem is csak... – kezdte, de Ryan megint közbevágott.

– Tom Rowle Denem – jelentette ki.

– Az ki? – kérdezte meglepedten Sophie.

– Voldemort – szólt közbe csendesen James.

– Az a Voldemort? A feketemágus? Aki megölte a szüleidet?– kérdezte Ryantől döbbenten Sophie.

– Pontosan – válaszolt a fiú helyett Blake. – Domian a fia.

– Akkor maga... akkor maga Voldemort lánya? – hebegte Sophie.

Blake nem szólt semmit, amit Sophie egy igennek könyvelt el.

– Én megbíztam magában! – fakadt ki. – Pedig... pedig maga is a halálom akarja. De ki kell ábrándítanom, ez nem fog sikerülni – sziszegte.

Már csak azt vette észre, hogy áll, és minden ízében remeg a dühtől és a csalódottságtól.

– Sophie, hadd magyarázzam meg... – kezdte Blake, de a lány már nem törődött vele. Se vele, se Ryannel, aki megnyugtatóan megfogta a karját. Sophie csak dühösen rápillantott barátjára, aztán kirántotta a karját a kezéből, és kiviharzott a szobából. Amint halló távolságon kívülre ért, futásnak eredt.

– Töklepény – morogta Sophie, mikor elérte a Griffendél klubhelyiségének bejáratát.

– Jó étvágyat! – motyogta szórakozottan a Dáma, majd festményestül előrelendült.