Fahéj És Cseresznyevirág-Yoonmin (Omegaverse) ✔

6.

A szobámba való zárkózás nem tett jót nekem, leginkább azért, mert egyedül voltam és nem gondoltam bele, hogy egyedül hagytam Yoongit a szüleimmel. Több, mint valószínű, hogy hazaküldték őt.
Egy nagyot sóhajtottam, még nem akartam kimenni a szüleim elé, komolyan most kezdenek problémát csinálni.

Érthetetlenül túrok hajamba, majd halk kopogást hallok az ajtó felől.
- Ki az? - szegezem tekintetem az ajtóra, nem engedem be a szüleimet.
- Yoongi. - válaszolja, hangját tompán hallom csak.
Az ajtóhoz lépek, majd beengedem őt, végül visszazárom.
Yoongi kíváncsian tekint körbe a szobába, szerintem mindent meg akar jegyezni. Végül lazán leül az ágyamra, melléülök.
- Jól vagy? - kérdezi, szemeibe nézek, őszintén érdekli az, hogy jól vagyok-e vagy sem.
- Nem tudom. - rázom meg a fejem, majd hátradőlök ágyamban. - Nem értem miért csinálnak kettőnkből ekkora dolgot, mintha nem lennék elég felnőtt.
- Jimin, nekik mindig gyerek leszel. - dől el mellettem Yoongi és felém fordul. - Igaz az, amit nekik mondtál?
- Melyik része? - kérdezek vissza azonnal.
- A rám vonatkozó. - pontosít. Kezeimbe temetem arcomat és hosszan nyöszörgök.
- A szívem nem tudja a választ, de a tudatalattim máris nagyon kedvel. - válaszolom meg kérdését. - Az ösztöneim azt súgják, hogy veled kell lennem. Érdekes, mert első randi, nem is ismerjük egymást olyan jól, de rád tudnám bízni magam, mintha ismernélek gyerekkorom óta.
- Szóval vonzódsz hozzám? - egyszerűsíti le a dolgokat, mire elkuncogom magam. Lassan közelít felém, amitől izgalomba jövök.
- Ha igen, mit teszel velem? - felelek kérdéssel kérdésére, pimasznak érzem magam.
- Van pár sejtésed. - suttogja és óvatosan hajol ajkaimra.

Ösztönösen hunyom be szemeimet, miközben jobb kezemmel hajába túrok. Ujjaim közé férkőznek tincsei, amik meglepően puhák, szorosabban markolom. A csókja gyengéd, de ahogy haját jobban megmarkolom nagyot szusszant. Meleg levegője végigcsiklandozza bőrőmet.
Elengedem tincseig és karommal óvatosan ölelem át nyakát, érzékelem, ahogy besüpped fejem mellett a matrac.
Szenvedélyesebbé vált csókjával, az ösztön, hogy le kell vetnem ruháimat egyre jobban éget belülről. Meg akarom tenni vele, annyira akarom...
De aztán abbahagyja, elválik ajkaimtól és hátrahúzódik. Kinyitom szemeimet és kérdőn nézek rá, nem értem mi van.

Tekintetén állapodik meg az enyém, mintha egyre gondolnánk, de mégis más az ahogy rámnéz.
- Mi zavar? - kérdezem halkan.
- Honnan tudod, hogy zavar valami? - kérdezi.
- Látom a szemeidben. - válaszolom. - Nem volt jó a csók?
- De jó volt. - vágja rá elég gyorsan a választ.
- Yoongi, őszintén.
- A legnagyobb szar az egészben az, hogy annyian voltak előttem. - szusszant egy nagyot, majd hátára fekszik. Hozzábújtam, úgy éreztem ezt kell tennem.
- Mégha sokan is voltak előtted, ők nem voltak olyanok, mint te. - átölelem derekát. Fahéj illatát halványan érzem, csalódott. - Szeretnélek jobban megismerni, de kettesben.
- Most is ketten vagyunk. - közelebb húz magához, egy aprót nyögök.
- Tudom. - suttogom. - Hagyod, hogy megismerjelek?
- Hagyom, de ne tekints úgy rám, mint egy alfára, az embert nézd. - kér meg szépen.
- Rendben. - egy kicsit felerősödött az illata és édeskésebb is lett.

Nem vágtunk egymás szavába a beszélgetés alatt, hanem türelemmel hallgattuk egymást. Még nem volt ilyen beszélgetésem senkivel, jobban lenyugtatott, mint bármi más.
Volt egy hosszabb csend is, ami kellemesen hatott, bár sikerült bealudnom egy kicsit. Az alvás nem volt olyan mély, hanem inkább éber, így nem csoda, ha azonnal kipattantak a szemeim a kopogásra.
Felkelek Yoongiról, neki is sikerült elaludni, bár ő nem ébredt meg. Előkeresek egy takarót és óvatosan betakarom őt, ameddig pihen nem fázik.

