𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Gyógyír

07

Beléptem a nagyterem hatalmas ajtaján és a Mardekár asztala felé vettem az irányt. Vacsora idő volt. Nem mintha tudnék enni, de beszélni akartam vele. Leültem Dracóval szemben, aki felállt amint én leültem, és kicsörtetett a teremből. Dracóval veszekedtünk a klubhelyiségbe. Próbáltam meggyőzni hogy nem akartam megbántani, én nem félek tőle! Ugyan rettegtem, de nem tőle. Attól rettegtem hogy magában tesz kárt.
Sosem gondoltam volna hogy ennek a fiúnak van egy ilyen érzelmes énje, és nekem ezt megmutatta de elcsesztem. Rossz időzítés, rossz szituáció, és én tehetek róla! Nem tudom elhinni hogy megint ezt műveltem! Viszont jóvá kell tennem még valamit. Így hát a Griffendélesek asztala felé vettem az irányt.

– Harry! – Szólítottam meg a szemüveges fiút.

– Audrey? – nézett rám meglepetten.

– Harry én sajnálom! Bocsáss meg amiért így kiakadtam, és hogy ennyire túl reagáltam. Kérlek ne haragudj! – néztem rá szomorúan.

– Merlinre, Audrey! Én sajnálom, nagyon illetlen voltam! – pattant fel.

– Akkor nincs harag?

– Nincs! – Mosolygott rám kedvesen.

Nekem viszont elegem volt. Úgyhogy egyenesen a klubhelyiség felé vettem az irányt. Ahogy beléptem, a mardekárosok piás szekrényéhez sétáltam és kikaptam belőle egy lángnyelv whiskeyt, amit gondolkodás nélkül meghúztam.
Az idő telt, az üveg tartalma viszont fogyott. Nem érdekelt semmi. Nem gondoltam se Harryre se Dracóra. Úgy éreztem az összes gondom elszállt. A világ velem együtt forgott, amikor már az utolsó cseppeket ittam ki. Majd a szám elé kaptam. Esélyem sem volt kiérnem a mosdóba. Étgyomorra lángnyelv whiskey? Audrey őrült vagy! A világom homályosodott, a hangok eltörpültek. Egy erős kéz karolt fel, majd megszűnt minden.

[] [] [] []

Egy ismeretlen szobában ébredtem, gondosan betakarva. Majd megpillantottam magamon egy fekete pólót. Reflexből lehúztam magamról a takarót, és ellenőriztem hogy más ruhadarabom nem-e hiányzik. Szerencsére meg volt.

– Mondtam hogy az ágyamban kötsz ki! – nyitott be a szobába Draco, a hangja viszont nyugodt volt, nem gúnnyal teli.

– Hol a ruhám? – Kérdeztem kimerülten.

– Lehánytad.

Ahogy ezt kimondta egyből a szám elé kaptam, és befutottam a fürdőbe.
Draco viszont utánam rohant, és gondosan összefogta a hajamat, másik kezével pedig a pocakomat simogatta. Amint megmostam az arcomat és kiöblíttettem a számat, Draco felültetett az ágyra.

– Mit műveltél Audrey? – Kérdezte lágyan, és megsimította az arcomat.

– Fájdalmat csillapítottam. – Vontam meg a vállam. – Nem vagyok jól Draco! – Fúrtam bele a fejem a vállába, és potyogtak a könnyeim.

– Nyugalom Audrey, itt vagyok! – Ölelt magához, és hirtelen nem tudtam hova tenni ezt az énjét. Nem mintha zavart volna, igazság szerint imádtam.

– Ha hányingered van, szólj! – Indult az ajtó felé.

– Várj! Hova mész?

– A klubhelyiségbe, nem zavarlak. Pihenj csak nyugodtan!

– Nem maradnál inkább? – Biggyesztettem le az ajkaimat.

– Szeretnéd? – Mosolygott rám kedvesen.
Leült mellém az ágyra, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Ő pedig hatalmas meglepetésemre, az ölébe húzott. Nem fedeztem fel az arcán, semmi gúnyt, semmi pimaszságot. Színtiszta nyugalom uralkodott a szobában.

– Miért nem eszel? – cirógatta az államat.

– Ezt meg hogy érted? – Igazság szerint pontosan tudtam hogy érti.

– Reggelinél és vacsoránál is veled szemben ülök. Soha nem szoktál enni. – Tűrte a fülem mögé egy kósza tincsem.

– Nem szeretnék róla beszélni.

– Értem.

A gondolataim elkalandoztak a dolgok miértjén, pusztán arra eszméltem csak fel, amikor megéreztem a fiú nedves csókját a nyakamon. Aztán a következőt. Nem kérdeztem rá, nem tettem szóvá, és nem agyaltam rajta. Csak hagytam neki hogy azt csináljon amit akar.