~13~

669 48 13
                                    

Anyám szerint a vacsora szent, és sérthetetlen egy családban. Szerknte, ha már a héten alig találkozunk napiszinten, legalább a vacsora legyen az, amikor együtt vagyunk, úgy, mint egy igazi család. Na, már most.. Valamikor olyan tizenkét éves korom közepe felé, elkezdtem megkérdőjelezni dolgokat. Mint például az országunkat irányító fejesek őszintesége, a videójátékok hitelessége, a Mikulás, a fogtündér, és a család szeretete. Ha olyan családban nőlsz fel, ahol apádnak egy zavaró tényező vagy, egy láthatatlan köpenyt viselő alak, akkor te is így fogod megélni. Tehát, amikor apám, a sokaid próbálkozásomnál, hogy végre büszke lehessen rám, közölte, hogy a rajzaim ostobák, valami megtört bennem. Azóta nem nagyon hiszek a családosdiban, akkor sem, ha anyám annyira erőlteti ezt a vonalat.
Unottan bökdöstem a sült csirkém bőrét, nem foglalkozva az időközben kialakult beszélgetéssel, ami az asztalnál zajlott. A gondolataim valahol tök messze jártak, tök zavarosak voltak, és legszívesebben kiabáltam volna a bennem felhalmozott zavar miatt, ami a testemben ment végbe.
Harry-vel két nappal ezelőtt beszéltem, ma szerda van, azóta nem volt suliban, és korepet sem tartott nekem. Mrs. P, kezdi észrevenni a dolgokat a matekozásommal, akarom mondani a nem matekozásommal kapcsolatban, és közölte ha nem állunk neki sürgősen, ő fog tenni arról, hogy ne csak én, de Harry is megbukjon. Az a durva, hogy Mrs. P egy imádnivaló hölgy, de bármennyire is viselkedik velem másképpen, az évek során kitapasztaltam már, hogy sosem ígér, vagy fenyeget feleslegesen, úgyhogy valamit ki kell, hogy találjak.
Hétfő este nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Sajnos nem tudtam megváltani a világot, de legalább megtudtam annyit, hogy Harry - t az a semmirekellő Tomlinson ütötte meg. És mielőtt kideríthettem volna, hogy miért, Harry hisztérikus viselkedése addig fajult, hogy kidobott a házukból. Vizesen, fázva gyalogoltam haza, a hideg januári estén. Azóta nem kerestem, de ő sem engem.
Talán már nem érdemes a barátságunkért harcolni, az már a boldog múlt, ez pedig a keserves jelen, amiben nincs, és nem is lehet Harry és Zayn.
-Safaa, ideadnád a szószt, kérlek? - mutatott apánk a kezem mellett lévő aranyozott szószos tálra.
A húgom értetlenül rakta le a villáját, kék szemeivel rám pillantott, mielőtt átnyújtotta volna a velem szemben ülő apánknak a barna mártást. Unottan néztem fel, majd fejemet megrázva folytattam tovább az evést, és igyekeztem kimaradni ebből az egész családosdiból. Tökéletesen ment, egészen addig, míg anyámnak eszébe jutott, hogy vagyok én is.
-Miújság az iskolában fiam? - tolta félre a tányérját, miközben kíváncsian várta a válaszom.
Vállat vontam.
-Semmi különös-kaptam be egy falat csirkét, és reméltem, hogy ennyivel le is zárult az egész beszélgetés.
-Fiatalok vagytok-tárta szét a karjait értetlenül-nem hiszem el, hogy nem történik veletek semmi.
-Pedig nem. Az iskolában mindenki gyík, és Niall-en, meg Shawn-on kívül az ég világon senkivel sem beszélek. Róluk meg tudsz mindent, mert mindig nálunk tanyáznak.
Anya egyetértve bólintott egyet, és úgy láttam ennyivel be is  fejeztük. De magamat meglepve hirtelen megszólaltam.
-Suli mellett dolgozni szeretnék-jelentettem ki, mire apám felnézett a tányérjából, és összehúzott szemekkel meredt rám.
-És, mégis hol?
-Van egy fizetett gyakornoki állás a belvárosi tetoválószalonban. Jelentkezni fogok.
-Ez nagyszerű fiam! - tapsikolt anya boldogan.
-Kizárt.
Apám rezzenéstelen arccal nézett rám. Persze, tudtam, hogy veszekedés lesz. Másra nem is nagyon számítottam.
-Az én fiam, nem lesz egy ostoba tetováló!
Gúnyos mosolyba húzodott a szám, és éreztem, ahogy a testemet szétfeszíti a feszültség.
-Pénzt kapok érte.
-Másért is kaphatsz-csapott az asztalra, mire a szemöldökeim a hajam közepére ugrottak.
-Nem fogok neked dolgozni. Az olyan lenne, mintha eladnám az Ördögnek a lelkem-mondtam ki őszintén. Anyám szája elé kapta a kezem, a húgom, megérezve a balhé szagot, a tányérjával együtt felállt az asztaltól és felment a szobájába.
-Tisztességes, férfihez méltó munkát vállalhatsz! Megtanulnád, hogy nem minden a buli, hanem pénzt is kereshetsz. Tisztességes férfi válna belőled! - emelte fel még jobban a hangját, ami nekem nem tetszett.
