Smile. (Zarry mpreg)

~6~

A januári fagyos levegő azonnal megcsapott, amint kiléptem az iskola két szárnyú bejárati ajtaján, amely most nekem a menekülési útvonalat jelentette. A sietősen magamra kapkodott ruhadarabok alatt kényelmetlenül viszketett az izzadt bőröm, ráadásul még az idióta pólómat is sikerült fordítva felhúznom. Még szerencse, hogy a kabátom rajtam volt és az iskola már teljesen üresnek bizonyult. Mostanában csak én voltam az a balfék, aki kettő óra után távozott a pokolból nem pedig rögtön a hetedik óra után.
Remegő kezekkel nyúltam a kabátom zsebébe és húztam egy cigarettát a félig már kiürült dobozomból. A Shawntól eltulajdonított vörös öngyújtot használva gyújtottam meg és fújtam ki a füstöt, amint letüdöztem a nikotint. Anya csak tavaly tudta meg, hogy a nyár elteltével láncdohányossá váltam. És ha anya megtud valami általam elkövetett szabálytalan dolgot az sosem jó. Két órás előadást hallgattam arról, hogy a donyázás mennyire káros, majd újabb két órát, a lelkében ülő csalódottságról. Aztán elmondta a nővéremnek, a húgomnak, végül apának, aki régi dohányos lévén csak megvonta a vállát és azt felelte hogy "majd kinövöm". Persze anya még jobban kiakadt és úgy gondolta ha már apa nem büntetett meg jól, akkor ő fog. Tehát elvette a mobilom, a laptopom és a garázsban összetörten álló, használhatatlan autóm kulcsait. Egy év eltelt és én azóta nem értettem meg ezt a büntetési módot, de lehet csak bennem van a hiba, mint mindig.
Lehunyt szemekkel fordítottam a fejem az égbolt irányába, miközben mélyen szívtam magamba a friss, bár borzalmasan hideg levegőt. A cigarettámat éppen a számhoz emeltem, amikor fülemet az ajtó halk puffanása, majd apró léptek zaja ütötte meg.
A füstöt kifújva, némán fordultam a néhány lépésnyire álló fiú felé, aki ajkait fogai közé véve bámult engem.
Igyekeztem érzelemmentesen bámulni őt, bár ez nem sikerült, amint szemeim a cicákkal díszített hátizsákjára villantak. Aztán szemügyre vettem az göndör loknikat, amelyek egy rózsaszín kendővel voltak felfogva. Halvány rózsaszín kötött pulóvere kikandikált fekete kabátja alól, csőfarmer borította vékony lábait úgy szorította össze, mintha vécére kéne mennie. De, nem. Harry mindig így állt, amikor félt, vagy tartott valamitől. Ebben az esetben pedig úgy látszott az indulatomtól tartott, amely az osztályteremben már megmutatkozni látszott.
-Nem harapok-morogtam, miközbem hanyagul elhajítottam a csikket a vállam felett. A hidegtől elgémberedett ujjaimat a zsebeimbe vezettem, fejemet pedig felemeltem és mélyen néztem a félénken csillogó zöld szempárba.
-Tu..tudom, ho..hogy mérges vagy..-sütötte le szemeit, bakancsa bújtatott lábfejével köröket írva le a beton felületén.
-Nem vagyok mérges, Harry-ráztam meg a fejem komoran, továbbra is a lehajtott fejű alakot bámulva. -Én csak nem szeretem, ha a matek tanárom helyettem dönt. Ha kényszerített, akkor nem kell elvállalnod, hidd el tökéletesen megvagyok matek korrepetálás nélkül.
A göndör hajú fiú hatalmasakat pislogott, majd rózsaszín, dús ajkai félénk mosolyba húzodtak.
-Szó sincs ilyenről-rázta meg a fejét, csokoládé színű loknijai az arca oldalát csapkodták, mire nagyot nyelve nyaltam meg az alsó ajkam, igyekezve nem rossz dolgokra gondolni a régi legjobb barátommal kapcsolatban. -Elkezdte mesélni, hogy van egy diákja, aki matekból nem valami jó, de irodalomból és rajzból meg kitűnő és nem szeretné ha ez a tantárgy elvenné az esélyét egy jó főiskolától. Azonnal tudtam, hogy te vagy az-vigyorodott el édesen, a mellkasomban melegséget árasztva szét, amint megpillantottam azokat az imádnivaló gödröcskéket.
-Honnan?-biccentettem felé kíváncsian.
-Én csak egyetlen embert ismerek aki él-hal az irodalomért és a rajzért az pedig te vagy. És azt sem felejtettem el, hogy borzalmas matekos vagy.
Szemeimet forgatva fordítottam oldalra a fejem, de aztán ismét ránéztem. Harry továbbra is mosolygott, zöld szemeit egy pillanat erejéig sem szakította el az arcomról. Csak nézett, engem pedig egyáltalán nem zavart, mert legalább tanulmányozhattam az imádott arcot, akinek hiányát fizikai fájdalomként éltem meg éveken keresztül.
És leszartam, hogy a matek miatt kell vele töltenem délutánokat. Leszartam, mert újra az életében lehettem és újra vele lehettem.
