Smile. (Zarry mpreg)

~11~

A másnapokban mit utáltam legjobban? Nos, a másnapokat.
Minden buli előtt általában megígérem magamnak, hogy most nem iszok annyit, hogy a világomat se tudjam és elfelejtsek minden lényeges dolgot, amit aznap éjjel csináltam ittas állapotomban. Ez az ígéret tart vagy két percig, általában addig míg átlépem a küszöböt, onnantól pedig teljes képszakadás, hogy legurítom az első felesem.
A legdurvább lerészegedésem a tavaly előtti szilveszter volt, amikor annál a Clinton gyereknél úgy berúgtam, hogy telehánytam Niall hülye kézi táskáját, ez miatt pedig nem állt szóba velem vagy két teljes hétig. Természetesen erre sem emlékeztem másnap, még szerencse, hogy a bulik alkalmával érdekes módon mindenki dokumentál mindent, hogy megmaradjon az utókornak.
Vasárnap reggel irdatlan fejfájásra keltem, és borzalmasan ki voltam száradva, ami miatt a nyelés is nehezen ment. A januári esős időszaknak köszönhetően, most az egyszer nem az idegesítő napsugarak keltettek, amik általában kiégeti a retinámat. Az arcomat megdörzsölve, és egy fájdalmas kiáltást eleresztve lassan, de biztosan felültem az ágyban. Nem csodálkoztam, hogy az összes porcikám és csontom sikongat, ráadásul egy pillanatra homályosan is láttam.
Egy hosszas nyújtozás után, még az eddigieknél is lassabban keltem fel, majd vettem el az éjjeli szekrényemre helyzetett telefonomat, hogy csekkoljam mennyi az idő. Tudtam, hogy szinte átaludtam a napot, úgyhogy nem igazán lepődtem meg, amikor az óra majdnem fél hármat mutatott. Ilyenkor kell elkezdeni a napot, ez teljesen rendben van így!
Mielőtt elmentem volna fürdeni, gyorsan átgörgettem még a közösségi oldalakat és elsuttogtam egy halk köszönömöt, amiért egyetlen részeg fotót sem láttam viszont magamról. Bár még semmi sem biztos, hiszen le merem fogadni, hogy a fél bradfordi gimnázium még javában alszik és nem kerestek a galériájukban posztolható képeket. Később biztosan.
-Rohadt életbe már-motyogtam, miközben a fürdőszobám felé sétáltam, hogy végre embert faraghassak magaból és eltünjön a másnaposságom.
Folyamatosan hasogató fejjel kicsit nehézkesnek tűnt a zuhanyzás, pláne ha le kell hajolnod, hogy a lábadat is megmosd. Így hát nem hajoldoztam, nagyjából átöblítettem a testem, lemosva magamról a tegnap este maradékát és csak álltam a forró víz alatt. Imádtam forró vízben zuhanyozni. Lehetett akármilyen melegem, égethetett a napsütés én akkor is pokolian forró vízbe zuhanyoztam. Szerettem, hogy ellazította a testem, és tudtam alatta gondolkozni. Itt kikapcsolhattam egy kicsikét az agyam, nem foglalkozva a körülöttem lévő szarságokkal. Pechemre, Niall undoritóan büdös és gyomorforgatóan édes vattacukros tüsfürdőjét kaptam fel, amit valószínűleg a reggeli zuhanya után itt hagyott. Nem csodálkoztam azon, hogy törölközés után úgy bűzlöttem, mint valami virágbolt kirakata.
Miután megtörölköztem, fogat mostam és befújtam magam, visszasétáltam a szobámba, hogy magamra kaphassak végre valamit.
-Legközelebb rakd el a hülye tusfürdőd-morogtam, miközben a szekrényemben kutattam.
Nem láttam, de tudtam, hogy az ágyamban fekvő fiú a szemeit forgatja.
-Nem tehetek róla, hogy figyelmetlen vagy.
-Uhh, ez úgy hangzott, mintha anyám mondta volna-húztam el a számat. Niall büszkén kihúzta magát, majd feljebb ülve a hátát a falnak vetve nézett rám, rózsaszín köntösét szorosabban húzva össze a testén.
Jeges kék tekintetét fel-alá járatta rajtam, elővéve azt a nézését, amit a világon a legjobban utáltam.
-Most megint miért nézel így rám? - tártam szét a karom hihetetlenkedve, lekapva magamról a törölközöt, amely egészen idáig a derekamon lógott.
