Tájékoztató

2.1K 98 20
                                    

Sziasztok!

Elsőnek is azzal kezdeném, hogy sajnálom, hogy ennyi kihagyás volt a történetben. Visszaolvasva a kommenteket eléggé bűntudatom lett, hogy csak így folytatás nélkül maradt ez az egész.

A mai napon, illetve az elmúlt két napban újra olvastam a történetet és elfogott újra az az érzés, amely 2016-ban arra ösztönzött, hogy elkezdjem írni.
Arról az érzésről beszélek, ami akkor jön elő, amikor olvasol egy történetet, aminek nincs vége és azt gondolod te tudnád folytatni. Még, ha az író abba is hagyta te megtudnád csinálni. Na ez az érzés fogott el. És, hogy ez pont a saját történetemnél az nagy szerencse. :)

Az első fejezetet illetve a prológust 2016-ban töltöttem fel. Akkor voltam túl az érettségin és kezdtem szakmát tanulni. Mondhatni iskolás kiskölyök voltam. Azóta sokminden történt az életemben. Abbahagytam a sulit, ledolgoztam 4 és fél évet az előző munkahelyemen, és 3 hónappal ezelőtt állást váltottam. Talán ez a változás volt az ami arra késztetett és ez volt ami kellett ahhoz, hogy vissza térjek életemnek ahhoz a részéhez, amit mindig is imádtam. Az íráshoz. Talán lelkileg voltam egy kicsit elfáradva, de most azt érzem, hogy van azért bennem pár fejezet ott ahonnan ezek jöttek. :)

Szóval máris befejezem a felesleges dumát. :)

Ez a bejegyzés, pedig arra szolgál, hogy bejelentsem nektek a fergeteges öröm hírt ( :D ).

*drámai hatásszünet *

Késztetés érzek, hogy ( bár sok hónapnyi kihagyáson vagyunk túl ) újra folytatódjon a történet!

Remélem nem haragszotok rám és sokan olvasni fogjátok, akik régen követtétek részről részre. Imádtam minden kommentet, amit még akkor írtatok és amik azóta kerültek oda, amíg nem voltam.

Bár újra olvasás közben rájöttem hogy az első pár rész eléggé gyengére sikerült, itt-ott esetlen és béna lett, de nem szeretnék rajta változtatni, így nem fogok bele javítani. Így szerettétek, ettől lesz kerek ez az egész.

Szóval neki kezdek a folytatásnak és hamarosan érkezni fog.

Tényleg nagyon imádlak benneteket és köszönök minden egyes jó szót. Nélkületek nem menne. :) ❤️

Jó éjszakát!
Puszi,
Julie

2021.12.03.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now