~17~

155 15 1
                                    

-Mi a frászt képzelsz te idióta?-léptem el a faltól idegesen-Majdnem leütöttelek!
Harry megszeppenten nézett rám, miközben fájdalmasan dörzsölte a karjait. A fejemet rázva túrtam bele a hajamba nem szakítva meg vele a szemkontaktust. Végül szótlanul mozdult meg, karjait teste mellé ejtette. Alsó ajkát fogai közé véve bakancsai orrát bámulta.
-Jól vagy?-kérdeztem sóhajtva. Az idegesség helyét az aggódalom vette át, nem is tudtam megállni, hogy ne fogjam meg a karját ezzel kényszerítve őt, hogy forduljon meg és nézzen a szemembe. -Nem fáj semmid?-kérdeztem ismét. Amint megláttam azokat a csodálatos zöld szemeket, a levegő valahol félúton megakadt a tüdőmben. Arca szomorú volt, és még mindig ijedt, de tétován bólintott. Figyelmemet nem kerülte el, hogy sokkal több ideig bámulta a számat, mint máskor. Akkor döntöttem úgy, hogy oké, ideje elengednem.
-Én..megyek-mutattam zavartam a pár méternyire lévő buszmegálló irányába, és meg sem várva őt elindultam.
-Zayn, várj!-kiáltott utánam, de nem fordultam hátra.
-Menj haza!-válaszoltam, miközben gyorsítottam a lépteimen, persze tök feleslegesen, mert Harry az irracionálisan, hosszú, tökéletes lábaival másodpercek alatt utolért. Frusztrált sóhaj szakadt ki a torkomból, amikor ismét szorosan megragadta a karomat. Nagyon nem zavarta őt, hogy elég sokan bámulnak meg minket, egy idős asszony például úgy lapult neki a falnak a táskáját szorongatva, mintha bármelyikünk a következő pillanatban megtámadná.
-Beszéljünk, Z! Kérlek-állt elém, hatalmas szemekkel nézve rám. A picsába. Azonnal el is gyengültem, látva azokat a csodálatos rózsaszínű ajkait, és a kipirult arcbőrét. De nem! Most aztán nem! Nem fogok bedőlni neki, különben is pár napja egy kis pöcs volt velem. Nem lehet mindig kedves vele, amikor látszólag nem is kér a kedvességemből! Harry szerette, ha törődtem vele, azt meg pláne, ha csak vele foglalkoztam. Azt nyílván nem kellett tudnia, hogy ez nekem nem fáradtság volt, mert imádtam vele minden eltöltött apró percet. -Csak hallgass meg.
Kirántottam a karomat a szorításából.
-Nem! Lefogom késni a buszomat Harry, úgyhogy kurvára nincs időm erre. Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek?! Követtél?-jutott hirtelen eszembe, ismét éreztem, hogy elönt a düh. Harry a fejét rázva lépett egyet hátra, az ijedtségtől szemei hatalmasra tágultak, és szinte azonnal bekönnyesedtek. Levette rólam a kezét, védekezően emelte karjait a magasba.
-Sa..sajnálom-hebegte, nekem meg bűntudatom támadt, amely csak erősödni látszott, amikor legördült az első könnycsepp az arcán. Eszembe jutott, hogy pár nappal ezelőtt sírva ugrott a nyakamba, két hete meg rejtegette előlem a monoklit-amelyet a szeme körüli sárgás-zöld bőr emlékeztetett rá-, amit attól a seggfej Tomlinson-tól kapott. Baszki, én soha nem bántottam! Nem kiabálhatok vele csak úgy, pedig tudom jól, hogy megérdemelné. Nagyot nyeltem, inkább lesütöttem a szemem, nem bírtam látni azokat a szomorú, ijedt könnyeket, amiket én okoztam. -Felhívtam Niall-t, mert a suliban már nem voltál, anyukád meg azt mondta, hogy haza sem mentél. Niall megadta ezt a címet.. Sajnálom Zaynie, de tényleg beszélni szeretnék veled! Bocsánatot kell kérnem, amiért ilyen undok voltam veled-hallottam, ahogy hangosan szipog. Olyan furcsán nézhettünk ki, két talpig feketébe öltözött tizennyolc éves. Ő sírt, én meg azon voltam, hogy legyőzzem magamban a késztetést, és még ne öleljem magamhoz.
