23.

1K 59 4
                                    

~Másfél évvel később~

Minie úgy nő, mint a gomba. Az eltelt másfél év alatt, megtanult járni az édesem és már szavakat is mond a kicsi lány.

Yoongival a legjobban megvagyunk. Még mindig helyettem végzi a cég vezetését, de lassan visszamehetek dolgozni, mert Minie is megy a napiba és akkor ismét enyém a cég.
Természetesen az elmúlt idő alatt besegítettem a vezetésbe és közösen oldottunk meg sok próblémát, de minden a legnagyobb rendben megy.

***

A bejárati ajtó csukódása ébreszt fel engem a délutáni szundításból. Mostanában Minievel együtt alszok, újabban szokása éjjel felkelteni, végül mellettünk köt ki az ágyban.
- Bocsánat. - néz rám bocsánatkérően. - Nem akartalak felébreszteni.
- Semmi baj Yoongi. - ülök fel és egy nagyot nyújtózkodok. - Milyen napod volt?
- Nem volt semmi gond. - válaszolja és hozzamjön egy csókért. - Veletek?
- A kis rosszcsont eltört egy vázát. - válaszolom. - Feltakarítottam. Majd a fürdőben csinált rendetlenséget. Színezés közben aludt el.
- Mozgalmas napja volt. - mosolyodik el. - Éjjel megint felkeltett minket.
- Le kell szoktassam a délutáni alvásról. - ásítok egy nagyot. - Olyan, mint egy rakéta, alig tudom követni.
- Mert kicsi és mozgékony. - kuncogja Yoongi.
- Jó, de...
- Ajaaaaaaaa! - kiállt Minie egy nagyot, mire összerezzenek.
- Na tessék, az emlegetett szamár!
- Megyek én. - mondja Yoongi. - Egy picit kerek az arcod. Minie mellett hízol.
- Valamit enni kell, hogy visszanyerjem az energiámat! - kiálltok férjem után, aki azonnal Miniehez siet.
- Appaaaa! - kiált fel boldogan lányom.
- Ezt nem hiszem el. - rázom meg a fejem, majd felkelek a kanapéról és összehajtogatom a takarót.

Megint hasogat a fejem.
A konyhában kikeresem a fájdalomcsillapítót és pár korty víz után beveszem.
- Ajaa! -nyújtja felém kezeit Minie boldogan, átveszem férjemtől.
- Ejj mekkorát nőttél te lány. - mondom mosolyogva és agyonpuszilgatom őt. - Nyomás játszani, de szépen, míg anya főz.
- Íííí. - eliszkol a nappaliba, majd megint szinezni kezd.
- Miért kell a fájdalomcsillapító? - kérdezi Yoongi, közben elpakolja a gyógyszeresdobozt.
- Fáj a fejem. - válaszolom. - Két napja egy húzamban.
- Hjaj te asszony, nem tanultad meg, hogy ha bajod van elmondod nekem? - ölel magához Yoongi.
- Önfejű vagyok. - válaszolom és felszusszanok. - Nem főztem.
- Rendelek valamit.
- Köszönöm. - puszilok férjem arcára mosolyogva.

Alig negyvenöt perc alatt hozták ki a vacsoránkat, ami jelen esetbe pizza lett.
Mindhárman elkezdtük az étkezést és nyammogva ettük meg a saját részünket.
Késő estig fent voltunk, addig Miniet is megfürdettem és ágyba dugtam, majd estimese kíséretében elaludt a kicsi lány.
Yoongit még ébren találtam, mikor végeztem a tusolással, épp olvasott egy könyvet.
- Alszik. - mondom mosolyogva, majd az ágyba bújok, közel hozzá. Mellkasára hajtom fejem és úgy nézem a könyv lapjait.
- Ha fáradt vagy aludj Jimin, én még egy kicsit olvasok és megyek Miniehez, amint felkelt. - ölel magához egyik kezével.
- Biztos? - kérdezek rá.
- Biztos, rád fér a pihenés. - puszil ajkaimra.
- Rendben. - bólintok egy keveset, majd pár sor olvasás után azonnal elnyomott az álom.

Az éjszaka közepén a gyomrom nagyon rosszul viselkedett. Amint szarul éreztem magam, felültem az ágyba és lehunytam a szemeimet.
- Ez így nem lesz jó. - suttogom magamnak, majd kisietek a fürdőbe.
Az éjjel többi részét ott töltöm.

Kora reggel Yoongi talál rám a fürdőbe, míg félálomban könyökölök térdemen.
- Jimin?! Mi történt? - kérdezi.
- Lehet ételmérgezés. - válaszolom álmosan.
- Ma nem megyek be. Elviszlek orvoshoz. - mondja azonnal. - Miniet pedig a szüleimhez visszük, vigyáznak rá, tudom.
- Hiába tiltakozok, ugye?
- Hiába. - válaszolja. - Gyere, rendbe tesszlek, majd szólok az irodába és anyáéknak is.
Yoongi nem sokat teketóriázott, azonnal cselekedett. Amint minie felkelt és megreggelizett, addig Yoongi elintézett mindent.
Ahogy az autóba beszálltunk, azonnal elnyomott az álom és csak akkor tértem magamhoz, mikor Yoongi szólitgatott.