Niall aprót sikkantva takarta el a szemét, kiváltva belőlem egy jó ízű nevetést.
-Mintha nem láttad volna még-forgattam a szemeim, ráérősen húzva magamra a kedvenc Calvin Klein boxerem, amit még a nővéremtől kaptam tavaly karácsonyra. Doniya évente talán háromszor, ha meglátogat minket és ilyesfajta menő ajándékokkal halmoz el minket. Megértem, hogy nem kár már haza van egy jólmenő üzlete az államokban, és egy tökéletesen felépített karrierje, amit ő maga  ért el a saját pénzéből. A nővérem mellett nincs férfi aki pénzelné, apámtól sosem fogadott el egy pennyt sem úgy szintén anyámtól. Mindenért megdolgozott, az életben, tizennégy éves kora óta. Nem hiába, hogy ő a család kedvence én pedig a fekete bárány, akinek mindent a szájába kell rágni. Még a tizenkét éves húgomban is látják a jövőt csak bennem nem, ami egy kicsit bántó. De legyünk őszinték.. Már teljesen hozzászoktam, hogy semmi olyat nem tudok felmutatni, ami a szüleimet büszkeséggel tölti el ha rám néznek. Rajzolhatok én bármilyen jól, lehet kitűnő a bizonyítványom év végén, tudom, hogy őket sohasem fogja érdekelni a jó, amit saját magamért teszek. Szerintük nem előkelő az életmódom, inkább szégyen. A rajzokból nem lehet megélni, inkább keressek valami jó, hasznos hivatást, amiből hasznom is származik majd. Nos, én a rajzaimban látom a jövőmet, nem pedig egy kereskedelmi cégnél, ahol csak bent poshadok az irodában, miközben ülök a számítógép előtt és vadul gépelgetek, vagy éppen papírozok, mint egy megszállott robot. Nem akarok bizonyítani a szüleimnek, már nem.. De ezt ők is pontosan tudják, hogy, amit nem szeretek, azt nem is fogom csinálni egész életemben. Én pedig nem vagyok olyan ostoba, hogy a hobbinak titulált hivatásomat elrejtsem az emberek elől. Nem fogom ezt tenni, hiszen én ebben látom a jövőt és ezt jobb, ha elfogadják és nem csesztetnek többé.
A halántékomat masszírozva bújtam bele az egyik otthoni, szürke melegítőmbe, sietősen megkötve rajta a madzagot, majd a babzsák fotelemből felkaptam a még a szaga alapján tisztának titulált fekete felsőm.
-Ez nem higiénikus-Niall szaporán rázta a fejét, undorodó pillantásokkal méltatva engem, miközben lassan kikászálódott az ágyamból.
-Valóban nem lenne az, de-tettem fel az ujjam, miközben az ajtó felé indultam, nyomomban a legjobb barátommal-még tiszta.
-Nem az, mert már volt rajtad!
-De az. Még jó az illata-forgattam a szemem, mintha ez olyan egyértelmű dolog lenne. Niall olyan volt, mint anyám. Tisztaság mániás. Nem is lepődtem már meg, amikor magától, csak úgy elkezdte takarítani a szobám, mondván, hogy ő itt ilyen kuplerájban biztos nem fog aludni. Ez olyan dolog, amiért nem szólhatok, hiszen valljuk be, rendetlen vagyok. Niall utálja, ha rendetlen vagyok, szeret takarítani, ez pedig csak kapóra jón, hiszen tíz-húsz perc múlva a szobám ragyog, és anyám sem csesztet jó pár napig, hogy takarítsak.
-Anyámék? - léptem a hűtőhöz, hogy kivegyem a reggelimhez fontos dolgokat. Egy jó reggeli csak is baconnel és tojással indulhat, ennél jobb szerintem egyáltalán nincs is. Niall persze a hülye, csicsás zabkásájára esküszik, ami annyira finom, és egészséges. Körübelül egy éve, hogy kipróbálta a vegán életmódót köszönhetően a videómegosztókon lévő influencereknek. Elmondása szerint nagyon tetszik neki, és biztos nem fog állatokat enni, mert az már milyen dolog, így hát isteníti ezeket az ostoba növényszerű dolgokat. Bármennyire szeretné, hogy elhigyjem neki.. Azért van szemem és látom, hogy mennyire sóvárog egy kiadós, szaftos hamburgerért, minden alkalommal, ha kajálni megyünk.
