5.

2K 63 0
                                    

Miután be zárt a szobába ,kicsit körül tudtam nézni, az ajtóval szemben volt egy hatalmas ablak ami a hatalmas birtokra nézett, szürke sötétítő függönyök voltak két oldalra elhúzva hogy a napnak a sugarai kicsi hangulatot adjanak a szoba fehér színben pompázó falainak. Az ablak alján egy párkány húzódott amin párnák voltak, gondolom ki ülni oda nézni a nap fel keltét, vagy a  nap le mentét. Az ajtótól balra egy nagy franciaágy foglalt helyet, szürke paplannal, sötét kerettel, azon pedig lefelé lógatva egy gyönyörű baba kék függönyszerűség terítette körbe az ágyat, két oldalt a kerettel megegyező színben pompázó éjjeli szekrények foglaltak helyet. Mindegyik kis asztal mellett egy szürke puha, kényelmes meleg fotel  foglalt helyet, az ágyal szemben a falon egy nagy fekete tévé díszítette a szobát, a tévétől balra egy egyszerű kék ajtó, azon belül a szürke és fehér színben pompázó gardrób. A fürdőszoba a tévé másik oldalán helyezkedett el, körülbelül nálunk a konyha és nappali méreteit foglalta magába, de a színek itt sem különböztek és ugyan úgy kék és fehér szín dominált. A padlót puha, hófehér perzsa szőnyeg borította ami biztos hogy pofátlanul drága lehetett, és a takarító nőknek sem lehet könnyű dolga mert a szőnyeg szálai menettel irányosan van porszívózva. Nem is tudtam hogy ez az idióta beképzelt arrogáns, irányítómániás maffiavezér  még ilyenekre is figyel.  A  tévé alatt egy derék magasságig nyújtózó hosszú könyves polc húzódott. Az ablak párkánynak a sarkában volt egy kis szoba növény ami máris fel dobta ennek a pofátlanul gazdag palotának a hangulatát. Épp ki nézelődtem magam mikor nyílt egy ajtó és egy szőke srác lépett be vele egy csomó papír szatyorral a kezében, mögötte egy barna hajú takarítónő a ruházatát el nézve, pakoltak le az ágyra. 

-Ezeket a főnök küldi- mondta a szőke hajú, majd meg fordult és ki ment.

 -Barátságosak mondhatom- motyogtam az orrom alatt, amit a takarító vagy bejárónő meg is hallott, és mosolyra húzta fáradt arcán a száját.

 -Hidd el nagyon jó fejek, csak össze kell ismerkednetek- mondta majd ki borította a táska tartalmát, és ki tipegett az olyan kis cipellőbe amiben  énis  dolgoztam. Mivel nem nagy valószínűséggel fog innen ki engedni, tehát egyetemre sem megyek be. Azt sem tudom mennyi az idő. Megforgattam a szemem, nem hiszem el hogy egy ekkora palotára, szökőkútra, lovardára és egyebekre van pénz de egy cseszett fali órára már nem futtya. 

Idegesen fújtam ki a levegőt, majd oda lépve az ablakhoz ki nyitottam azt, hogy friss levegő járja át a szobát, a függönyök meglibbentek, kellemes nyári idő volt. Itt Szicíliába mindig nagyon jó idő van. Még télen is egy hosszú ujjú pólóban le lehet sétálni a partra. 

Gondolataimban el merülve bámultam ki az ablakon, nézve a tenger csapdosó hullámait ahogy a gyerekek kagylókat szednek, és a felnőttek talpát csiklandozza a meleg homok, ahogy össze mossa a vízzel és magával vonja a vízbe. Épp egy kislány talált egy csillogó kagylót amit anyukájához szaladva adta kezébe, örömteli arccal hogy ő találta. 

Épp ki akart buggyanni egy könnycseppem, anyára vissza emlékezve hogy biztos tűvé tettek értünk mindent meg találva engem és Emilit.... vajon mi lehet vele? De a gondolataimat Mr. Baszódj meg zavarta meg. 

-Lili.-kezdte de máris bele kötöttem. -Lilien!- mondtam, majd meg fordulva a homlokomig csúszott a szemöldököm, a torkom ki száradt és a szívem majd hogy nem ki ugrott a helyéről. Egy revolvert tartott a kezében, az alkarján a vér cseppek végig futottak, követve tetoválásai vonalát. A vállán az ingjét a piros folyadék már teljesen el áztatta. Én néztem rá és fel sem fogtam mi történt mi közben ő az ajtóban állt és majdnem el vérzett.