-A tetoválás egy tisztességes munka. Értek hozzá, szeretném csinálni! Fizetést szeretnék minden hónap végén. Azt a pénzt amit megérdemlek, nem pedig, amit kikönyörgök tőled! Mert ha már itt tartunk, pontosan tudom, hogyha neked dolgoznék, nem kapnám meg a jussom. Szerinted nem érdemlek pénzt!
-Majd ha tisztességes leszel! És tudod, hogy hol a helyed.
-Mit jelent neked a tisztesség apám? Kérlek, avass be! - dőltem hátra a székemben, arcomon gúnyos mosollyal.
Apám felállt az asztaltól, két tenyerével két oldalt támasztotta meg magát, majd előre hajolva, a szemembe nézett, és azt mondta:
-Tisztesség ha van rendes munkád, a tanulmányaidat elvégzed, nincs állandó buli, és ha úgy viselkedsz, mint egy igazi férfi, aki nőket szeret, nem pedig férfiakat!
Anyám elkerekedett szemekkel nézett rá, és mintha hangosan a nevén szólította volna. De a fülemben dobogó vértől semmit sem hallottam. Láttam, ahogy apa szemében lévő harag tüzét az ismerős, megbánás vette át.
-Zayn.. - suttogta a nevemet, megkerülte az asztalt, és utánam kapott, amikor hangos székcsikorgás közepette felálltam az asztaltól, majd otthagyva őket a szobámba siettem, aminek ajtaja nagyot csattanva záródott be mögöttem.
Megtanultam, hogy a legnagyobb harag, amit feléjük mutathatok nem az, hogy szétszedem a szobám, megszököm, vagy leiszom magam. A legnagyobb büntetés, ha nem szólók vissza, csak tűröm az egészet, mintha nem is lenne mondanivalóm feléjük. Oh, pedig lenne. De mennyi mindent vághatnék a fejükhöz. Azt a sok lenyelt bántást, sérelmet, ok nélküli büntetést legszívesebben rájuk zudítanám, és megnézném, hogy mit lépnek a szüleim, az én drága szüleim, akiknek soha nem voltam más csak egy csalódás, a Malik család szégyene. Nem kiabáltam, nem veszskedtem, ehelyett inkább kulcsra zártam a szobám ajtaját, nehogy valaki zaklatni merjen, aztán összeszedtem a cuccaim, és beálltam a zuhany alá, ahol harminc percig folyattam magamra a forró vizet. Igyekeztem nem gondolkozni. De akárhányszor lehunytam a szemem, Harry csodálatos arca kúszott elém. Annyira hiányzott. Elmondhatatlanul hiányzott, főleg, hogy már napok óta nem láttam, és nem öleltem magamhoz az apró testét. Csak reméltem, hogy hamarosan találkozunk.
Miután végeztem, felkaptam egy boxert, majd egy szál cigaretta társaságában kiálltam az erkélyre, és csak néztem a sötétbe burkolózott várost. Az eső szokásosan esett, a szél fújt, mégis mindent olyan nyugodtnak találtam. Irigyeltem az időjárást. Kint dúlt a vihar, mégis úgy éreztem, hogy a lelkemben.
*
Péntek volt. Harry nem volt iskolában. Már nem kerestem, lassan egy hete nem volt sehol, és nem igazán értettem, hogy mit érzek. Shawn, elutazott, Niall-nek lyukas órái voltak, így ő lelépett az anyukájával közös anya-fia napot tartani.
Aznap semmi kedvem nem volt. Az órákat is nagy nehezen vészeltem át. Amikor kicsengettek matekról, én voltam az első, aki felpattant, és nem foglalkozva az utánam kiabáló Mrs. P-vel, léptem le. Az esőben gyalogoltam haza, és nem bántam, hogy csontig áztam. Nem akartam senkivel haza jönni, pláne nem egy tömött busszal, ismeretlen emberekkel együtt utazva.
Anyám, volt otthon, de ő korán a szobájába vonult, miután kínos csendben hármasban megvacsoráztunk. Áldottam a húgom, amiért igyekezett kommunikációt folytatni anyámmal, de éreztem, hogy anya most csak rám kíváncsi. Csak én nem voltam rá.
A szobámba felérve lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba. Az első péntekem buli, pia, és fű nélkül. Furcsa volt, mégis tetszett ez a pörgés mentes este. Csak akkor vettem észre, hogy milyen álmos is szoktam lenni hétvégente, amikor tíz perc telefon nyomkodás után bealudtam. Valamikor éjjel egy óra után keltem fel arra, hogy valaki kopogtat a szoba ajtómon. Konkrétan frászt kaptam, és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, csak azt, hogy valaki van a házunkban. A telefonom segítségével, lépkedtem az ajtóm felé, miközben a szabad kezemmel megragadtam a polcomon lévő vaskos szótárat, amit iskolás éveim alatt talán egyszer nyitottam ki. A kopogás nem szűnt, még akkor sem, amikor a könyvet a magasba emelve készültem csapni. De amint felrántottam az ajtót, a könyv kiesett a kezemből, a szemeim pedig elkerekedtek.
-Zaynie..-pityeredett el, karjait pedig kitárta felém. Felsóhajtottam, majd vadul dobogó szívvel öleltem magamhoz, miközben beszívtam a számomra mindenséget jelentő hintőpor, és vattacukor illatot.

Smile. (Zarry mpreg)Where stories live. Discover now