A múlt megismétlődik (Harry Potter fanfiction)//Befejezett

I./7. fejezet: Árny a rengetegben

„Sophie csak belefúrta magát a fiúba, és próbált nem kétségbeesni, ám hamarosan teljesen megnyugodott barátja közelségétől. Ez még nem jutott eszébe, de úgy érezte, mintha Ryan a bátyja lenne, akivel olyan erős a köteléke, amit Ébivel vagy Emmával sosem érzett. Ezekkel a gondolatokkal aludt el Ryan karjában, és a rémálmok, amiktől félt, nem jöttek."

~~~

Másnap reggel Sophie az ágyában ébredt. Fogalma sem volt, hogy került oda – valószínűleg Ryan vitte be –, de szobatársainak látszólag nem tűnt fel, hogy az éjszaka közepén került csak az ágyába. Ivy és Lynn egymást túlharsogva vitatkoztak a Lumpsluck által feladott házi feladatról, de Sophie most nem tudott figyelni rájuk. Még mindig az előző esti büntetőmunka járt a fejében.
Mikor leértek a nagyterembe, az első, ami feltűnt Sophie-nak, az az volt, hogy a mardekárosok ismét a helyükön ültek.

– A tanároknak sikerült kiszedniük őket? – kérdezte Ethantől, aki ezen a reggelen feltűnően savanyú képet vágott.

– Ja. Lumpsluck végül riasztotta McGalagonyt, aki Blake-kel pillanatok alatt szabaddá tette a bejáratot – mondta Ethan, miközben mogorva képpel kanalazta magába a zabkásáját.

– Pedig jó kis csíny volt – sóhajtott ábrándos tekintettel Lucas.

– Ez igaz. Az egészben talán az a volt legjobb, hogy most láthatom Kennedy arcát – derült fel Ethan, és a Mardekár asztala felé bökött, ahonnan Nancy Kennedy épp gyilkos pillantásokkal méregette a griffendéleseket.

– Ezt meg fogja bosszulni, az biztos – mondta Ryan, és leült Lucas mellé.

– Na, arra kíváncsi leszek – mondta gúnyosan Lucas.

– Idetartanak – figyelmeztette őket Ryan, és valóban. Kennedy, Tomlinson, Crusader és még néhányan felálltak az asztaltól, és a négyes felé indultak.

– Ha megtudom, melyikőtök volt, annak vége lesz – sziszegte Kennedy, de két gúnyos horkantás volt a válasz a Somerholder-ikrek felől.

– Én a helyetekben nem találnám ilyen viccesnek a dolgot – mondta fenyegetően Tomlinson.

– Ne idegeskedj, Craig! – szólt rá kedvesen Kennedy. – Ezek még csak ovisok.

– Tényleg Kennedy? – kérdezte gúnyosan Ethan. – Azt hiszem, nem mi voltunk, akik elvesztettek egy fogadást...

– ...egy elsőévessel szemben – folytatta Lucas.

– És nem mi vagyunk adósai egy elsőévesnek – tette hozzá Ryan.

Tomlinson a pálcája után nyúlt, de Ethan, Lucas, Ryan és Sophie megelőzték. Kennedy figyelmeztetőnek szánt mozdulattal lenyugtatta Tomlinsont, majd inkább jobbnak látták távozni. A három ötödéves vigyorogva gúnyolódott a mardekáros bandán (mármint Ethan és Lucas gúnyolódott, Ryan csak fejcsóválva hallgatta őket), de Sophie figyelmét már más kötötte le. Ugyanis megérkeztek a fiúk.

– Igazán megvárhattatok volna – morogta Dennis.

James egyetértően mormogott valamit, de a szájába tömött rántotta miatt a többiek nem értették.

– Hé, a mardekárosok mit keresnek itt? – kérdezte James, miután lenyelte a falatot.

– Mármint itt? Itt szoktak étkezni – értetlenkedett Lynn.

Ivy beleprüszkölt a töklevébe.

– McGalagony és Blake kiszedték őket – magyarázta Sophie.

– Hogy az a... – Itt James olyan szitokszavakat használt, amiket Sophie még soha életében nem hallott.