Smile. (Zarry mpreg)

~7~

Az első furcsaság, amit másnap sikeresen felfedeztem az, hogy apa otthon volt. Köztudott, hogy Jaser Malik mindene a londoni építőipari cége volt, emiatt a hét napjain alig tartózkodik itthon, leginkább hétvégente látjuk. Kicsit meglepetésként ért, amint beléptem a konyhába és megláttam az pultnak támaszkodó alakját. Szokásos fekete kávéját itta, miközben telefonját böngészte figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a középső gyere belépett a helyiségbe. Nos apával már rég óta nem olyan a kapcsolatunk, mint kellene. Az apák dolga az, hogy támogassanak, tanítsanak dolgokra, vezessenek egy úton a remek élet felé nem pedig az, hogy elítéljenek azért amilyen vagy. Apa tizennégy éves korom óta olyan velem, mintha nem is lennék, ha pedig egyetlen apró hibát is vétek, azonnal előbújik belőle a szigorú szülő, aki amúgy sosem volt. Egyetlen komoly tette felém az volt, amikor az autómat javíttatás nélkül hagyta a garázsban és azóta nem hajlandó kulcsokat a kezembe adni. Tavaly megkérdeztem anyámat, hogy apa miért utál. Azt mondta, hogy nem utál csak néhány dolog neki is nehéz megemészteni, ennek ellenére ugyanúgy szeret, mint annak idején és ugyanúgy, mint ahogy a testvéreimet is.
És bár nem vetettem soha a szemére, pontosan jól tudtam, hogy apa sosem barátkozott meg a ténnyel, hogy biszexuális vagyok. Nehezen fogadta el, hogy a lányokon kívül a saját nemem is vonz. Nem hangoztatta, de tudom mit gondol rólam akárhányszor egy buliból hazatérve meglátja a szívás foltokat a nyakamon. Olyankor biztosan elgondolkozik azon, hogy mégis egy lánnyal vagy egy fiúval feküdt össze a gyereke? És látom, ahogyan undorral nézi az összes tetoválásom, a piercingjeim, az öltözködésem. Pedig ez vagyok én, az egyetlen fia, akire sosem lesz büszke, akármennyire megfeszülhetek és tehetek bármit.
Reggel pedig észre sem vette, amikor elköszöntem tőle.
A második furcsaságot pedig az iskola parkolójában vettem észre, ahogyan figyelmesen hallgatta hozzá beszélő, a kezeivel hevesen gesztikuláló Shawnt. A mindig rózsaszín ruhákat, virágkoszorút viselő Niallt már gyerekkoromban sikerült megszoknom és már nem is érdekelt a tény, hogy ma valami macskafül volt a feje tetején a virágok helyett. De Harry kitűnt a társaságunkból, csak azt nem tudtam, hogy miért. Talán a világos kék kötött pulcsija miatt? Talán az aranyos bandana miatt a fején? Vagy talán a cicás hátizsák? Egyszerűen nem tudtam eldönteni és nem is nagyon volt rá alkalmam, mert amint meglátott, szégyenlősen elmosolyodott.
-Szia-suttogta halkan, kedvesen intve felém.
-Sziasztok-vigyorodtam el őszintén, szemeimet Harry alakján tartva, aki lesütött szemekkel, vörös arccal bámulta bakancsa bújtatott lábait.
-Nekem is-nyújtotta felém tenyerét Shawn, amint meglátta az ujjaim között lévő öngyújtom.
-Undorító-hallottam Niall szokásos megjegyzéseit, miután mindketten meggyújtottuk az ajkaink között lévő nikotin szálat.
Szemeimet forgatva fújtam ki a füstöt, majd mosolyogva pillantottam a velem szemben álló göndörre, aki hevesen pislogva szakította el tekintetét a kezemben lévő cigarettáról.
-Te, hogy-hogy itt vagy?
Harry szégyenlősen vállat vont, miközben zsebre vágta a hidegtől pirosra színeződött mancsait.
-Péntekenként van itt néhány órám, és mivel délután korrepetállak, ezért átrakattam őket délelőttre-nézett a szemembe mosolyogva.
