Smile. (Zarry mpreg)

~15~

-Hívtad?
-Vagy százszor! Nem beszélve arról a rengeteg üzenetről, amit a hangpostáján hagytam-morogtam idegesen, miközben egy nagy tál popcornnal a kezemben helyet foglaltam a kanapén Niall mellett. A szőke hajú barátom, a húgom haját fonta, akire aznap délután én vigyáztam. Anyám kora reggel benyögte, hogy sürgősen fel kell utazniuk a fővárosba, így Safaa velem marad, vigyázzak rá. Nem ez volt az első alkalom, hogy a húgomat rám bízták, így egyáltalán nem esett nehezemre vigyázni rá. Általában mindig magukkal szokták vinni, de tudtam, hogy a szüleim útközben biztosan kibeszélnek engem, és a viselkedésem, azt pedig nem hagyhatták, hogy én tudomást is szerezzek róla. A húgom, tizenkét éves létére imád pletykálni, és jó kis testvérhez méltóan elmondta volna a legcsúnyább dolgokat is, amiket apám kiejtett a száján. Ezúttal nem is baj, hogy nem hallom vissza apám hosszú, de nagyon, nagyon hosszú szitokáradatát. Ennél sokkal nagyobb bajom is volt.
Niall a száját húzva nézett rám, miközben elvette a kis hajgumit, amit Safaa türelmesen nyújtott hátra a válla felett.
-Nem tudom, Zayn. Ez nem vall Harry-re-rázta a fejét tanácstalanul, ujjaival óvatosan begumizva Safaa második, egyben utolsó fonatának a végét.-Kész is vagy!
Safaa mosolyogva pattant fel a szőnyegről, és szaladt el mellettem, hogy azonnal csekkolhassa a nappali falára akasztott tükörben a haját.
-Hú, Niall! Ez nagyon, klassz lett! Köszönöm-hatalmas vigyorral szaladt vissza hozzánk, hogy egy hatalmas, csontropogtató ölelésben részesíthesse a legjobb barátom, majd nagy, csillogó szemeit rám emelte.
-Zaynie, felmegyek a szobámba, jó?
-Menj-legyintettem, a következő pillanatban már ott sem volt.
Niall, a fonáshoz szükséges kellékeket lerakta a dohányzó asztalra, majd lábait felhúzva kényelembe helyezte magát. Gondosan megigazította a hajában lévő, bazinagy fehér, göngyös csatot, és mielőtt megszólalhatott volna, orrát felhúzva, fintorogva meredt oldalra.
-Ezzel meg mi van?-ráztam meg a fejem értetlenül. Shawn, a fotelben magzatpózban feküdt. A kontroller mellette pihent, az üres chipses zacskó, néhány chips darabkával, pedig a padlón. Gondolatban feljegyeztem magamban, hogy később, miután elmentek mindenképpen takarítsak majd össze, úgyanis ha anyám meglátta volna, nem sok hajszálam maradna. Sőt, a fotelben, hangosan horkoló Shawn barátom, szerintem egy ideig a küszöböt sem léphetné át, ha anyán múlna.
-Mégis mi lenne?-forgatta a szemeit Niall, unottan felemelve a távirányítot, hogy kikapcsolja a játékot, amivel Shawn percekkel ezelőtt még játszott.-Tegnap éjjel úgy benyomott, hogy még a saját anyját sem ismerte fel. Az apja locsolta fel, mert a barom elaludt az ajtó előtt a lábtörlőn. Szerintem, estére már lázas is lesz.
-Akkor nem hagytam ki sok mindent-bólintottam hátra dőlve a kanapén.
-Nem, viszont én többet nélküled nem megyek-sóhajtott fel szomorúan.
-Mi történt?-homlokomat ráncolva néztem rá, mire Niall kelletlenül húzta el a száját.
-Patrick egész este tapogatott, és csak azután szállt le rólam, amikor Glen elrángatta sörpongozni. Bújkálnom kellett-morogta.
Niall sosem szeretett bulizni. Nem ivott, nem cigizett, a füvet pedig csak hírből ismerte. Általában csak azért jött el velünk, mert nem szerett volna otthon lenni az idióta apjával, és a barom bátyjával. A közelemben mindig biztonságban érezte magát, bármennyit is ittam, én mindig megvédtem őt. Bár, sokszor idegesített az anyáskodása, de Niall-re emiatt soha nem tudtam volna haragudni.
-Hétfőn elintézem-ígértem meg.
Niall csak legyintett.
-Szerintem nem is emlékszik már rá. De ne rólam beszéljünk, kérlek!
Fájdalmas tekintettel az arcomon néztem rá. Egyszerűen a hajnalban történtek teljesen összezavartak. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a csókot, sem pedig Harry-t. Még mindig a szemeim előtt volt, ahogy rám nézett, még mindig éreztem az orromban az illatát, éreztem az ajkait az enyémen, és még mindig éreztem őt, ahogyan átölelem. Én barom! Miért is engedtem el?
-Szerinted miért csinálta?-kérdeztem halkan.