-Kora reggel elindultak Londonba. Apádnak megbeszélése lesz, anyád meg elkíséri.
-A húgom? - ráncoltam a szemöldököm, megpróbálga feleleveníteni valami aprócska információt, amit még a héten hallottam, hogy tudjam, hol lesz most hétvégén. De túlságosan másnapos voltam ahhoz, hogy bármi is eszembe jusson. A tegnapi bulira sem emlékszem, nem ám az egész hétre!
-A barátnőjénél. Hétfő estig ott lesz-felelte a legjobb barátom,  elfoglalva a helyét a pultnál.
Szórakozottan bólógattam, miközben szép lassan feltörtem a tojásokat a rántottámhoz, majd egy kis tejet és ízesítést követően felvertem őket.
Halkan dúdolálszva kapcsoltam be a főzőlapot, aztán ráhelyeztem a serpenyőt, hogy a benne lévő olaj egy kicsit hevüljön.
-Nem is mesélted, hogy milyen volt a pénteki korrepetálás-nézett rám Niall vigyorogva, szépen festett, csillámos körmeivel a pult felületét kocogtatva.
-Olyan tanulós-biccentettem felé, mire Niall összefonva karjait maga előtt, rezzenéstelen arccal meredt rám.
-Tanulós?
-Aha-erősítettem meg válaszom hátat fordítva neki, nehogy véletlenül is, de meglássa az arcomon uralkodó boldogságot, amint meghallottam Harry nevét. Somolyogva helyeztem bele a forró serpenyőbe azt a szimpatikus, három darab bacon-t, mellé pedig két mini kolbászt helyeztem.
-Zayn! - csapott az asztalra a szőke manóm, indulatosan nézve rám.
-Igen? - kiáltottam át a vállam felett, egy pillanatra sem fordulva hátra. Folytattam a dúdolást, mint valami ostoba, figyelemzavaros és tényleg nagyon igyekeztem nem figyelni Niall-re.
-A legjobb barátod vagyok Malik, minsig mindent elmondunk egymásnak! Ne légy már ilyen-mondta halkan, mire sóhajtva szemeimet lesütve fordultam felé, hátamat a hütőszekrénynek vetve. Niall mosolya szomorúból azonnal, kíváncsiskodóvá vált.
-Mit akarsz tudni, csillám?
-Mindent-bólintott. - a legapróbb részletet is.
-A másodfokú egyenleteket is hallani akarod?
Niall szemeit forgatva húzodott ki oldalra, majd szépen lassan leugrott a bárszékről. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogyan szó nélkül kivesz egy villát a konyhafiókból és a tűzhely elé állva, elkezdi forgatni a kolbászkákat, valamint a bacon szeleteimet.
-Tudom, hogy nem csak egy sima korrep volt. Úgy értem, ez nem olyan volt, mintha átmentél volna Gigi Hadid-hoz.
Értetlenül fordultam felé.
-De, Gigi-vel, mi minden alkalommal dugtunk, hiszen meséltem is, hogy az anyja ránk nyitott pont akkor, amikor ő.. - kezdtem feleleveníteni a saját, ezzel együtt Niall emlékeit is, aki azonnal elvörösödött.
-Fejezd már be! - sikkantotta és erősen mellkason vágott, amitől szó szerjnt bent rekedt a levegőm.
-Ez fájt! - dörzsöltem a fájó területet, hihetetlenkedve nézve a legjobb barátomra, aki bármennyire is pici, olyan erősen tud ütni, hogy az ember feje beleszakad. Példa erre a Shawn szemöldöke feletti kis seb, amit Niall okozott a puszta öklével, miután Shawn elvette és odaadta a kutyájának, Niall egyik kedvenc glitteres, csillogó rémséges felsőjét. Azóta, Shawn nem mer szórakozni Niall kiárusításon szerzett, ritka ruháival. Nos, ezek után én egyikkel sem szeretnék.
-Megérdemelted-motyogta az orra alatt, egy lapos tányérra szedve a bacont és a kolbászt, majd elvéve mellőlem a már felvert tojásokat, lassan a forró serpenyőbe öntötte.
-Valóban más volt ez a korrepetálás, mint bármelyik-kezdtem el mondani, felkeltve ezzel az Ír manó figyelmét. - mert Harryvel voltam. És ez tök durva, érted? Mármint olyan sok év után, végre vele lehettem, és annyira furcsa volt.
