23/2. rész

8.6K 381 14
                                    



Miután megnyerték a srácok a meccset, és sáros, vizes ruhájukat átcserélték, valamennyire vállalhatóan néztek ki, így beültünk a Katy's-be egy hamburgert megenni. Katy bánatos mosollyal nézett rám, de nem próbált meg velem beszélgetni, amiért hálás is vagyok. Igaz, hogy nem haragszom már rá, de még nem tudom csak úgy elfelejteni, hogy nem árulta el a nagyi tartózkodási helyét, vagy akár csak azt, hogy miért ment el. Már több, mint egy hét eltelt, amióta nem hallottam felőle, és most már kezdek egy kicsit beletörődni. Fáj, és nincs olyan perc, hogy ne jutna eszembe, de egyáltalán nem tudom, hogy mi tévő legyek.

- Benézünk a buliba? – Scott hangja a fülem mellett kizökkentett a gondolataim közül.

- Milyen buliba? – ráncoltam a homlokom. Egyáltalán nem figyeltem oda a beszélgetésükre.

- Bianca bátyja hazajött az egyetemről a hétvégére és bulit rendezett. – mikor felvontam a szemöldököm, gyorsan hozzá tette. – Greg jó fej, nem olyan, mint a húga.

Végig néztem a többieken, aki bólogattak és vállat vontam. – Nekem mindegy.

Letettem a kocsim otthon és Scott kocsijával mentünk tovább. Halk zene szólt és az eső még mindig kopogott az üvegen. – Mit fogsz csinálni hálaadáskor? – kérdezte Scott megtörve a csendet és összekulcsolt kezünket a váltóra tette.

Gondolni sem akartam a hálaadásra. Jövő hét második fele már a hálaadási szünet lesz, és pont az ünnep előtt lesz az Eagles meccse, amire meghívtam a srácokat, úgy, hogy én még nem döntöttem el mégis elmegyek, vagy nem. És persze a meccs másnapján lesz a szüleim halálának évfordulója. Rá két napra Hálaadás. – Nem tudom, talán a kanapéra kuporodva forró csokit iszogatok és könyvet olvasok vagy idétlen műsorokat nézek a tévében. – mondtam váll vonogatva. – És te?

- Jessicáék átjönnek hozzánk és együtt ünnepel a két család. Minden ünnepen így van. – megállt a pirosnál és felém fordult. – Te is eljöhetnél. Legalább anyáék is megismerhetnének, és Jess is imádná, ha ott lennél.

Elöntötte az arcom a forróság. Ünnepel összekötött családi vizit. Félre pillantottam. – Nem szeretnék zavarni.

- Ne hülyéskedj már! – felemelte a kezem és megpuszilta az ujjaim. – Mégis kit zavarnál?

- Fogalmam sincs. Talán nem tetszek majd anyukádnak, vagy apukádnak. Már is túl kéne élnünk egy kínos vacsorát, ahol a szüleid vasvilla tekintettel követnék minden mozdulatom és, amikor leeszem magam, vagy valami a fogam közé szorul és röhejesen fogok kinézni, akárhányszor beszélek, már is kiderül milyen esetlen és nem hozzád való vagyok. Akkor majd összeveszel a szüleiddel, mert engem akarsz védeni, én pedig majd megpróbállak rábeszélni, hogy ne balhéz velük, és akkor majd mi is veszekedni fogunk és bumm vége is a kapcsolatunknak. – hadartam és a szabadkezemmel gesztikuláltam. – Nem köszi, inkább otthon maradok és, majd hamar lefekszem aludni. – ráztam a fejem, és inkább kinéztem az elhaladó tájra, mert nem akartam Scott arcát látni.

Mikor csendbe maradt és nem szólalt meg egy darabig muszáj voltam rápillantani. Összeszorított szájjal próbálta visszatartani a nevetést és jobban belegondolva nem is hibáztattam érte. Mikor rám pillantott kitört belőle. Mély, őszinte nevetés volt ez, amit nagyon ritkán hallok tőle.

- Nem vagy esetlen. – mondta, amikor végre pár perc után abbahagyta a nevetést. – Lököttnek lökött vagy, de én így szeretlek. – nézett egy pillanatra a szemembe, majd visszafordult az út felé.

Könnyek szöktek a szemembe és teljesen elérzékenyültem. Ma már másodjára mondta, hogy szeret. Mikor megállt egy újabb lámpánál odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. Mosolyogva fordult felém és puszilta meg a szám.

- Szeretném, ha eljönnél. – mondta komolyan a szemembe nézve. – Nem baj, ha véletlen leeszed magad, majd adok másik ruhát vagy én is összekenem magam kajával, hogy ne érezd magad annyira különcnek. – mosolyodott el a végére. – De nem tudnám azzal a gondolattal enni a hálaadásnapi pulykámat, hogy tudom, te otthon ülsz egyedül és magányosan, amikor mellettem is lehetnél.

Egy könnycsepp kigördült a szemem sarkából és Scott egyből letörölte a hüvelykujjával. Néha olyan szépeket tudott mondani, hogy nem tudom eldönteni mivel is érdemeltem én őt ki. – Rendben. – suttogtam. – Ott leszek. 

-----------------------------------------------------------------------------

Na, szóval nem volt ma sulim, így mikor hazaértem a munkából pihentem egy kicsit, majd gondoltam összehozok egy rövid kis részt. :) A 23. résznek még lesz egy 3. bejegyzése, amivel egy egészet alkot majd a fejezet, ami előreláthatólag a buliról fog szólni, de nem ígérek semmit.

Remélem tetszett ez a kis részlet is! 

FONTOS!
Több ilyen kis részletben szeretnétek továbbra is olvasni a fejezeteket vagy várjak vele és egy hosszú részben osszam meg?

Puszi,
Julie 

2017.02.20.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now