Smile. (Zarry mpreg)

~3~

Tizenhat évesen sikeresen letettem a jogsit. Szerencsés voltam, mert egy vizsgámon sem buktam meg, pedig nem igazán tanultam, inkább csak magoltam, amiket az órán lefirkantottam. Büszke voltam magamra, a szüleim pedig őszintén mosolyogva veregettek vállba, amiért végre elértem valamit. Jogosítványért elismerést, nem pedig két hét szobafogságot kaptam a verekedéseim és az  osztályfőnöki figyelmeztetések miatt.
Így hát a tizenhetedik születésnapomra egy autót kaptam. És nem is akármilyen autót, köszönhetően apám jól fizető állásáért egy ipari cégnél, ahol főnök helyettesként dolgozik. A Mercedes nekem mindig is az álmaim listáján volt nagybetűkkel, hatalmas piros felkiáltójelekkel. Tehát amikor megkaptam a korom fekete szerelmemet, ami a házunk előtt parkolt úgy éreztem, mintha a lottót nyertem volna meg. Az egész utca, sőt az egész város az én öröm kiáltásaimat hallgatta és biztosan megjegyezteték magukban, hogy ez a Malik gyerek mekkora egy idióta állat. De leszartam, mert boldog voltam. Volt egy kocsim, kellett volna más az örömömhöz?
Egy teljes évig vagányan hajtottam az autóm, szárnyaltam, és csak a szerencsémen múlott, hogy egy piás pillanatomban sem fogott meg egyetlen egy zsaru sem. A tizennyolcadik születésnapomra csak nyomokban emlékszem. Borzalmasan szétcsaptuk magunkat Shawn-nal és ahelyett, hogy megfogadtam volna Niall tanácsát miszerint ittasan nem ülök már volánhoz és csak azért is részegen hajtottam fel az autópályára a még részegebb barátom társaságában.
Összeütköztem egy másik sofőrrel. A kocsim összetört, Shawn lefejelte a műszerfalat én pedig önző módon a másikat hibáztattam.
Apám persze jól leüvöltötte a fejem. A filmekben persze jött volta a szokásos két hétig sehová, se telefon, se tévé, csak a matek könyved! Hát, nem. Apa azzal büntetett, hogy egy pennyt sem adott az autóm megjavíttatására. Én barom, a nyári munkával megkeresett pénzemet cigarettára, piára, meg bulikra költöttem el, ahelyett, hogy helyrehozattam volna a Mercedesem. Az autó törött szélvédővel, behorpadtan csövelt a garázsunkban, apám fényesre polírozott Range Rovere mellett.
És már egy éve gyalogolnom kellett, ha elakartam jutni az iskolába vagy éppen haza. Shawnt sem hívattam többé, ugyanis drága barátom búcsút intett a jogsinak már akkor, amikor a kedves rendőr bácsi a közeli supermarketnél negyedszer fogta meg, és bírságolta meg gyorshajtásért. Niall jogosítvány hiánya pedig abból ered, hogy utálja az autókat. Érthetetlen.
-Megjöttem!-üvöltöttem, amint beléptem a meleg, szokásos levendula illatú lakásunkba.
Sóhajtva néztem fel a fogas felett lévő órára, amelynek mutatói lassan megközelítették a négyest. Remek. Újabb napot fecséreltem el az életemből felesleges dolgokat próbálva megjegyezni, amiket tök felesleges még leírnom is, ugyanis ötödikes korom óta nem vettem elő egy történelem könyvet sem. Egyáltalán meg van még?
-Konyha!-hallottam anya hangját a legközelebbi helyiségből.
Anya nekem háttal állt, közvetlenül a tűzhely előtt, miközben valamit bőszen kevergetett egy virágokkal díszített edényben.
-Ugye levetted a bakancsodat?-kérdezte anélkül, hogy egy pillanatra is de hátrafordult volna.