-Miért lett volna furcsa? Hiszen Harry volt, aki veled volt-húzta fel szemöldökét, kikapcsolva a főzőlapot a tojások alatt, amiket két másodperc alatt a tányéromra helyezett, a serpenyőt pedig a mosogatóba.
-Igen, de mégsem! - kaptam fel a tányéram, Niall-t követve az étkezőnkbe. Mindketten helyet foglaltunk a szépen megterített, anyám hangulata által választott rózsacsokorral díszített asztalnál. Niall maga elé húzta a narancslevet tartalmazó kis poharát, majd tekintetét rám emelte, jelezve, hogy figyel rám.
-Harry volt, de mégis annyira más volt. A régi Harry nevetett mindenen, vicceket mesélt nekem a legnagyobb ostobaságokról, amik amúgy tökre nem voktak viccesek, de azért nevettem rajtuk. Örömteli volt, vidám, és bár félt, mégsem mutatta nyílvánosan, hogy gyenge. De ez a Harry.. Az árnyéka öngamának. Látom, hogy testben ott van velem, de lélekben, mintha egy teljesen más.. Egy.. Egy összetört személy nézne velem szemben, akinek a szemében látom a szenvedést. Tudom, hogy valami történt vele, és nincs teljesen rendben minden. Segíteni akarok neki.
-Nem is beszéltetek?
-De igen-nyeltem le a számban lévő falatot. - de beszéltünk, csak random dolgokról, mint akik most ismerkednek egymással nem pedig régi legjobb barátok. Bármennyire látom, hogy valami nincs rendben.. Azok a csodálatos zöld szemek egy pillanatra sem szüntek meg ragyogni.
Niall széles vigyorra húzta a száját, de nem szólt, inkább lehajtotta a fejét és a narancslevét bámulta, mintha bármi érdekes is lenne a felszínén. Nekem pedig automatikusan mosoly csúszott az egész fejemre, ahogyan eszembe jutottak, azok a csodálatos zöld szemek. Harry érintése az arcomon, az aprócska puszija, ami miatt az egész arcom bizsergett, akárhányszor eszembe jutott. Bárcsak ott maradhattam volna vele és szorosan a karjaimba tarthattam volna egész éjszaka.
-És a babája? Láttad a babáját? - kérdezte Niall izgatottan.
Mosolyogva bólintottam.
-Ronnie-nak hívják, és egy igazán édes kis pofa.
-Kire hasonlít?
-Külsőre, teljesen az a seggfej Tomlinson-fintorodtam el, amint eszembe jutott az a seggfej, akinek bárcsak betörhettem volna a képét annak idején.
-De belsőre teljesen olyan, mint Harry. Félénk, borzasztóan félénk. Kedves, és mindene az apja.
-Azta..az apja..
-Igen-vigyorogtam. - Nekem is furcsa volt
-Ahw, ez olyan aranyos! - sipította a manóm, és szinte szivecskéket löttek a szemei. - És.. Öhm.. Liam-ről nem mondott semmit?
Niall-nek, Liam Payne olyan volt, mint valami mesebeli, elérhetetlen herceg. Kilencedikes kora óta szerelmes volt belé, pechére akkor, amikor Liam már végzős volt. Esélye sem volt közel kerülni hozzá, csak távolról csodálhatta, mint valami látványosságot, amit nézhetsz, de nem érinthetsz. Reménytelen volt az egész, egészen tavaly előttig, amikor Liam találkozóra hívta Niall-t, egy hosszas, hónapokig tartó beszélgetés után. A közeli parkban kellett volna találkozniuk, ahová Niall el is ment, és három teljes óráig várta Liam-et, aki nem ment el. És azóta nem is kereste.
Sóhajtva megráztam a fejem, majd felálltam és szorosan átöleltem a legjobb barátom, aki lebiggyesztett ajkakkal, szomorúan meredt maga elé.
-Hé, törpi-pusziltam bele a hajába. -nem szomorkodunk, jó?
Niall tétován bólintott.
-Mi lenne ha.. - kezdtem, de a pittyegő telefonom szakított félbe.
Melegítőm zsebébe nyúlva vettem ki a telefonom, majd összeráncolt szemöldökkel, értetlenül meredtem a képernyőmön lévő üzenetre.

'Hazzy❤️'
Sajnálom, Zayn, de a mai korrepetálás elmarad.