-Szerintem? Szerintem azért, mert érez valamit irántad!
-Ez baromság-horkantam fel.-Harry a legjobb barátom, és az is marad.
Niall halkan felnevetett.
-Te, és Harry, soha nem voltatok csak legjobb barátok-rajzolt idézőjelet a levegőbe.-Szeret téged. Már évek óta, csak fél bevallani magának, és fél, hogy emiatt megharagszol rá.
-Szeret? Akkor Tomlinson? Mert ha jól emlékszem, tőle van a gyerek, és nem tőlem, de javíts ki, ha rosszul tudom.
-Tomlinson csak egy hiba volt. Nem szerette.
-Ezt honnan veszed?
Niall vállat vont.
-Csak tudom, és kész. Te sem vagy olyan olyan hülye, hogy lásd, Louis soha nem volt neki olyan fontos, mint te. Persze, mindenki bedől az idősebb, elérhetetlent játszó paliknak-Niall keserűen elmosolyodott.-És, amikor lefeküdtek...
-Ne. Ne, inkább ne folytasd, engem egyáltalán nem érdekel-szakítottam félbe gyorsan, mielőtt olyat mondhatott volna, amire nem voltam lelkiekben felkészülve.
-Te hülye vagy, Zayn-mondta egyszerűen. Vállat vontam, mire Niall a fejét rázva folytatta.-Akkor leitatták. Nem önszántából ment fel, hogy elveszítse a szüzességét!
Olyan fejjel néztem rá, mint akinek az arcába egy téglát dobtak.
-Ugye, befejezted?!-fintorodtam el.
-Most meg mi van?-tárta szét a karját vigyorogva.
-Engem ez nem érdekel. Nem is akarok rá emlékezni! Aznap éjjel, ha nem játszom a sértődöttet, akkor megakadályozhattam volna ezt az egészet!-csaptam idegesen az asztalra, elérve, hogy Niall összerezzenjen, a szépeket álmodó Shawn pedig hangosan morogva fejezze ki nem tetszését.
-Nem te tehetsz róla-rázta meg a fejét.
-De igen! Nem védtem meg! Nem vigyáztam rá, most meg nézd meg mi lett belőle-temettem az arcom a tenyereim közé.
-Zayn...-Niall sóhajtva felkászálódott a helyéről, majd óvatosan letelepedett mellém. Vékony karjaival átölelt, arcát pedig a vállamba temette. Orromba azonnal bekúszott az a virágos parfümnek illata, amiből mindig annyit fújt magára, hogy az utca legvégéről is érezni lehetett. Mellesleg az aprócska üvegért, vagy egy órát toporogtunk a karácsonykor a drogéria előtt, hogy bejuthassunk, és megszerezhessük a limitált kiadást, amiből csak pár darabot dobtak a piacra.
-Mit tegyek?-kérdeztem tőle kétségbeesetten. A válasz csak egy aprócska nem tudom volt, valamint egy hosszú puszi, amit az arcomra nyomott.
-Ne akarj mindenkit megmenteni-motyogta a mellkasomba, miután mindketten hátradőltünk a kanapén. Niall továbbra is ölelt, fejét a mellkasomon pihentette, hagyva, hogy kedvemre összegubancolhassam szőke tincseit. -Téged ki fog megmenteni?
-Majd te-vontam meg a vállam szórakozottan, mire a legjobb barátom halkan felnevetett.
-Igaz-bólintott.-Remekül tudok verekedni!
Fejemet hátra vetve röhögtem, elképzelve, ahogy a cingár barátom, rózsaszín ruhájában, és csillogós csatjaival lever egy halom izmos csávót.
-Zaynie?-kérdezte halkan, hatalmas kék szemeivel az arcomat vizslatva.
-Hm?-pillantottam le rá, miután nagy nehezen elszakítottam a tekintetem a fotelt elfoglaló gorillától.
-Neked mit jelentett az a csók?
-Oh, Niall!-fájdalmas tekintetem a plafonra emeltem.-Túl sok mindent, bassza meg!

***

Hétfő délután, pontosan két órakor, a parkolóban állva szívtam az utolsó szál cigarettámat, miközben unottan meresztettem a szemeimet az iskolából kirongyoló tömeg felé. Mint valami méhraj, úgy szállingóztak kifelé az emberek az épületből. Szinte rohantak kifelé vissza sem nézve, fáradtan, kimerülve, még is boldogan. Nem hibáztattam a társaimat, túlzottan én sem örültem a hétfőnek. Sőt, ha belegondolok, kifejezetten gyűlöltem a hétfőt. Tűkön ülve vártam, hogy véget érjen a nap, és minél előbb távozhassak  matekról. Szerencsémre, Mrs. P a héten nem volt, ugyanis a fia, tüdőgyulladást kapott, és kórházban volt.
-Ne merd elrakni az öngyújtóm, Aladdin-Shawn keze erősen csattant a bőrkabát fedte hátamon. Sziszegve fordultam felé, és hangosan átkozva őt, nyújtottam át a sárga, halálfejes öngyújtóját, amivel aztán vigyorogva adott életet az ajkai között lévő nikotinszálnak.