-Nem-vontam vállat, miközben a hűtőhöz léptem is kivettem belőle az energiaitalom.
Anya rosszallóan ingatta fejét. Utálta, amikor energiaitalt ittam. Gyűlölte ha rágyújtottam és még azt is utálta, ha megittam egy bögre fekete kávét.
A bakancsaimat egyenesen ki nem állhatta. Anyukám egy igazi rendmániás. Nem bírta elviselni ha valami mocskos, vagy poros a közelében, én pedig általában mocskosan érkezem haza, anya örömére pedig minden egyes nap jól szétjárkálom a frissen felmosott padlót.
-Patricia-sóhajtottam, majd azonnal elvigyorodottam, amint megláttam anya arckifejezését. Utálta ha a gyerekei a nevét szólították.-mi lenne, ha gyönyörűséges gyerekedet arról kérdeznéd, hogy mégis milyen volt az iskola?
Anya felsóhajtott, aztán halvány mosollyal az ajkain zárta el a szósznak tűnő valami felett a lángot. Hátat fordítva a gáztűzhelynek nézett rám, karjait rózsaszín blúzzal fedett mellkasa előtt keresztezve.
-Milyen volt az iskola drága gyermekem?
A hűtőnek támaszkodva vontam meg a vállam.
-Szar.
-Bővebben?-húzta fel szemöldökeit.
-A szokásos-feleltem, egyet kortyolva a kezemben tartott energiaitalból. - az emberek gyíkok, sok a ribanc. A tanárok szokásosan utálnak, Niallnek lett egy új koronája vagy mi a fasz..
-A nyelved-pirított rám.
-Bocsi-mondtam gyorsan.-Tehát igen. A tanárok szokásosan utálnak, minden szar, és elegem van már ebből az egészből. Alig várom, hogy végre leérettségizzek.
-Ahhoz az kell, hogy ne bukj meg matekból édes gyermekem-biccentett felém, mire szemeinet forgatva ittam meg az utolsó csepp energiaitalom és dobtam az üres dobozt a kukába.
-Tökmindegy. Felmentem-fordítottam neki hátat és már indultam is volna az emelet irányába, amikor utánam szólt.
-Találkoztál már Harryvel?-kérdezte kíváncsian mosolyogva, a szemöldökeim pedig a fejem tetejéig szaladtak. Mégis honnan tudta?
-Miről beszélsz?
Anya vállat vont.
-Anne hívott a napokban, csak elfelejtettem neked említeni...
-Kösz?!-vágtam a szavába kezeimet széttárva.
Anya elpirulva húzta el a száját.
-Sajnálom kincsem, de ki ment a fejemből-kért elnézést, majd folytatta.-Anne meghívott magukhoz kávézni engem és említette, hogy Harry az utolsó félévet nem otthon, hanem a gimnáziumban végzi el.
Hát, nem nagyszerű?-molyogott rám anya.
A nagyszerű az egészben az volt, hogy válasz helyett csupán némán bólintottam és feliszkoltam az emeletre, hogy aztán a szobám ajtaját baromi erősen bevághassam magam után.
*
Harryt pontosan hétfőn reggel láttam az iskolában. Azóta nem, és úgy éreztem magam, mint aki nem biztos magában. Lehet, hogy nem is láttam őt csak az agyamra ment ez az egész és olyan sok év után eszembe jutott, hogy létezik és egy kicsit hiányzik ez az egész barátság dolog.
Örültem, amiért az első hétnek vége lett, mi pedig péntek lévén lazíthatunk.
Niallék szokásosan nálunk aludtak. Ők szokásosan valami baromságon veszekedtek Shawn-nal. Én pedig csak voltam. Fizikailag ott voltam, na de mentálisan? Már kétlem. Egész héten arra vártam, hogy újra lássam azokat a gyönyörű zöld szemeket, azokat a göndör loknikat, és hogy újra láthassam az imádnivaló mosolyát.
A francba már, Harryvel...