Felkaptam a fejem, jobb oldalra nézve láttam meg, hogy a busz, amire nekem is fel kellett volna szállnom, csendes puffogást hagyva maga mögött elindult a délutáni forgalomban.
-Lekéstem a buszt-morogtam.
-Sajnálom..én..
-Ne hajtogasd már ezt folyton!-ciccegtem, aztán belenyúlva a zsebembe előhúztam a cigis dobozok, majd rágyújtottam. Hátamat a mögöttem lévő, sorház oldalának vetettem. Remélhetőleg a tulaj nem fog megharagudni rám emiatt. Ráérősen pöfékeltem, mellettem Harry-vel, aki zavartan álldogált az egyik lábáról a másikra. Tekintetemet lassan vezettem végig a testén, egészen az arcáig. Elvörösödött.
-Hol van Rooney?-kérdeztem a torkomat köszörülve.
-Öhm ...anya vigyáz rá, kicsit lebetegedett, azért sem voltam a héten suliban.
-Add át neki az üdvözletem-bólintottam egy apró mosoly kíséretében, ahogy eszembe jutott a félénk kisfiú, akivel csupán csak egyszer volt alkalmam találkozni. Lehet azóta már el is felejtett, hiszen csak két és fél éves, nincs neki olyan nagy memóriája. Harry szemöldökét ráncolva nézett rám, amikor felkeltem és nekiálltam leporolni magamat. Felvettem a földről a vaskos mappámat, amely a portfóliomat tartalmazta. Kezdett hűvös lenni, feljebb is húztam a cipzárt a kabátomon.
-Hová mész?-kérdezte ijedten.
-Haza-vontam meg a vállam, és elindultam a járdán. Messze laktam, de képes lettem volna dacosan hazasétálni. Rossz szokásaim közé tartozott, hogy meggondolatlanul cselekedtem. Nem érdekelt a hideg, az sem, hogy fél óra múlva korom sötét lesz, sem pedig az idegesítő bradford-i forgalom. Elakartam kerülni Harry-t.
-Hazavihetlek!-ajánlotta fel a göndör mögöttem. Hát persze, hogy felajánlotta. Bűntudata volt.
-De, én nem akarom-fordultam meg karjaiban széttárva.
-Akkor..akkor haza sétálsz? Ilyen hidegben?
-Aha, máskor is sétáltam már haza, nem nagy cucc.-oh, dehogynem volt nagy cucc. A város másik végében laktam, jó messze a központtól, ahol most voltam.
-Zayn..kérlek-kérlelt halkan, oldalra lépve kikerült egy fiatal párt.-Hadd vigyelek haza! Esküszöm, nem szólok hozzád egy szót sem!
Fogalmam sincs, hogy mi győzött meg konkrétan. Lehet a tény, hogy valóban kibaszott hideg volt, vagy lehet, hogy azok a csodálatosan csillogó zöld szemek miatt fordult az agyam. Zsebre vágtam a kezem, a másikkal a mappát szorítottam magamhoz. Harry halványan mosolygott, mellém lépve sétáltunk oda ahová az autója parkolt.
-Öhm..nem vagy éhes?-kérdezte halkan. Nem nézett rám.
-Majd otthon eszek.
-Megállhatunk valahol ha szeretnél, én ma még úgy sem ettem..-elhalkult, amikor megtorpantam, és furcsán néztem le rá.
