17.

956 60 10
                                    

Amióta mindkettőnk szülei megtudták, hogy kislány és segíthetnek a nevek keresésében többször csörren meg a telefonom, mint kéne. Dolgozni sem tudok tőle, pedig ameddig még tehetem, addig csinálom.
Többször zavarnak meg pihenés, fürdés, szex és főzés közben is. Plusz elkezdték felhalmozni a ruhákat, amiket a kicsinek szánnak.
- Jimin, anya megint mondott hat nevet. - lép mellém Yoongi, miközben tejet melegítek. - Mit csinálsz?
- Pudingot. - válaszolok. - Rossz ötlet volt, hogy hagytuk segítsenek a névkeresésben.
- Amit eddig mondtak, az nem tetszik. - húzza el az száját társam. - Nem fogom Byulnak hívni a gyerekemet.
- Pedig az szép név. - ellenkezek azonnal. - Bár mostanában nagyon népszerű lett. Kérlek kavargasd meg egy kicsit, a cukor nem olvadt el benne még.
- Szép név, de nem akarom a lányomnak adni. Anya húsz alkalommal mondta el nekem, ha nem többször. - magyarázza, miközben kavargassa a tejet.
- Myun mondta nekem is többször, ahogy anyu is. - előkeresem a pudingot és előkészítem a maradék tejjel. - Meg a ruhákat is mutogatják, a felét már megvették, pedig annyit se fogunk ráadni, amennyit gondolnak.
- Le kell állítanunk őket. - cicceg Yoongi. - Elolvadt a cukor.
- Le biza. - hozzáöntöm a keveréket és gyorsan kavargatni kezdem, hogy megsűrűsödjön. - Kezdenek megőrjíteni, tőlük nincs nyugtunk.
- Válasszunk ki egy nevet, akkor abbahagyják. - tanácsolja Yoongi és átölel hátulról.
- Keress rá neten. - mondom azonnal. - Felolvassuk, s ha tetszik, akkor az lesz. Mit szólsz?
- Nekem jó lesz, hozom a telefonom. - puszil nyakamba, majd elmegy a telefonjáért.
Közbe kitöltöm a pudingot a tányérokba.

Egy jó ideje már böngésszük a neveket, de egyik se fogott meg igazán, valahogy egyik se az igazi.
- Ez nem lesz jó. - rázom meg a fejem csalódottan. - Ha nem választunk egyet, akkor nem hagynak békén.
- De egyik se tetszik. - sóhajt egy nagyot Yoongi, miközben egyik kezével a neveket nézi át újra, a másikkal a combom simogatja. - Ha volna egy, akkor már annak örülnék.
- A te nevednek van női változata? - kérdezek rá azonnal.
- Yoonji. - válaszolja. - De nem tetszik nekem.
- Nekem se jön be. - sóhajtok egy nagyot. - A nevem uniszex, de nem akarom, hogy a saját nevemen hívnánk őt. Furcsa.
- Igen. - sóhajt egy nagyot. - Sorra vettük mindegyiket. És ha azt mondjuk megvan a név, de majd megtudják?
- Nem jó - rázom meg a fejem. - Apa kiszúrja és amilyen jóban lettek, tuti elmondja Myunéknak is.
- Kitaláljuk. - simít pocakomra párom. - Ugye kicsi mini baba?
- Oh, de hülye vagyok! - szinte felkiáltok. - Mindig mini babának hívod Yoongi.
- Mert kicsi, de miért vagy hülye? - kérdezi mosolyogva.
- Yoongi, Minie legyen! - mondom boldogan.
- Nem hangozna furcsán? - kérdezi. - Min Minie?
- Nem annyira, meg lehet szokni. - legyintek kezemmel. - Legyen Minie! Kérlek mond, hogy tetszik!
- Tetszik Jimin, de a szüleink...
- Leszarom őket, a döntés a miénk! - jelentem ki határozottan. - Ha nem tetszik egyik név se, akkor marad a Minie. Ha lesz más név, akkor az lesz. Így jó?
- Jó lesz édesem, most nyugodj meg. - simogatja óvatosan pocakomat. - Tudod, hogy a doki mit mondott? Nem szabad felizgatnod magad.
- Nem izgattam fel magam, de ha tovább simogatod a combom, akkor fel fogok izgulni. - halkulok el a mondandóm végére.
- És az miért gond?
- Nem gond. - válaszolom. - Csak nem alkalmas időpont, holnap is vizsgálgat a doki.
- Ha nagyon zavar, akkor húzok gumit.
Nyöszörgök egy keveset. - Húzd ki időben!
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit. - puszil arcomra finoman.
- Jól gondold meg mit teszel, nem érem el a lenti helyeket rendesen. - mondom pirulgatva.
- Akkor segítek neked.

***

A hónapok teltével Minie is nőtt és a pocakom is, természetesen a súlyom is, amit egy kicsit bántam is.
Yoongi szerencséjére ki kellett vegyem a szülési szabadságomat, így ő vezeti helyettem a céget, míg vissza nem térek, de azért nem hagyom felügyelet nélkül és a pénzügyi részeket én intézem itthonról.
Ki gondolta volna, hogy nyolc hónapos terhesen ennyire nehéz lesz cipőt kötni, lehajolni vagy szimplán felkelni az ágyból és ha még ez nem lenne elég éjjeli bagoly lettem és kiéhezett. Megértem, hogy Yoongi tudja türtőztetni magát, de én nem és egy kicsi kell, hogy rávessem magam.