 -Mi történt?-kérdeztem suttogva mert egy hang sem jött ki a torkomból. Hiába egy ember rabló, még ugyan úgy vannak érzéseim. 

-Meglőttek. - mondta egy sóhaj közepette, majd be lépett a szobába és be csukta az ajtót. A kézfejéről csöpögött le a vörös folyadék a hó fehér perzsa szőnyegre. Lesz dolga a takarítónak. Igazából ez volt a legkisebb gondom. Meg lőtték őt! Istenem, még a nevét sem tudom. 

-Gyere a fürdőbe! És vedd le az inged.- mondtam majd el indultam a hatalmas fürdőszoba szekrény felé, hogy valami első segély doboz félét találjak. Ő csak jött utánam szótlanul. 

- Mi történt?-kérdeztem hangom vissza jöttével.

 -Meglőttek.- ismételte el az előbbit.

 -Azt látom, de miből kifolyólag lőttek meg?- kérdeztem miközben fertőtlenítőszert vettem elő a dobozból.

 - Ez csípni fog, nagyon. -mondtam majd válaszát meg sem várva kezdtem neki fertőtleníteni a sebet, mire el kapta a csuklómat és szikrázó szemekkel nézett rám.

 -Mondtam hogy csípni fog. - villantottam egy fél mosolyt majd látva nem tetsző reakcióját inkább folytattam a seb fertőtlenítését. Míg én egy 10 percen keresztül fertőtlenítettem a sebet, ő csak sziszeget és morgott. 

-Oké, ezzel készen vagyunk- mondtam fel sem nézve rá, de az ő szemei lyukat égettek bőrömbe. -Giuseppe Russo fia vagyok..-kezdett bele mire a seb tisztításos vatta a kezemmel együtt meg állt a mozdulatban.

- Kinek?-kérdeztem rá emelve lassan tekintetem. Nem hiszem el hogy egy rohadt maffia fia rabolt el. -Hallottad.- mondta majd mögöttem a csempék kirakását szugerálta. Tudom hogy amikor ki szálltunk a kocsiból említette de nem fogtam fel elsőre.

 -Van egy olasz maffia, Lorenzo Vito...-szűrte fogai közt miközben be kötözve  sebet, kicsit erősebben fogtam meg a vállát mint kellett volna.

 -És neked mi közöd van hozzá?- kérdeztem fel vont szemöldökkel. Nem válaszolt, mire oda néztem volna már csapódott is be a szoba ajtaja. 

Egy másfél óra múlva, a szőke hajú srác hozott be nekem vacsorát. 

-Tessék Lili. -mondta mire szem forgatással morogtam.

 -Lilien, nem Lili hanem Lilien. - majd el véve tőle a tálcát, az ágyra huppanva kezdtem falatozni. Rám emelte kristály kék tekintetét, majd egy kis mosoly tekintetében be csukta az ajtót.

 -Ugye nem akarsz megerőszakolni?-kérdeztem hirtelen a nézéséből tudakolva.

 -Mi? Dehogy. Nem akarok halott lenni.- mondta majd velem szembe lévő fotelbe dobta le magát. 

-Luca Salvo- biccentett mire fel nézve rá, le nyeltem a falatot és én is be mutatkoztam. Lilien Miller- biccentettem én is majd el kezdtünk beszélgetni. 

Fél 3 mutatott Luca órája de nem törődtünk vele mert nagyon jól el voltunk. Lucáról meg tudtam hogy James apja fogadta be őket, a fél testőrséget Kevinnel együtt, aki a barátnőmmel van. El magyarázta hogy James apja miként gondolkozik, nő ügyileg és James-nek rám esett a választása. Először majdnem sírva fakadtam, de el határoztam hogy meg szököm. Persze ezt Lucának nem mondtam ,mert annyira még nem bízom benne, de biztos voltam benne hogy egyik éjjel megszököm. 

Hogy meg éri ez neked Lili?

Igen. 

Lehet hogy le puffantanak mint valami szökevényt?

Igen.

Nem akarsz itt maradni?

Nem

Félsz?

Kurvára. 

Oké. Akkor ezt most meg is vitattuk

Annyira veszekedtem magammal hogy szerintem Luca azt hitte hogy begolyóztam. Rám emelte kristály kéken csillogó szemeit majd el mosolyodott, és mivel látta hogy még mindig magamban örlődöm, fogta magát és hangtalanul ki ment a szobámból. 

Engem meg olyan 5 óra körül el nyomott az álom.  

I HATE YOU! (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now