𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐕𝐨𝐧𝐳𝐚𝐥𝐨𝐦 [𝐃𝐫𝐚𝐜𝐨 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 𝐅𝐅／𝟏𝟔]

Kilátástalanság

22.

A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Amit Draco mondott Ronról, és hogy mi folyik otthon. Vagy inkább egy londoni házban, ugyanis az én otthonom nem ott van. Anyám viszont amióta a Roxfortban vagyok, egy szem baglyot nem küldött, és a tudat, hogy nem tudom mi van otthon, az őrületbe kerget. Daphnet nem terhelem ezzel, Pansy szerint önző vagyok. De basszus, a múltamat kötelező volt magam mögött hagynom, iskola váltás, és anyámról semmit nem tudok. Gyerekkori traumák, étkezési zavar, megfelelési kényszer, és az agresszív apám. Vajon Pansy vagy én vagyok az önzőbb? Fogalmam sem volt kihez fordulhatnék, aztán beugrott. Ránéztem a fali órára, este tizenegy. Feltápászkodtam az ágyamból, majd feltéptem az ajtót.

- Henderson? -  Szólalt meg egy ismerős hang, bár sötét volt és az arcát nem láttam, de ezt a hangot bármilyen körülmények között felismerném.

- Malfoy! Te mindig a legjobbkor jössz, kezdem azt hinni követsz!

- Mi okom lenne rá? A barátnőmnél voltam.

- Én éppen oda indulok szóval örülnék ha nem tartanál fel!

- Mi dolgod van neked ott?

- Közöd? Szerintem is.

- Mit képzelsz magadról? - lökött neki a falnak, mellkasát az enyémnek nyomva - Velem így nem beszélsz! - Suttogta a fülembe, ajkai súrolták a fülemet, iszonyatosan libabőrössé téve ezzel engem. Már éppen válaszra nyitottam volna a számat, de a kínos pillanatot hangos léptek zavarták meg. Erre Draco automatikusan reagált, és behúzott egy üres szobába.

- Szóval.. Baj van - jelentette ki.

- Nincs semmi bajom! - tiltakoztam.

- Tanulj meg jobban hazudni!

- Befejezted?

- Ha elmondod mi a problémád, és hogy mi a fasz van a kezeddel - alkudozott.

- Nincs problémám, a kezem pedig tökéletesen van!

- Azt hiszem nem értettük meg egymást! Ebből a teremből addig nem mész ki, amíg nem beszélsz, felőlem maradhatunk reggelig. Én ráérek!

- Miért érdekel téged hogy mi van velem?

- Egyáltalán nem érdekelsz! Tudod mit? Húzz ki! Csinálj amit akarsz, nem érdekel! De ne gyere nekem sírni!

- Cseszd meg! Te lennél az utolsó akinek elmondanék bármit!

Faképnél hagytam a megdöbbent szőkét, és felcaplattam Tracey Davis szobájába. Amikor már a kezem, a kilincsen volt megtorpantam és illedelmesen kopogni kezdtem.

– Igen? – szólt egy vékony hang.

– Audrey Henderson vagyok! Bejöhetek? – kérdeztem kedvesen.

– Audrey? Gyere! Minek köszönhetem a látogatásodat?

A Davis család a szomszédbirtokon lakik. Tehát Tracey is a szomszédom. Jó kapcsolatot ápolnak a családunkkal. Viszont én Traceyvel sosem kerültem igazán közel. Sőt! Aligha emlékszem rá. Egy alacsony barna, szemüveges kislány volt. Iszonyú sokat változott! Amúgy meg nem értem a többieket. Mindenki csitrinek, és rosszindulatúnak nevezi, amikor egy csupa szív lány.

– Szívességet szeretnék kérni! Te beszélsz a szüleiddel, ugye?
– bólintott.

– Megtennéd nekem, hogy megkérdeznéd tőlük, hogy mi zajlik otthon? – sóhajtottam – Édesanyámék nem keresnek, és félek hogy gond van otthon. Kérlek Tracey!

– Hát persze! Audrey, nagyon szívesen megteszem!
– simította meg a karomat. – Tudom, hogy nehéz!

– Nagyon hálás vagyok! Köszönöm!

– Semmiség! Ha bármi van, megtalálsz! Már küldöm is a baglyot, és értesítelek amint választ kaptam. – mosolyogott fáradtan.

– Zavarok? – köszörülte meg a torkát Malfoy.

– Draco, Szia! Téged vártalak. – ugrott oda hozzá Tracey, nekem pedig összeszorult a gyomrom.

– Henderson, kifele! Hacsak nem akarsz felnőtt tartalmak szemtanúja lenni.

Csak néztem Dracot szótlanul, aki felvonta a szemöldökét. Lesütöttem a szemem és kimentem az ajtón. Egyszerűen nem tudom felfogni mi baja lehet.
Bementem a mosdóba, és magamra zártam az egyik fülkének az ajtaját, a hátamat a hideg kőfalnak döntöttem, és lehunytam a szemem.
Gondolkoztam. Végig gondoltam az életem, a barátaim, a családom, már ha annak nevezhetem.
Nem. Egyszerűen, ezek olyan dolgok amikről nem tehetek és nyomja a szívem.

– Mi bánt, kedves? – csendült fel egy vékony hang.

– Szia Mirtill! – mosolyogtam – Nem találom a helyemet.

– Megmutassam a klubhelyiséget?

Ezt a mondatát hallva felnevettem.

– Az életben nem találom.

– Hidd el drágám, nekem sem sokkal könnyebb. Meghaltam, de minden nap el kell viselnem a sértő beszólásokat. Az élet, meg a halál is piszok igazságtalan!

Mirtill aranyos szellem. Mindenki bántja, amikor hatalmas szíve van. Jó sokáig beszélgettünk még, majd visszavánszorogtam a lányokhoz.