-Az klassz!-feleltem őszintén.-Milyen óráid lesznek?
-Ohh, egy..egy pillanat-motyogta, majd előre húzva hátizsákját cipzározta ki és rántott ki belőle egy csillogó, lila fedeles füzetet. Niall hatalmasra kerekedett szemekkel húzódott közelebb Harryhez, és érintette meg a füzet borítóját olyan ámulattal, amilyet csak a filmekben lehetett eddig látni. A göndör hajú fiú kuncogva rázta meg a fejét, majd kinyitotta és az első oldalra lapozott. Egészen addig nem vettem észre, hogy beharapott ajkakkal bámulom őt, amíg Shawn erősen oldalba könyökölt, elérve a cigim egy kisebb parazsa megégesse az ujjam.
-Mi van már?!-fordultam felé idegesen, de a kanadai barátom csak szemöldökeit perverz módjára kezdte el húzogatni én pedig abban a pillanatban legszívesebben leütöttem volna.
-Négy órám lesz ma-felelte a göndör.
-Te szerencsés-sóhajtott fel Niall csalódottan, megigazítva a nyakába tekert szőrös, fehér sálját, amitől rendszerint tüsszöghetnékem van, akárhányszor az orrom alá nyomja.
-Az első két órám, angol történelem Mr. Woods-szal-szemöldökeit összehúzva nézett fel.-Valaki?
Shawn vigyorogva emelte magasba a kezét, Harry csak kedvesen bólintott, aztán rám nézett.
-Zaynie?
Elvörösödve hajítottam el a csikkemet, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni Shawn idegesítő vigyorát és az ujjait, amelyeket erősen az oldalamba vájt.
-Nekem és Zaynnek dupla földrajzunk lesz, sajnos nem találkozunk-biggyesztette le ajkait Niall.
Harry biccentve nézett le a füzetébe, majd újra rám.
-Harmadik órám természettudomány-felelte, mire Niall visongva karolta át az oldalát, belőlem pedig akaratom ellenére is kicsalt egy ideges morgást. Az univerzum tényleg ennyire ellenem van?
-Végre nem leszek egyedül-ugrált a kékszemű fiú, hálásan pislogva a göndör hajúra, aki vigyorogva karolta át félkezével Niall vékony derekát.
-Zayn?-újabb kérdés, én pedig rántva egyet a vállamon lévő táskámon indultam el az iskola felé, amikor meghallottam a csengő idegesítő zaját.
-Angol irodalom-morogtam és kikerülve őket sétáltam be az épületbe az összes többi diákkal, akiknek a céljuk az volt, hogy minél előbb bent tudják az unalmas seggüket a tanteremben. Normálesetben nem szoktam foglalkozni a csengővel, de most túlságosan is eluralkodott rajtam egyfajta irigység, ami felett nem igazán tudtam volna uralkodni, ha ott maradok még. Tehát mielőtt csúnya szavakkal megbántottam volna az amúgy is érzékeny lelkű Niallt, inkább besétáltam és számomra roppant idegesítő emberek gyűrűjében lépcsőztem fel az emeletre. A tanár szokás szerint késett, de ez Mr. Ronson-tól teljesen elfogadott volt. A tantárgyát mindenki unalmasnak találta és már az is nagylelkű volt tőle, hogy mielőtt elkezdene tanítani ad nekünk vagy tizenöt percet az idegeink felkészítésére.
Az bent lévők szokás szerint kíváncsian bámultak meg, majd automatikusan lehajtották a fejüket amint elléptem mellettük. Néhány idegesítő lány elvörösödve nézte, ahogyan helyet foglalok az ablak melletti padsor legutolsó kettes padjában. A táskámat hanyagul dobtam le a földre, majd fejemet a pad kemény felületére helyeztem, miután bedugtam a fülhallgatom, ezzel pedig sikeresen kizártam az idegesítő atmoszférát, ahová kerültem. Kilencedik elején nem igazán gondoltam át pontosan, hogy melyik órákra jelentkezem. Most pedig jól bánom, mert évvégéig nem fogom tudni leadni ezt a szart sem érő tantárgyat, úgyhogy pár hónapig még szívhatok.
