Dance, Football and Other Loves (magyar)

17. fejezet

Sziasztok! 
Csak pár szó így az elejére. Sajnálom, hogy nem hoztam a részt hamarabb, de nem akartam összecsapott munkát megosztani veletek. Remélem tetszeni fog nektek és továbbra is velem tartotok a jövőben.
Puszi,
Julie 

----------------------------------------------------------------------------

Scott

Lehet, hogy életem legnagyobb hülyesége volt úgy csinálni, mintha nem emlékeznék a csókra, de tudtam, hogy jobb lesz Macynek, ha azt hiszi nem tudok róla. Tudtam, hogy ezért volt kibukva és nem Jess miatt. Láttam az arcán a megkönnyebbülést, mikor elhitte, hogy képszakadásom van. Hosszan kifújtam a levegőt és belebújtam a zakómba. Az esti bálnak talán nem lesz olyan katasztrofális vége, mint a tegnapi bulinak. Egy darabig néztem a tükörképem és újra eszembe jutott Macy. Élveztem a csókot, jobban mint kellett volna és újra, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes kis részt, de nem tudtam rájönni, miért szaladt el Macy. Aztán eszembe jutott az arca, mikor végig szaladt rajta a megkönnyebbülés, és valami kis szorító érzést éreztem a mellkasomban. Már az első nap megakadt rajta a szemem és megkedveltem, amikor elsőnek leseggfejezett a suli parkolójában. Sosem akartam párkapcsolatot és eddig nem is volt részem benne, de most először megjelent előttem a lehetőség és lehet hülyeség, de nem akarom elszalasztani. Kedvelem Macyt és szeretném, ha ő is kedvelne.

A tükörképem ráncolta a homlokát. Mi a fene bajom van? Megmozgattam a nyakam és felkaptam a vörös rózsa corsage-t a szekrényem tetejéről, majd lekocogtam a lépcsőn. Ki kell derítenem, hogy Macy is kedvel annyira, hogy adjon egy esélyt magunknak.

Macy

Izgultam. Nem tudtam mi van velem, de vártam, hogy végre Scott csengessen. Miután elment feltúrtam a szekrényem és találtam egy bálba illő ruhát. Egy gyönyörű, világoskék ruha volt, amit még anya vett nekem évekkel ezelőtt, de mindig nagy volt rám. A felső része, nyaktól a derekáig csipkével díszített, az alja egyszerű szoknya, egy fátyolszerű felső réteggel. Nagyon tetszett már, amikor elsőnek megláttam és most akaratlanul is az jár a fejemben, hogy vajon mit fog szólni hozzá Scott. A hajamat egyszerűen leengedtem és az egyik oldalt feltűztem, sminknek pedig szempillaspirált és egy kis szájfényt használtam. Nem akartam túlzásokba esni. Persze szép akartam lenni, de nincs rá szükségem, hogy egész este azon aggódjak, hogy mikor folyik el a szemfestékem. Scott nem mondta, hogy pontosan mikor jön, ezért hét óra előtt, amikor kész lettem lementem a földszintre és a bejárati ajtó melletti tükörbe nézegettem magam. Észrevettem a hátam mögött, a szekrényem heverő fényképezőt és könny szökött a szemembe. Mennyire örülne anya, ha most látna. Egyszer, majd eljön az ideje, és akkor tökéletes lesz rajtad. Gyönyörű leszel benne, akár egy hercegnő. Igaza volt, mikor eljött az idő jó lett rám a ruha. A szorító érzés a mellkasomban nem akart elmúlni még akkor sem, amikor a könnyemet törölgetve az ajtóhoz mentem és kitártam. Scott állt előttem fekete öltönyben, sötétkék inggel párosítva és az eddigi érzelmeim, amiket próbáltam elnyomni előtörtek és legszívesebben megcsókoltam volna. Halvány mosollyal figyeltem, ahogy végignézet rajtam, egészen a ruhámmal egyszínű magassarkúmtól a fejem búbjáig.

- Gyönyörű vagy. – mondta mosolyogva, majd elkomolyodott és közelebb lépett. – De, hé, miért sírsz? Valami baj van? – kezeibe fogta az arcom és a hüvelykujjával, óvatos mozdulatokkal törölgette a még kiszökő pár könnycseppet.

Hirtelen melegem lett és nem tudtam máshová nézni csak azokba az aggódó zöld szemekbe. Közel volt hozzám és a következő tettem valószínűleg egy pillanatnyi elmezavarnak köszönhető volt, ugyanis megfogtam a zakója szegélyét, lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Elsőnek mozdulatlan lett, majd mikor kicsit magához tért, már csak az éreztem, hogy a hátam a falnak nyomódik. Hevesen visszacsókolt, karjait körém fonta és magához húzott, miközben még mindig a falnak nyomott a felső testével. Mikor kicsit elhúzódott és a szemembe nézett magamhoz tértem. Mellkasához nyomva a kezem kicsit távolabb toltam, miközben magamban szitkozódtam. A tenyeremhez nyomtam a homlokom és nem akartam elhinni mit tettem.