Most is, olyan szexi pötyög a laptopján a szemüvege a fején van és egy egyszerű sötétszürke pólót visel.
- Elakadtál? - kérdezek rá, mert már egy ideje gondolkozik.
- El. - válaszolja. - Belenéznél? Digitálisan kaptuk meg a kritériumokat, de homály nekem.
- Na add csak. - húzom magamhoz a laptopot és gyorsan átfutom a sorokat. - Ugyanazt a dolgot kétszer írták le különböző méretben. Ez zavart össze.
- Köszönöm. - puszil arcomra. - Ilyenkor a nagyobbikat írjuk be a szerződésbe, ugye?
- Nem, szólnod kell Jinanak, hogy hívja fel a céget, szóban egyeztetnek és megbeszélik melyik legyen. Annak kihagysz helyet. - válaszolom. - Ha jó lesz, csak azután íródik meg.
- Köszönöm szívem. - húzza vissza a laptopot maga elé. - Hogy érzed magad?
- Egy kis fejfájás és kiéhezetten. - válaszolom őszintén.
- Tudom Jimin, de nem lehet az orvos is megmondta. - megforgatom szemeimet.
- Leszarom, hogy mit mond az orvos, ha nekem kell a tested, akkor elveszem. - jelentem ki csalódottan, mostanában mindentől megfoszt. - Nem szabad semmit se tegyek. Dolgozni se szabad, a szexről ne is beszéljek, ma meg megtiltottad, hogy a kezembe vegyem a kést. Hogy kenjek kenyeret magamnak, a kezemmel? Túlzásokba esel Yoongi!
- Jimin, ne akarj veszekedni, csak féltelek titeket. - néz fel rám a szemüvegén keresztül.
- Egészségesek vagyunk Minievel! - mondom mérgesen. - A kanapén alszol!
- Mi? Miért? - kérdezi azonnal.
- Gondolkozz el, hogy miért. - válaszolom résnyire összehúzott szemekkel és felállok a székről. - Most engedek magamnak egy fürdőt, addig költözz ki!

Faképnél hagyom és a fürdőbe megyek. Megengedem magamnak a meleg vizet és lassan levetkőzöm. Minie közben elkezdett csuklani, így a hasam kissé mozog.
- Semmi baj Minie. - simitok hasamra. - Tartsd vissza egy kicsit a levegőt édesem. - ujjaimra puszilok, majd a pocakomra nyomom.
Bemászom a kádba és elnyúlok, majd dúdolni kezdek magamnak és a kislányomnak.
- Nem akart apa apuval veszekedni, csak vannak dolgok, amiket apa nagyon szeretne, de apu nem hagyja. - szusszantok egy nagyot, mire Minie egyet rúg. Ilyenkor szoktam Yoonginak szólni. - Nem hinném, hogy ezzel egyet értesz. - kuncogom el magam. - Nagyon szeretünk pici. Béküljek ki vele, ugye? - két rúgást kapok lányomtól. - De egy picit bűntethetem, ugye?
Nem mozdul meg a csöppség, mire elkuncogom magam.

A fürdés után kiszállok és megtörölközöm, majd magamra veszem a köntösömet. Felszusszanok, majd a hálóba sétálok. Az ágyból hiányzik a párnám és a takaróm is. Mi a csoda?
Kisietek a szobából és Yoongira meredek, mikor a nappaliba érek.
- Add vissza a párnámat és a takarómat! - követelem tőle.
- Nem, mindig az enyémet veszed el. - mondja normál hangerővel.
- Add vissza! - kérem meg.
- Nem. - ellenkezik.
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De! - toppantok egy nagyot a lábammal és mérgesen nézek rá.
- Ha kell, vedd el! - mutat az ágyneműmre.
Mérgesen kerülöm meg a kanapét, felkapom párnámat és a takarómat, de nem sikerül többet haladnom, mert Yoongi magához ölel.
- Ne legyél mérges Jimin. - puszil nyakamba. - Jobban szeretlek, mikor mosolyogsz.
- Engedj el. - mondom azonnal, de azonnal meglágyul a szívem.
- Nem foglak. - ellenkezik ismét. - Te hozzám tartozol és az illatod is elárult.
- Fene! - mormogom orrom alatt. - Minie akarja, én még mérges vagyok rád.
- Akkor is, ha ma megkapnál engem? - suttogja fülembe.
- Átgondolom, ha végeztünk. - válaszolom és elmosolyodom.
- Ismerlek Jimin. - orrával cirógatja nyakam. - Szeretlek.
- Szeretlek Yoongi. - mondom mosolyogva. - Ha hazudtál a folyóson alszol, ugye tudod?
- Megéri kockáztatni. - mondja, majd felkap az ölébe és a hálóba visz. - Köszönöm Minie!
- Ne neki köszönd, hanem az eszednek. - puszilok ajkaira finoman. - Ügyes lányod van!
- Tudtam. - suttogja, majd ajkaimra tapad, mohón csókolom őt, mintha nem lenne holnap.

Fahéj És Cseresznyevirág-Yoonmin (Omegaverse) ✔Where stories live. Discover now