-Mikor kezdjük?-mellkasom előtt összekulcsolt karokkal sóhajtottam fel, mint akinek ez az egész hatalmas terhére van. Pedig nem, pont hogy ellenkezőleg. Belül rettenetesen boldog voltam.
-Ühm..-ütögette meg állát.-Holnap ötkor?
Bólintottam.
-Heti egyszer?
-Kedd és péntek megfelel neked?-kérdezte mosolyogva.-Csak mert nekem ez a két nap lenne jó..de ha neked nem, akkor máskorra is átrakhatjuk..
Fejemet rázva szakítottam őt félbe.
-Nekem is jó-vontam meg a vállam.-hétköznap nem nagyon megyek el otthonról, inkább hétvégente.
Harry kedvesen mosolyogva bólintott.
-Nálunk vagy nálatok?-igazítottam meg a vállamon lévő hátitáskám.
-Öhm, nem lenne baj ha nálunk lennénk? Így könnyebb lenne..tudod..öhm..a..a kisfiam miatt-motyogta elvörösödve.
Tudtam, hogy Harry teherbe esett annak idején és a terhessége első három hónapjában még vele voltam, de aztán csak úgy eltünt és a kapcsolat pedig megszakadt közöttünk. Nem tudtam, hogy mikor szült meg vagy, hogy hogyan. Nem tudtam eddig, hogy kisfia van. Nem tudom, hogy milyen apa, vagy hogy Louis milyen apa. Egyáltalán Louisnak köze van még hozzájuk? Tehát semmit sem tudtam már a legjobb barátomról.
-Természetesen-bólintottam, majd látván az arcán lévő nyugtalanságot, kedvesen elmosolyodtam, amitől orcái azonnal kipirultak.
-Me..megadhatom a számom?-suttogta halkan, rózsaszín, nyuszis tokba bújtatott telefonját kivéve a zsebéből.
-Persze.
Az alig pár hónapos telefonomat kihalásztam a zsebemből, majd Harry mellé sétálva adtam át neki a mobilom és hagytam, hogy beírja a számát. A gyomrom remegni kezdett, amikor megéreztem a belőle áradó szokásos vattacukor, eper illatot és valami újat, aminek leginkább baba hintőpor illata volt. Tetszett.
Beharapott ajkakkal figyeltem, ahogyan megcsörgeti magát majd visszaadja a telefonom.
-Köszönöm-suttogtam még mindig az arcát bámulva. Harry szégyenlősen a füle mögé tűrt egy kusza tincset, miközben teljesen elvörösödve bámulja cipőjének orrát.
-Öhm, majd..majd írok és leírom a mostani címünket.
-Megint máshol laktok?-vontam fel a szemöldököm.
Harry lassan bólogatni kezdett és most nem nézett a szemembe.
-A..a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy...ahogy kellett volna..Úgyhogy, Rob és anya szerint a legjobb az volt, hogy a város szélére költözünk.
Fürkészve néztem le a pár centivel alacsonyabb Harryre, aki most idegesen húzogatta kabátjának szélét, ajkait pedig fájdalmasan harapta be. Olyan sok mindenből kimaradtam, hogy még azt sem tudtam, hogy újra elköltöztek. Azt sem tudtam miért. De, ahogy elnéztem biztosan nyomos okuk volt rá. Biztosan olyan dolgok vannak a háttérben, amiket egy ideig jobb ha nem tudok.
-Harry?-szólítottam meg, mire hirtelen felkapta a fejét. És csak akkor láttam meg a könnyekben úszó zöld szemeket.
Szó nélkül öleltem magamhoz, olyan szorosan, mint talán még soha senkit. Hagytam, hogy arcát a mellkasomba fúrva sírjon, rázkódó vállakkal. Orromat a nyakába fúrtam és megkockáztattam egy tétova puszit arca jobb oldalára, mire még szorosabban karolta át a derekam.
-Szeretnéd ha haza kísérnélek?-simogattam meg a hátát, amikor elvált tőlem.
Könnyei között nevetett fel, arcát törölgetve.
-Nem...nem kérhetek ilyet, hiszen túl messze lakom. És mellesleg, Liam már itt is van értem.
A szemeim meg állapodtak a parkolóba éppen akkor bekanyarodó éjfekete Range Roveren, amelynek vezetőülésén egy napszemüveget viselő Liam foglalt helyet. A kócos hajú, borostás fiú közelről még férfiasabb lett, mint annak idején. Vidáman integetett a göndörnek, aki kedvesen intett vissza, majd komoran biccentett felém.
-Ti..öhm..esetleg..együtt vagytok?-vakartam meg az állam kínos nevetést hallatva.
Harry hangosan nevetve lökte meg a vállam, furcsa pillantást kicsalva belőlem.
-A kisfiamnak van keresztapja is-rázta meg a fejét.-ő pedig Liam.
Bár nem mondtam ki hangosan, de hatalmas kő gördült le a vállamról, amikor meghallottam.
-Viszlát Zaynie. Még látlak-lépett elém és szorosan megölelt.
Lehunyt szemekkel szívtam be az illatát. Mosolyogva húzódott el, és mielőtt lelépett volna, hosszú puszit nyomott az arcomra elérve, hogy a gyomromban lévő pillangóim megbolonduljanak.
-Hívlak-intett. Aztán Harry beszállt az engem bámuló Liam mellé, majd egymást is üdvözölve egy gyors öleléssel el is tűntek a parkolóból. És csak én maradtam az üres parkolóban. Ja, meg a béna pillangóim.