Az ismerős virág illatot megérezve, sóhajtva húztam ki a füleimből a dugókat, megszakítva ezzel a csodálatos Draket. Niall szótlanul húzta maga alá a széket, majd rózsaszín táskáját az ölébe húzva szedte elő a szőrös, csillivilli tolltartóját, valamint egyszarvús bekötővel ellátott tankönyveit. Aztán táskáját óvatosan helyezte le maga mellé, majd összekulcsolva maga előtt vékony karjait fordult felém.
-Ez csúnya volt tőled-rázta a fejét, ajkait lebiggyesztve.
-Mármint?-értetlenkedtem.
Niall szemeit forgatva fordult most már egész testével felém, csontos térdeivel a combomnak ütközve.
-Csak úgy otthagytad Harryt, miközben beszélt. Szegény azt hitte valami rosszat mondott-csóválta a fejét.
Sóhajtva túrtam ujjaimmal az égnek álló tincseim közé.
-Nem akartam..-motyogtam a plafont bámulva.-Csak szar hallani, hogy egy órám sincs vele.
Niall elhűlve meredt rám.
-És ezért hagytad ott?
Most mondtam volna el neki, hogy nem akartam hisztit csapni, amiért egyetlen órám sincs Harry Stylesszal? Ez azért nem olyan könnyű, ha az ember legjobb barátja egy Niall Horan nevezetű Ír rózsaszín manó.
-Tökmindegy-legyintett, aztán meglepetésemre vigyorogni kezdett.
-Most mi van?-húztam fel a szemöldökeim.
-Miért nem szóltál, hogy ő fog korrepetálni péntekenként?
Vállat vontam.
-Mert tegnap délután derült ki. Aztán este nem igazán volt kedvem bárkivel is beszélgetni, miután felhí...
Niall sikítva csapta össze a tenyereit, elérve, hogy a teremben lévők mind felénk forduljanak.
-Beszélgettetek??
-Aha-motyogtam az ujjaimmal játszadozva az ölemben, majd elmosolyodtam, amint eszembe jutott a Harryvel folytatott két órás telefonbeszélgetésünk. Egész délután beszélgettünk semmiségekről, nevettünk, amikor eszünkbe jutott néhány dolog, vagy éppen hallgattuk, ahogy a másik valami értelmetlen dolgokról magyaráz.
-Oh ne, Zayn elpiruult-ugrott az ölembe a legjobb barátom, aminek következtében a székem megbillent és mindketten a padlón kötöttünk ki.
-Niall!-üvöltöttem fel, amikor Niall a csontos térdével a lábaim közé térdelt.
*
A három kemény óra elteltével, szinte csapzottan ültem be az életemet megmentő órára. A rajz volt az egyetlen olyan tantárgy, amit kivétel nélkül szerettem és soha nem cseréltem volna el semmivel. Az egyetlen tantárgy, amire sosem tanultam, és nem is kellett tanulnom, mert kitűnő voltam belőle. Ha úgy vesszük a rajz nekem nem egy felvett óra, mint a többieknek. Nekem annál sokkal több. Én csak ezzel tudom kifejezni magam, ha már a szavak nem a legnagyobb segítségeim.
A szerencse az volt, hogy Mrs. Robinson soha nem mondja meg mit rajzoljunk. Ő a szabad művészetet szereti, mert szerinte az sokkal színesebb, kifejezőbb, a művészt pedig olyanra kényszeríteni, amit nem akar a legnagyobb vétek a világon. Na igen, ezért volt is a kedvenc tanárom.
Becsengetés után mindenki elfoglalta a szokásos helyét elől, én pedig szokásosan hátul foglaltam helyet egyedül. Nem nagyon szerettem a figyelmem, és őszintén azt sem, ha valaki az arcomba lihegett, miközben igyekeztem megjeleníteni a gondolataim. Így mindig hátra vonultam, bedugtam a füleim és csak akkor néztem fel, amikor kész voltam.