Másfél óra várakozás és vizsgálat után, kissé sokkosan ültem a betegágyon az orvost figyelve.
- Ez biztos? 100%? - kérdezi Yoongi sokadjára.
- Igen. - válaszolja a doki. - Kerülje a streszt és az emelgetést.
- Kerülni fogja. - bólogat Yoongi.
- Elmehetnek. - mondja, majd elhagyjuk a kórtermet és az autóhoz sétálunk.
Yoongi végig beszélt hozzám, de nem nagyon hallottam semmit, elvoltam foglalva a saját gondolataimmal.

Yoongi szüleihez érve azonban sírni kezdtem, mind a négyen érdeklődve néztek engem, míg Minie át nem ölelte a lábamat. Azonnal legugoltam hozzá és átöleltem a kislányt.
Kisírtam magam elég hamar, így kérdőre vontak.
- Kaphatnék savanyú uborkát? - kérdezem Myunt.
- Persze. - válaszolja. - Krumplipürét kérsz?
- Nem. - rázom meg a fejem. - Yoongi, a szüleimet felhívod?
- Már hívom őket. - válaszolja.
Míg Myun vissza nem tért az uborkával, addig a szüleim is válaszoltak a hívásra.
- Jimin terhes. - mondja ki azonnal Yoongi, mostmár két sokkos felnőtt néz minket, míg Minie felsikítva ölel át azonnal.
Nagyon sokat beszéltünk a leendő gyermekről, hiszen nem hitték volna, hogy ilyen hamar gyereket vállalunk Minie után, de nagyon örülnek neki.
Ismét elkezdődik a kilenc hónap, amikor is bomba állapotba kerülök.

~ Három évvel később~

- Nem Hyunie, nem szabad! - veszem ki kisfiam kezévől a zsírkrétát, amit meg akarna enni.
- Neeeee! - sikítja hangosan.
- Mi van itt? - kérdezi Yoongi azonnal a hangzavar miatt. - Hyun, a zsírkréta nem étel!
- Apa! - fut oda Yoongihoz Hyun és átöleli lábát.
- Semmi baj Hyun. - veszi fel Yoongi fiúnkat. - Fürödsz Minievel?
- Igen. - bólogat nagyokat.
- Megyek megengedem a vizet. - állok fel a kisasztal mellől, majd a fürdőbe sétálva megengedem a kádba a vizet.
Minie természetesen követ.
- Mit hoztál? - kérdezem tőle.
- Gumikacsa. - válaszolja és felém nyújtja.
- Köszönöm. - mondom. - Tedd bele a vízbe, Minie!
- Tudom. - neveti el magát és beledobja a kacsát a vízbe. - Szeretlek anya!
- Én is szeretlek Minie. - mondom mosolyogva és elkezdem vetkőztetni a kislányt.
- Itt vagyunk! - jelenti be Yoongi, Hyunie nevetve kapaszkodik nyakába. - Vetkőzés!
- Apa vicces. - mondja Minie mikőzben a kádba mászik és beleül a vízbe.
- Anya nem az? - kérdezem tőle.
- De igen. - bólogat. - Hyunie is vicces.
- Mi ilyen vicces család vagyunk. - nem is vettem észre, hogy a kisfiúnkat meztelenül hozta be Yoongi és bele is pottyantotta a vízbe. - De tele szeretettel. - mondom mosolyogva és Yoongi ajkaira puszilok.
- Apa és anya puszilóznak! - kiálltja Minie. - Én is adok puszit apa!
- Hogyne, de anya az első. - mondja Yoongi mosolyogva, majd fogadj lányunk pusziját.
Hyunra is rájött a puszilkodás, így mindenki kapott puszit, majd megfürdettük a gyerekeket és ágyba raktuk őket. Mindenki kapott jóéjt puszit, majd egy estimese után mindketten békésen aludtak az ágyukban.
Csendben figyeltem őket az ajtóból, majd résnyire nyitva hagytam, hogy ha baj van halljam hangjukat.
- Jimin, kész a víz! - lép mellém Yoongi.
- Megyek, kérsz bort? - kérdezem.
- Egy pohárkával, de nem csinálunk több babát. - mondja azonnal.
- Miért, nem örülnél egy harmadik babának? - kérdezem tőle kiváncsian.
- De örülnék neki és a költözésnek is. - válaszolja, majd gyanúsan méreget. - Csak nem...?
- Nem. - rázom meg a fejem. - Dolgozzunk rajta?
- Ha szeretnél, akkor igen. - válaszolja mosolyogva.
- A kádban találkozunk. - csókolok ajkaira, majd a borért megyek.
Egyszerűen imádom a családomat!

VÉGE


Elérkezett a búcsú!
Sajnos ez az utolsó része ennek a csodás történetnek és el kell mondjam, hogy élveztem minden percét. (Legfőképp azért, mert nem a szokványos omegaverse könyv lett).
Minden kommentet és vote-ot nagyon szépen köszönök, sokan el nem hiszik mennyit jelentenek a visszajelzések, hogy igen is jók a munkáim! Nagyon szépen köszönöm ❤
És ne csüggedjetek sokáig, hiszen új könyv van készülőben 🤫
Addig is vigyázzatok magatokra!
Bye-bye 🤗


Fahéj És Cseresznyevirág-Yoonmin (Omegaverse) ✔Where stories live. Discover now