23/1. rész (19K megtekintés meglepetés)

8.4K 374 3
                                    



A pálya szélén állva, behunyt szemmel fordítom a fejem az ég felé és hagyom, hogy az esőcseppek végig csorogjanak az arcomon. Még több, mint egy fél óra van a kezdésig, így csak kevesen vannak a lelátón, és a hangszórókból is hangos zene szól. Még mindig behunyt szemmel állok, amikor megszólal Snakeship – Don't leave című száma. Ég felé fordított arccal ringatózni kezdek a zene ritmusára és közben hagyom, hogy a szöveg hatására pár könnycsepp leszaladjon az arcomon összekeveredve az esővel. Vízhatlan dzsekim zsebébe süllyesztem a kezem és próbálom kizárni egy kicsit a külvilágot és kikapcsolni az agyam. Így állok ringatózva a zenére, amikor két kar csusszan át a karjaim alatt és a derekam köré fonódik. Nem kell kinyitnom a szemem vagy oldalra fordítanom a fejem, tudom, hogy Scott az. Szorosan átölelt, majd előre hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Belesimultam az ölelésébe és kellemes melegség árat szét rajtam. Nem szólt ő sem semmit, csak álltunk és hallgattuk a zenét.

- You look at me, I stare at you. – suttogta a fülembe a szöveget, mire mozdulatlan lettem. - I see the doubt, I see the love/I have and it is all for you/Let me wrap myself around you, baby/Let me tell you you are everything, you are/Losing my words, I don't know where to start – amikor befejezte kipattantak a szemeim és megfordultam a karjai között.

Kezeimet kétoldalt az arcára raktam és lábujjhegyre állva közelebb hajoltam hozzá. – Annyira szeretlek. – a szavak őszintén és könnyen hagyták el a számat, még mielőtt válaszolhatott volna megszüntettem azt a kis távolságot az ajkaink között és megcsókoltam. Lassan és szerelmesen. Nem kell válaszolnia, az előbbi szavai mindent elmondtak. Szorosan magához ölelt és viszonozta a csókomat, könnyedén felemelt, hogy ne kelljen lehajolnia, így pedig a testünk teljesen összesimult. Heves csókunk közben a kapucni leesett a fejemről, így most a hajamat áztassa az eső. Mikor szétváltunk, és a talpam a talajra érkezett mosolyogva néztem Scott szemébe. Boldog arccal simított ki egy vizes tincset az arcomból és még egy rövid puszit adott a számra.

- Én is szeretlek. – mondta halkan, és én behunyt szemmel döntöttem a fejem a mellkasának. Még nem öltözött át, így az utcai ruhája ázik az esőben. – Gyere, menjünk be az öltözőbe, szerzek neked egy hajszárítót még a meccs előtt. – még egyszer megcsókolt és a kezemet megfogva maga után húzott. – Nem akarom, hogy megfázz.

Boldog mosollyal az arcomon sétáltam mellette, kezemet kihúztam az ujjai közül és inkább a derekát átkarolva az oldalához simultam. Megpuszilta a fejem tetejét és körbeölelte a vállam.


--------------------------------------------------------------------

Sziasztok!

Rövid kis részlet volt a folytatásból, de már nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem sikerül új részt felraknom. 
Sajnos nagyon kevés időt vagyok mostanában itthon. Február elseje óta délelőtt dolgozom, délután pedig suliba járok és talán 1-2 órát vagyok itthon alvás időn kívül. 
Ez a mostani nagyon rövid rész lett, de a folytatás innen következik - szóval ez nem külön rész-, amit nagyon izgalmasra és eseménydúsra tervezek, remélhetőleg jövőhétvégére. De nem ígérek semmit. 
Remélem azért tetszett ez a kis szösszenet! :) 

ui.: Köszönöm a 19K megtekintést!

Puszi,
Julie

2017.02.19.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Where stories live. Discover now