Mrs. Robinson szokásos, mosolygós alakja libbent be az ajtón, majd  bólintás kíséretében üdvözölt minket és csak azután foglalt helyeg a tanári asztalnál a kedvenc kamilla teája társaságában.
-Kezdhetitek, kedveseim-felelte, én pedig csendesen előkerestem a kedvenc grafitom és magam elé hoztam a vázlatokkal teli füzetem. Ebbe a füzetembe csak órákon rajzoltam, azokat az érzelmeimet, amelyek a hét elején túltengtek bennem. Ezért is volt jó a pénteki rajz.
Nem figyeltem én az időt, nem is nagyon néztem fel még akkor sem, amikor Mrs. Robinson felállt, hogy körbe nézzen.
Szemöldökeimet ráncolva húztam ki a füldugóim, amikor megéreztem, hogy valaki mellettem álldogál és bámul.
-Szabad ez a hely?-mutatott a mellettem lévő székre, rózsaszín ajkain édes mosollyal, arcán az imádnivaló gödröcskékkel.
-Pe..persze-motyogtam, automatikusan becsukva a vázlat füzetem. Harry halk köszönömöt suttogva vette le vállárol a hátizsákját és helyezte le maga mellé, aztán helyet foglalt.
-Miért nézel rám ilyen megszeppenten?-kérdezte halkan közelebb csúszva székével hozzám. Elég közel, így orromba azonnal be is költözött az édeskés vattacukor illata.
-Mert nem tudom, hogy mit keresel itt.
-Felvettem, kellett valami könnyű tantárgy-felelte, kötött pulcsija anyagát igazgatva magán, amely látszólag nagy is volt rá egy csöppet. De Harry csodálatos volt.
-De, hát-csúsztattam arrébb a füzetem majd nevetve megráztam a fejem.-nem is szeretsz rajzolni, Harry.
A göndör durcásan összefonta maga előtt a karjait, orrát pedig felhúzta, mint valami kiscica.
-De igen-bólintott határozottan.
-Nem-ráztam a fejem, továbbra is nevetve.-Mindig is utáltad.
-Lehet, hogy az elmúlt pár évben megszerettem-tárta szét a karjait.-ki tudja?
Szemeimet forgatva dőltem hátra a székemben, szemeimet egy pillanatra sem véve le durcás alakjáról. Zöld szemeit csak pár pillanatig tudta arcomon tartani, mert azonnal elpirult és somolyogva lehajtotta a fejét.
-Régen azt mondtad, hogy egy csepp művészet sincs benned-hajoltam hozzá közel, mutatóujjammal ellökve egy az arcába hulló, kósza, göndör loknit, mire arca még vörösebre színeződött. -és a rajzot rám hagyod, mert szeretsz közben nézni.
Harry nem szólalt meg. Ajkait lebiggyesztve bámulta vékony combjait, én pedig őt bámultam, mert egyszerűen nem tudtam nem őt nézni. Vonzotta a szemem. Aztán halkan, borzalmasan halkan megszólalt:
-Talán csak akartam veled egy egész negyvenöt percet.
Elvigyorodtam.
-Akkor semmi köze ahhoz, hogy felszeretnél csapni Picassónak?
Fejrázás, én pedig még szélesebben elvigyorodtam, és bár elég önelégültnek tűnhettem, belül valójában tomboltam és legszívesebben elkiáltottam volna magam, mint egy tinilány.
-Leginkább hozzám van köze?
-Zayn-nyöszörögte, arcát tenyereibe temetve.-Meddig akarsz még égetni?
-Hm..még egy picit-húztam el a számat, mire Harry morogva ütött vállon. Halkan kuncogva csusszantam közelebb hozzá, az asztalról pedig felemeltem a telefonom.
-Kéred?-nyújtottam fülhallgatóm egyik felét neki, amit hálásan mosolyogva fogadott el. A vállamnak döntötte fejét, miközben halkan dúdolva nézte, ahogyan rajzolok.
-Csodás-suttogta a fülembe. Én pedig legszívesebben közöltem volna vele, hogy ő a csodás. De ennek még nem volt itt az ideje.

Alig vártam már, hogy délután legyen..