- Ó, istenem, nem hiszem el... - motyogtam halkan. Nem mertem ránézni, túlzottan szégyelltem magam és zavarban voltam, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni. Talán pár év múlva sikerül, ha addig nem süllyedek el szégyenemben. – Én.. nem tudom, mi ütött belém, sajnálom. – még mindig takartam az arcom, így nem vettem észre, hogy újra közelebb lépett. Megfogta a csuklóm és elhúzta a kezem az arcom elől.

- Hé, ne sajnáld és ne legyél ennyire zavarban. – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Még mindig lefelé néztem, így az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Én élveztem, és nem bánom, ahogy a tegnapit sem. – ahogy kiejtette a szavakat a száján, nem akartam hinni a fülemnek.

- H-hogy m-mi? – dadogtam döbbenten. – De... te nem is...

- Csak úgy tettem, mint aki nem emlékszik. – mondta komolyan. – Bár elég nehéz volt, mert azóta minden egyes pillanatban eszembe jut. – fejezte be vigyorogva. Ha lehet még pirosabb lett az arcom és most nem zavaromban, hanem dühömben. Már nyitottam a számat, amikor folytatta. – Mielőtt megkérdezed, hogy miért, elmondom. – a szemembe nézett és úgy folytatta. – Nem voltam, olyan részeg, sőt alig ittam valamit és amúgy is a levegőn teljesen kitisztult a fejem. Nem azért csókoltalak meg, mert éppen te voltál ott, hanem mert téged akartalak. Aztán elszaladtál és nem válaszoltál a hívásaimra. Akárhogy próbáltad elhitetni, hogy Jess miatt voltál zaklatott tudtam, hogy miattam vagy, és az egyetlen dolog, amivel úgy gondoltam helyre rázlak egy kicsit, az az volt, hogy elhallgattam az igazságot. – a hajába túrt és oldalra pillantott. – Figyelj, én nagyon megkedveltelek és, ha neked az jobb, ha ugyanúgy folytatjuk a barátságunkat, akkor részemről rendben, de ha részedről több volt ez a csók, mint hirtelen felindulás, akkor benne vagyok a folytatásban. – mosolygott szélesen, de láttam rajta, hogy komolyan kérdezte, és ha azt mondanám, hogy többet jelentet a csók, annak jobban örülne. Nem tudtam ki ejteni az igazságot, mert nem voltam még felkészülve, hogy belekezdjek valamibe, amit annyira akarok és vágyok rá. Féltem, hogy csalódok és ezért a könnyebb utat választottam. Azt hittem ott helyben elsírom magam.

- Én is kedvellek. – mondtam óvatos mosollyal, mire felcsillant a szeme. – De össze vagyok zavarodva és... annyi minden történt most velem, nem akarok egy újabb csalódást... - folytattam volna, de közbe vágott.

- Figyelj rám, Macy. – mondta és megfogta két oldalt az arcom, úgy nézett a szemembe. – Nem azt mondtam, hogy most azonnal dönts. Nem baj, ha most úgy érzed nem akarsz tőlem semmit. Rendben van a dolog. Gondolkozz rajta, annyi időd van, amennyit akarsz. Nem kényszerítelek semmire. – megtörölte a hüvelykujjával az arcom, mint mikor ajtót nyitottam, akaratlanul is könny szökött a szemembe. – Én csak nem akarlak elveszíteni egy ilyen dolog miatt. Ha neked nem megy, akkor rendben van, csak barátok leszünk, de amint készen állsz én is készen fogok állni, hogy többek legyünk barátoknál. – olyan komolysággal a hangjában mondta, hogy nem tudtam nem hinni neki. 

Átöleltem a derekát és a mellkasához nyomtam az arcom. – Köszönöm, Scott. Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék magamnak. – szorosan visszaölelt és egy puszit adott a fejem búbjára. Addig öleltem, amíg már nem éreztem azt, hogy elsírom magam, ha elengedem. – El sem hiszem, hogy ezeket a szavakat a te szádból hallottam. – mondtam kuncogva, hogy kicsit oldjam a feszültséget, ami sikerült is. Elnevette magát és letörölte a még arcomon lévő pár könnycseppet.

- Én sem. – vigyorgott. – Talán az első napodon nem neked lett agyrázkódásod, hanem nekem, mert azóta nem ismerek magamra.

Mosolyogva néztem rá és összekulcsoltam az ujjainkat. – Ez azért van mert lelki társak vagyunk. – emlékeztettem, amit még a folyosón mondott nekem hetekkel ezelőtt. – Így vagyunk egymással – emeltem fel összekulcsolt kezeinket – emlékszel?

Elnevette magát és a fejét rázta. – Na jól van. Itt az ideje, hogy induljunk. – elővett egy kis átlátszó dobozt, amiben egy vörös rózsa volt. – Add a kezed, hadd adjam rád a corsage-t. Remélem tetszik. – mondta és elkezdte kibontani, hogy a csuklómra csúsztathassa.

- Gyönyörű. – suttogtam halkan.