-Niall?-kérdeztem, miközben összehúzott szemekkel néztem fel a sötét égboltra, ahonnan apró szemekben kezdett el hullani az eső. Remek. Megint várhatom a buszt esőben, bár nem mintha ez lett volna az első alkalom.
Shawn hosszan fújva ki a füstöt állt mellém, miután kikerült egy bicigliét toló szemüveges fiút.
-Háztartástan, a szufléja még nem jött fel-mondta. Furcsán néztem rá, mire hangosan felröhögött, és valami megjegyzést tett Niall-re, amit már egyáltalán nem hallottam. A parkolóba begurult egy fekete, Range Rover, csillogó felnikkel, és sötétített ablakokkal. Az autó megállt.
-Te, az nem Payne?-kérdezte Shawn, de addigra már megláttam az autó tulajdonosát, aki örjítő lassúsággal szállt ki a vezető oldalról. Fekete baseball sapkájával, és szürke kapucnis pulóverében, valamint agyon szaggatott fekete farmerjával, amit lazán beleaggatott a fekete bakancsába, tökéletesen illett az időjáráshoz. Mintha a viharral együtt jött volna. Nem sokáig foglalkoztam vele, mert azonnal megpillantottam a másik alakot, aki a többiekkel ellentétben, az iskola irányába sietett. Én pedig nem voltam rest.
Nem törődtem azzal, hogy hány embert vállaltam le, és hányan küldtek el az anyámba. Csak rá koncentráltam.
-Harry!-kiáltottam utána, de, mintha meg sem hallott volna, sietett tovább, ügyesen kerülgetve az embereket.
-Picsába-morogtam, és gyorsítva a lépteimen, szinte már futva közelítettem meg. Amikor lila pulcsiba bújtatott háta a szemeim elé került, hirtelen elkaptam a kezét, és rántottam egyet rajta. Erősen csapódott a teste a mellkasomnak, a levegő kiszaladt a tüdőmből, de nem nagyon érdekelt, végre megvolt. Harry, az ijedségtől tágra nyílt szemekkel nézett fel rám, szapora lélegzete a nyakamnak csapódott, felperzselve a bőröm.
-Megvagy-vigyorodtam el.
-Zayn..-motyogta halkan.-Kérlek..kérlek engedj el..
Lenéztem a csuklójára, amit még mindig szorosan tartottam kettőnk között.
-Majd ha beszéltünk.
Fészkelődni kezdett.
-Nekünk nincs miről beszélnünk-sütötte le a szemeit.
-Tényleg nem? Mert szerintem tartozol nekem egy kibaszott magyarázattal-förmedtem rá, kissé idegesen megszorítva a csuklóját, amit azonnal meg is bántam. A göndör hajú fiú kétségbeesetten nyöszörögni kezdett. Zöld szemeiben megjelentek az első könycseppek, nekem pedig azonnal bűntudatom lett. Lazítottam a szorításomon, Harry kihasználva az alkalmat elrántotta a kezét, majd botladozva hátrált tőlem.
-Hagyj békén Zayn!-sipította. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Soha, de soha a büdös életben nem láttam még így őt. Soha, nem volt rám mérges, soha nem adtam rá okot, hogy kiboruljon.
-Ha tudni akarod, az a csók nem jelentett nekem semmit-vágta az arcomba kíméletlenül, hogy még pislogni is elfelejtettem. -Hiba volt! Hiba volt az egész éjszaka! Nem kellett volna hozzád szaladnom, és megcsókólnom! Kérlek, hagyj engem békén! Felejtsük el egymást!
És, megint csak álltam. Álltam a szakadó esőben, egészen addig, míg Harry ismét el nem tűnt a tömegben.
Percekkel később indultam csak vissza Shawn-hoz, Niall éppen akkor jött ki az iskola kapuján. Szokásosan mosolyogva,  de, amint megpillantotta a fekete autót, mosolya eltűnt, homloka ráncba szaladt.
-Te jó ég-csaptam a homlokomra, majd félkézzel intettem, hogy jöjjön csak nyugodtan.
Niall, szinte ijedten, örjítően lassú léptekkel sétált felém.
-Semmi baj-öleltem át a vállát, pontosan akkor, amikor Liam megindult felénk.
-Én a helyedben nem tenném, Payne-üvöltötte Shawn.
-Gyere, Ni. Semmi baj-pusziltam meg a homlokát.-Ezeket meg add oda.
Niall lehajtott fejjel adta át a sütiket, szorosan simult az oldalamnak, miközben igyekezett nem felnézni.
-Payne, ez a tiéd!-kiáltottam hátra fordulva, majd feltartva a középső ujjam elvigyorodtam.
Liam csak állt, és nézte az engem szorosan ölelő legjobb barátom.
-Micsoda pech...-morogta Shawn, egy újabb cigire rágyújtva.
-Ja-néztem vissza az épületre.-Micsoda pech...