Csendben nyitom ki az ajtót és apura nézek. A vállam felett néz be a szobába, egyenesen az alvó Yoongira.
- Anyád elment vásárolni. - tájékoztat. - De beszédem van veled.
- Megyek. - lépek ki a négy fal közül, magam után óvatosan csukom be az ajtót és követem aput a nappaliig.
Helyetfoglalok a kanapé karjfája mellett és felszusszanok.
- Tudod jól, hogy anyád jobban félt, mióta egyedül laksz. - ül le szokásos bőrszékébe, onnan néz rám.
- Túlzásba viszi. - mondom azonnal. - Tudok főzni, mosni, takarítani magamra és pihenek is elegendőt. Csak miatta tanultam önvédelmet és tudom mi az a védekezés is.
- Tudom Jimin, ahogy ő is tudja. - bólint megértően. - Ő attól fél a legjobban, hogy elveszít téged. Egy szem fiúnk vagy és mindennél jobban véd téged.
- Túlságosan is. - teszem hozzá. - Mindegy is. Mit gondolsz róla?
- Érdekes alak. - válaszolja, kérdőn vonom fel fél szemöldököm. - Ne nézz így, ti tehettek róla, hogy nem ismerhettem meg jobban. De ha bántani mer téged megkeresem és levágom a tökét, amit megetetek vele.
Nevetve rázom meg a fejem.
- Nem kell apu. - mondom mosolyogva, odamegyek hozzá és átölelem őt. - Te vagy az egyetlen józaneszű a családban.
- Mellettetek nem is lehetek más. - ölel magához azonnal. - Biztos, hogy nem vagy terhes?
- Biztos apu. - válaszolom. - Még nem feküdtünk le.
- Nagy a kísértés? - kérdezi.
- Egy kicsit. - szemeibe nézek. - Apu, anyunak ne mond el, de Yoongi és én nem vagyunk együtt.
- Nem? - néz rám jelentőségteljesen. - Akkor?
- Randizunk. - válaszolom. - Vagyis ez az első randi.
- Szegény alfát jól megtúráztatod anyáddal.
- Másképp nem tudtam volna megoldani. - mondom azonnal. - Jövőhéten helyszínre megyek, az utána való heten, tárgyalásaim vannak. A harmadik hét pedig a láz miatt nem alkalmas.
- Igaz, a láz. - bólogat. - Mennyire bírja?
- Elég jól. - hazudom, fogalmam sincs, hogy fogja bírni vagy hogy én hogy fogom. - Azon a héten nem találkoztunk, így megvoltam.
- Utána lesz rossz. - mondja, tudom mire érti.
- Tudom. - sóhajtok egy nagyot. - Nektek szerencsétek van.
- Veled van szerencsénk. - húz magához egy nagyobb ölelésre. - Anyád túlaggódását pedig ignoráld. És győzd meg, hogy a barátod ne a kanapén aludjon az éjjel.
- Micsoda? - vonom ki magam az ölelésből. - Na azt nem. Miért anyu lett ez a védelmezőbb típus és nem te? Veled könnyebben elbírok.
- Hé! Fékezd magad Jimin!
- Bocsánat. - szégyellem el magam azonnal. - Segítesz megpuhítani anyut?
- Sose mondok neked nemet. - válaszolja és rámmosolyog. - A szokásos árat kérem, plusz egy tábla csokoládé.
- Megeggyeztünk. - bólintok mosolyogva. - Anyu nem találja meg a tartalékaidat?
- Nem, a szobádba rakom. A szekrény tetején van a cipősdoboz. - magyarázza. - Ott vannak, ha tudsz is róluk, azt mondod, hogy...
- Az enyém. - fejezembe helyette a mondatot. - Ott lesznek, feltűnésmentesen csinálom.
- Az én fiam vagy. - paskolja meg vállamat mosolyogva.

Apuval jó sokáig beszélgetek a semmiségekről is. Én sose voltam anyás gyerek, mindig apu volt az, akihez rohantam vagy épp mondtam el a gondjaimat, lehet ezért is kezel anyu ilyen szigorúan.
Mikor tizenhat lettem, apu rajtakapott a cigizésen, csak ki akartam próbálni. Igaz megkaptam a szidást tőle, de egyből felajánlotta, hogy hallgat anyu előtt és ha anyu észreveszi magára vállalja a dolgot. Mindezt nem ingyen.
Akkor két tábla csokoládé és egy csomag gumicukor volt az ára, hozzáteszem nem a legolcsóbbakat vettem meg neki. Mindennek megvan az ára és aput édességgel tudtam megvenni.
Aztán a kíváncsi természetemnek köszönhetően, meg apu érzékeinek, egyre többször kellett édességet vennem neki, hogy megfizessem a hallgatást. Persze nem volt rest, mivel voltak olyan alkalmak, mikor többet kért. Volt egyfajta mochi, amit nagyon szeretett és nem lehetett kapni, csak a város túlsó felén. Elmentem érte, hogy megkaphassa. Két évig tartott az a doboz, persze mindig vettem neki, ha volt valamilyen kérésem felé. Csak bezárt az az üzlet és többet sose kaptam meg azt a fajta mochit. Azt a csalódást még nem láttam rajta, szóval felfogadtam egy emberkét, aki a mochikkal foglalatoskodik és kísérletezi az ízt több-kevesebb sikerrel.
De ezek a kis üzletek közöttünk, sokkal közelebb hozott egymáshoz, mint szülőt és gyermeket.