-Harry, délután öt óra van-mondtam, mintha nem ez lenne a világ legegyértelműbb dolga, hogy ilyenkorra már túl kellett volna lennie három étkezésen is. Talán ez megmagyarázta, hogy miért is volt olyan vékony. Nem evett rendesen. -Gyere, üljünk be valahová. Te választasz-finomat meglöktem a vállát a vállammal. Végre elmosolyodott, és kabátja zsebébe belenyúlva előhúzta a Range Rover kulcsait. De, mielőtt elindulhattunk volna a fejéhez kapva megtorpant.
-Jaj Zaynie ne haragudj, de nem tudunk beülni sehová!-rázta a fejét bocsánatkérően.-Anya a barátnőivel találkozik egy óra múlva, nem tud Rooney-ra vigyázni! Sajnálom Zaynie, ne..ne haragudj teljesen ki ment a fejemből-elképedve néztem az előttem álló göndört, ahogyan arca vörösen izzani kezd, szemében könnyek gyűltek. Mintha halálosan megbántott volna, mintha a világ legnagyobb figyelmetlenségét követte volna el az elmúlt néhány másodpercben. Kikerültem egy biciklist, mellé léptem, kezemmel átkaroltam a derekát, és magamhoz húztam. A picsába! Én nem akarok rá haragudni, nem akarom, hogy rosszul érezze magát, amiatt a hülye csók miatt! Hozzá kell érnem, tudnia kell, hogy itt vagyok mellette, és semmi baj nem történt.
Összerezzent, amikor átöleltem. Úgy tettem, mint aki nem veszi észre.
-Haragszol rám?-hangja tompán hallatszódott, úgyanis arcát belefúrta a nyakhajlatomba. Tenyereimet a hátára simítottam, miközben szemeimet lehunyva élveztem, hogy sok-sok nap elteltével végre magamhoz ölelhetem.
-Dehogy haragszom, te hülye-kuncogtam, és kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemeibe nézhessek. Úristen, hol van már az az idő, amikor le kellett hozzá hajolnom, hogy rendesen bele tudjak nézni a szemeibe? Alig pár centivel voltam magasabb, mint őt. Az arcára tettem a tenyerem.-Nézz rám, kérlek-kértem. Belesimult az érintésembe, miközben rám nézett könnyes szemeivel. Az ajkai remegtek, reméltem csak a hidegtől. -Szeretnéd, ha átmennék ma hozzád?
-Már..mármint most?
-Aha-vontam meg a vállam, és még gyorsan hozzátettem. Nem akartam, hogy úgy érezte ráerőltetem a társaságomat.-Persze csak ha szeretnéd!
Szégyenlősen megnyalta az ajkait, cipőit kezdte el nézegetni.
-És öhm..nálam is aludnál, ha..ha arról lenne szó?-az orra alatt motyogott, közelebb is kellett hajolnom hozzá, hogy halljam, amit mond. Elvigyorodtam, karjait megragadva húztam odébb őt, el ne vigyen minket egy újabb biciglis.
-Szeretnéd, hogy ma este nálad aludjak?
Bólintott.
-I..igen..Rooney kedvel téged, és régen látott már..Én meg..én meg amúgy is ritkán látlak, ezért velünk tölthetnéd az estét. Gondoltam rendelhetnénk valamit, öhm..haza is doblak ha szeretnéd..nekem nem nagy fáradtság-és csak hebegett, és hebegett, egészen addig míg fel nem nevettem. Elkerekedett szemekkel nézett rám, pedig nem mondott semmi rosszat.
-Majd adsz valami ruhát-nem akartam neki elmondani, hogy összevesztem apámmal, és nem szívesen mennék haza.
-A..akkor ma nálam..?-kérdezte óvatosan, határozottan bólintva öleltem át a vállát, hosszú puszit nyomva a halántékára ismét elindultunk, én meg ismét felvettem azt a hülye, földre hajított mappámat.

Smile. (Zarry mpreg)Where stories live. Discover now