-Ez csodálatos!-ölelt át anya, kezeit a levegőben tartva, ügyelve arra, nehogy a pizza tésztát belém kenje.
-Ja, szerintem is-vettem el a fülesemen zenét hallgató húgom tányérjáról egy uborkás szendvicset. -legalább nem bukok meg.
-És legalább újra a kis barátoddal lehetsz-puszilta meg a homlokom anya, mielőtt visszafordult volna a pizzatésztájához.
-Ja..-morogtam, felkapva a bögrém és a benne lévő teám.
Felérve a szobámba, azonnal hanyat vágodtam az ágyon és lehunyt szemekkel igyekeztem egy kicsit pihenni. Megígértem Shawn-nak, hogy este játszunk egy kicsit, Niallnek pedig azt, hogy megnézem, majd az új virágból készült koronáját, amit ő maga csinált a két kezével. Így egy nehéz csütörtök után, este egy kész katasztrófa. Erőt kell vennem magamon, ha a barátaimmal akarok webkamerázni.
-Mi a fasz van már?!-nyöszörögtem elágedetlenül, amikor a hátsó zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett. A szemeim elkerekedtek, a szívem pedig vágtázni kezdett a mellkasomban, amikor megpillantottam a kijelzőn lévő nevet:

"Hazzy❤"

Véleményeket az eddigi munkámról? Hogy tetszik/tetszett? Milyennek gondolod ezt a történetet??