2.

1.3K 94 5
                                    

A lázam kitartott egészen öt napig, ami akkor nem lenne vészes, ha tini lennék és a vakáció alatt történne. De mivel nem vagyok tini és egy cég vezetését tartom kézben.
Ilyenkor mindig nehéz távolról irányítani és szegény Jina is többször kell járkáljon e miatt. Reggel a műszakja előtt és délután a munkaidő lejárta után találkozunk, de az is öt percre korlátozódik, mivel nem akarok kockáztatni. Papírokat cserélünk, néhány mondatot váltunk egymással és már megy is dolgozni.

A rendezvényes csapatokat is távolról irányítom, illetve a problémákat is igyekszem így elintézni, egy gyors szerelő, egy hangmérnök vagy épp egy technikus. Tudom ilyenkor kiket kell hívjak és keressek, akik azonnal ki tudnak menni a helyszínre.

***

Az öt nap letelte után visszamegyek a céghez.
A szokásos reggeli rutinomat elvégzem, majd kiválasztom a fehér ing mellé a szürke zakót és nadrágot. Szokásos fekete lakkcipőmet veszem fel, amit jól megtisztítok. A laptopt nem felejtem itthon, ahogy az ebédem sem. Előző nap sikerült főznöm egy kicsit és megleptem magam ebéddel. Igazán egyszerűre sikerült, mert spagettinél többet nem tudok csinálni.

A céghez érve, mint mindig, most is a belső parkolót választom és a lépcsőt.
Az új recepcióst üdvözlöm, akit Jinanak köszönhetek.
- Jó reggelt főnök! - köszön mosolyogva.
- Jó reggelt Kihyun! - köszöntöm. - Jina mindent elmondott, amit tudnia kell?
- Igen és többször fordulok hozzá segítségért is, ha elakadok. - válaszolja.
- Rendben, tegyen továbbra is így. Ha pedig Jina nem ér rá és nincs más, ne habozzon engem keresni. - ajánlom fel segítségemet.
- Igen is főnök. - mondja lelkesen. - Jina mondta, hogy omega vagyok?
- Említette, de ne aggójon, én is omega vagyok. - válaszolom. - Gondolom élni akar a lehetőséggel és meg is értem, arra a pár napra nélkülözni tudjuk, vagy ha szeretné, akkor otthonról is dolgozhat.
- Igazán? - lepődik meg.
- Természetesen. - válaszolom. - Az én cégemnél nincsenek elnyomva az omegák. Mindenkit egyenlően kezelek, ha lehetőség van rá.
- Köszönöm. - mondja hálásan.
- Jó munkát Kihyun! - lépek el az asztaltól.
- Jó munkát főnök!

Irodámba megyek és kipakolok. Pár kopogás után Jina lép be, ő is ki van öltözve, ahogy tárgyalásokon kell.
- Jó reggelt Jina! - köszöntöm mosolyogva, majd odaadom az előző napi szerződést. - Hívd fel a céget és utasítsd vissza a kérésüket. Egy újabb bliccelő, aki azt hiszi átverhet.
- Jó reggelt! Felhívom. - veszi át a szerződést, majd átnyújt egy újabbat. - Ez nemrég jött meg, amiben ott vannak a feltételek, nézze át és hagyja jóvá. Az édesanyja kereste, hívja vissza és a tárgyalás idejét az ebéd utánra hozták előre.
- Ejj, nagyon sietnek, bár megértem a múlt hét miatt. - megvakarom tarkómat. - Fel kell készülni rendesen.
- Itt van. - nyújtja át az iratokat. - A nagyját telefonon megbeszéltük, de szeretnének konfettiágyút és egy beugrócsapatot.
- Háttértáncosokat ne bízzunk meg? - forgatom meg a szemeimet.
- Még az kéne! - sóhajt egy nagyot. - De tényleg fel kell készülnünk.
- Így van. - helyeselek.

Igyekeztem gyorsan átolvasni a szerződést, hogy felkészülhessek a tárgyalásra, ami elmaradt. Bár így is úgy éreztem, mintha öt perc telt volna el a Jinaval való beszélgetés és az ebédidő elérkezte között.
Sajnos van egy olyan szokásom, hogy tárgyalásos napokon annyira bestresszelek az ügyfelekkel való kommunikáció előtt, hogy enni sem tudok. Ezt most is így történt. Az evés helyett, inkább a tárgyalóban rendezgettem el a dolgokat és anyuval beszéltem.
- Már mondtam, jól megvagyok egyedül. - mondom kissé fáradtan. Anyu megint azzal zaklat, hogy ideje korán költöztem ki és még párom sincs. - Amúgy is a karrieremre akarok koncentrálni, ezt eddig is jól tudtad.
- Tudom Jimin, de több veszély leselkedik rád így. - nyügöl a telefonba, egy újabbat sóhajtok.
- Nem leselkedik semmilyen veszély rám anyu. Kocsival jövök, megyek és rendesen zárom az ajtót is. A közvetlen közelemben, csak béta és omega személyek vannak. Alfákkal csak tárgyalások során találkozom. - magyarázom.
- Ahogy gondolod fiam, de szeretnénk látni apáddal a hétvégén. - csak így fog megnyugodni. - Ne csinálj magadnak programot és ha már csináltál mond le.
- Mintha olyan könnyű lenne. - forgatom meg a szemeimet. - Meglátom mit tehetek és hazamegyek amilyen gyorsan csak tudok.
- Ezt a választ vártam. - hallom hangján, hogy mosolyog. Megkapta, amit akart. - Menj és egyél valami finomat, utána pereld le a nadrágot is a többiek seggéről.
Elnevetem magam, még mindig azt hiszi, ügyvéd vagyok, de nem számít.
- Rendben anyu. - bólintok mosolyogva. - Szeretlek és vigyázzatok magatokra!
- Ahogy te is édesem. Szeretünk! - még pár percig búcsúzkodunk, majd kinyomom a hívást.

Még a tárgyalás előtt öt perccel elszaladok a laptopért, mert azon vannak a szerződés feltételei is, amikben ki kell eggyeznünk. Nem kevés időt áldozok az ilyen megállapodásokkor, de a végeredmény mindig hosszútávú szokott lenni.

Elfoglalom a helyem, majd üdvözlöm az érkező feleket. Orrom ismét megüti az ismerős fahéj illat és a tárgyalóba lép a múlt héten látott alfa. Igaz, akkor nem tudtam megnézni magamnak, mert nem vagyok egy óriás, de most sikerült.
Hozzám hasonlóan szürke kosztümöt viselt, fekete lakkcipővel. Nyakkendője feketén simult rá az ingjére. Fekete haja a szemébe lógott és egy vékony keretes szemüvegen keresztül nézett rám.
A tekintetünk találkozásánál felhúzza egyik szemöldökét, gondolom azonosított a hormonjaim illatáról.
- Üdvözlöm önöket nálunk! - hajolok meg tisztelettudóan, majd felegyenesedem. - Park Jimin vagyok, a Daisen cég vezetője.
- Üdvözlöm, Min Yoongi vagyok! - néz mélyen szemeimbe a fekete hajú szemüveges alfa.
- Én is üdvözlöm, Kim Hyolin vagyok! - mutatkozik be az egyetlen női személy körünkbe.
- Elnézésüket kérem a múltheti halasztás miatt, sajnos rosszkor érkezett az egészségügyi probléma. - kérek azonnal bocsánatot. - És szeretném tájékoztatni önöket, hogy az aszisztensem Jina is csatlakozik hozzánk, de késni fog egy keveset.
- Ha az aszisztense érdekelt volna minket, akkor múlt héten meg is kötjük az üzletet. - mondja ridegen Mr.Min, amitől kiráz a hideg. Lekezelően bánik.
- Mint tudja Mr.Min, ezek a tárgyalások két embert igényelnek nálunk. - erőltetek magamra egy mosolyt. - Az esetleges csalások elkerülése végett, már nem egyszer került sor rá. De nem is ez a lényeg. Kérem foglaljanak helyet.
- Köszönjük. - veszi át a szót Hyolin. - Elnézést a munkatársam miatt.
- Ugyan, nem mindenkinek van ínyére az, hogy egy omegával tárgyaljon, de biztosítom önöket jó üzletember vagyok. - mosolygok rájuk őszintén.

Jina fél órával később érkezett meg a tárgyaláson, addig hangfelvételt készítettem a tárgyalásról.
- Mindenképpen kellenek hangpróbák, ezért három nappal hamarabb mindent tesztelni kell. Színpad, hang, fények. - sorolom. Már tudják a pontos dátumot a koncertre.
- Azt a három napot nem lehet lecsökkenteni kettőre? - kérdezi Mr.Min, automatikusan rázom meg a fejem.
- Nem lehet. Tapasztalatból mondom, hogy két nap alatt a felszerelés leellenőrése lehetetlen, hacsak nem akarnak húszonnégy órát dolgozni az idoljaik. - válaszolok kimérten, a feketehajúval vigyáznom kell.
- Igaza van. - sóhajt fáradtan Hyolin, a nőnek nagyobb a tapasztalata. - Kell az a három nap.
- Dehogy kell! - ellenkezik a feketehajú.
- Ha túlórát akar fizetni minden emberemnek és az idoljaiknak, akkor nem kell. Cserébe nem alszanak és a koncert silány lesz. - mondom kellő hűvösséggel, hogy Mr.Min fejébe jusson minden.
- Mr.Park! - szól rám Jina, de azonnal leintem. Tudom hogy beszéltem az ügyfeleinkkel.
- Nem hiába vagyunk mi az egyik legjobb cég az iparban Mr.Min. - nézek egyenesen szemeibe, az a barnaság magával ragad. Enyhén megrázom a fejem. - A három nap elegendő arra, hogy minden letesztelődjön kellő számmal és megfelelő biztonságot adjon minden ember számára. Kipihentek, frissek és naprakészek lesznek. Az embereim tudják a feladatukat és nagy felelősség van rajtuk, ahogy rajtam is. De sose adnak ki a kezük közül kilencvenkilenc százalékos munkát, csakis a száztízet fogadom el tőlük.

Beáll a csend négyünk közé, most Mr.Minen múlik az, hogy elhiszi azt, amit mondtam vagy sem. Igaz, sose hazudnék egy leendő ügyfélnek.
- Nos, mit mond? - kérdezem magabiztosan.
Hosszat szusszant, majd egyenesen a szemeimbe néz.
- Marad a három nap, de elvárom, hogy a maximumot nyújtsák. - jelenti ki ellentmondást nem tűrve.
- Úgy lesz.

Fahéj És Cseresznyevirág-Yoonmin (Omegaverse) ✔Onde histórias criam vida. Descubra agora