I HATE YOU! (BEFEJEZETT)

27

Lili:

Zajokat hallottam magam körül tompítva, igazából fel sem fogtam, hogy mi is történik pontosan körülöttem. Olyan érzésem van mintha lebegnék, kezeimet kötél szorítja,egy hideg csőhöz, lábaimat nem érzékelem. Lassan kinyitom a szememet. Sötétség van mindenhol, pislogok párat, hátha kitisztul látásom, de a tudatlanság és sötétség párosításánál többet nem érek el. Inkább becsukom a szememet, és hagyom hogy azt érezzem, lebegek.

.......

Fél óra múlva körülbelül, felébredek, beszédhangokra. Egy mély hangú, olyan 75-80-as éveiben járó férfi, és egy 20as éveiben járó srác.

-Mit kezdjünk vele?-kérdezte a fiatalabbik.

-Adunk neki enni, nem bántjuk, majd James jön érte ha fontos neki-engedett el az öreg, egy rosszalló nevetést.

Tehát, James valami "vetélytársa" rabolt el, úgymond. Vagyis raboltatott el, mert ugye bár, az öreg nem hiszem hogy elég fürge ahhoz, hogy engem elraboljon, és a srác meg nem lehetett, mert csaj volt, mondjuk ennyiből az öreg is ki van zárva, de na. Szóval, mikor el hallgatott a beszélgetés, hirtelen le rántották a fejemről a zsákot. Csukva volt a szemem, de a szemhéjamon keresztül is fájt, sok fény miatt hirtelen. Mikor 1 perc múlva is világos volt, és nem szólalt meg senki, kinyitottam a szememet. Pislognom kellett párat, mert a fény nagyon bántotta a szememet.

-Jó reggelt csipkerózsika!-vigyorgott rám, a fiatalabbik.

Meg kell hogy mondjam, nem nézett ki rosszul. Szőkés barna haja, oldalra volt fésűlve, arcát enyhe borosta borította, nem beszélve, a reklámba illő mosolyáról. Persze hozzá párosultak a sötét barna, már-már fekete szemei, ami elég érdekesen vizslattak.

-Nem vagyok csipkerózsika!- szólaltam meg, hangom vissza jöttével.

-Jé! Még beszélni is tud!- vágott önelégült képet. Szemeimet forgattam, majd hátra dőltem a széken.  Amilyen helyes, olyan bunkó és röhelyes.

-Éhes vagy?- nézett rám. Igazság szerint, baromi éhes voltam, amit gyomrom is tudtára adta, de csak megráztam fejemet.

-A gyomrod nem erről árulkodik...-nézett rám sejtelmesen.

Nem szóltam semmit. Csak bólintott, majd egy sóhaj kísérete után ki ment, be csapva maga mögött az ajtót.

Fél órát ülhettem körülbelül a széken, amikor be nem jött. Előtte, abban a fél órában, szét néztem. Egy pince szerűségbe voltam le zárva, ami igazából egy kihallgató szobának tűnt. Velem szemben, a falon volt egy kis polc, amin minden féle tüskés kesztyűk, meg ilyen verekedős cuccok voltak. Tapasztalataim nem haladják meg a képességeimet, szóval fogalmam sincs mik ezek.
Mellettem, volt egy asztal, amin akták százai helyezkedtek el. Gondolom ide szórták be, a rájuk nem ruházott emberek életének, a papír munkáit. Mögöttem nem tudom mi volt, mert ugye bár hátul nincs szemem, de jobb kezem felől, átlósan volt a lépcső, ami ki fele vezetett.

Fél óra múlva, nyílt az ajtó, fény, ki rajzolódik egy alak, valamit tartva a kezében, fény, és az ajtó hangosan bezárul. A srác jött be, kezében egy tálcával, amin rengeteg gyümölcs, és sok sok finomság volt. Már a kinézetétől is össze futott a nyál a számban, vajon milyen lehet az íze?

-Látszik rajtad, hogy majd ki esik a szemed, olyan éhes vagy. Úgy hogy, ha el oldozlak, akkor nem ellenkezel, hanem eszel. Rendben?- nyúlt az asztalhoz, majd az akták egy részét arrébb tolta, hogy amíg kezem elengedi, addig ne a földre kelljen raknia.

-Rendben!- néztem rá. Izmai, fehér pólója alól ki látszódtak, meg kell hagyni, nem gyenge.  Addig bambultam/bámultam, amíg nem tette kezeit combomra.

-Nem foglak bántani, nem vagyok olyan.-simogatta meg a lábam, idő közben le guggolt. Egy kicsit intimnek éreztem ezt az egészez, szóval megszólaltam.

-Tényleg éhes vagyok...-néztem kezeit, ahogy a nagy tenyere, be terítette az egész combomat.

-Rendben, értettem a célzást-nevetett majd fel állt és a hátam mögé lépett. Engem is meg mosolyogtatott az, ahogyan reagált. A kulcsot bele dugta a fém bilincsbe, majd elengedett, csuklómat maszírozva álltam fel, de túl hamar, így meg szédülve huppantam vissza a székbe, mire a srác utánam nyúlt aggódva.

-Jól vagy?- nyúlt értem.

-Nem igazán, szédülök..-fogtam fejemet, mire aggódó tekintetét le véve rólam, a tálcához nyúlt, és az ölembe rakta az ételt.

-Valószínű, hogy le esett a vérnyomásod, vagy a vércukorszinted.-tippelt, mire csak néztem rá. Nem csak helyes, hanem okos is?

-Csak nem orvosnak készülsz?-kérdztem, közben falatozva a tálcáról, mire le ült velem szembe, neki dőlve a falnak.

-Már az vagyok.-vágott önelégült képet. Hány éves??

-Te hàny éves vagy??- tágultak ki pupilláim.

-25. -mondta ráncolva a szemöldökét.

-Aha....-néztem rá, hát kevesebbnek néztem.

-Miért, mennyinek néztél?- mosolygott.

-Hát....-le nyeltem ami a számban volt falat- fiatalabbnak néztelek..-néztem rá.

-Hát...-kezdett volna bele, de ki vágódott az ajtó, és az öreg jött be rajta.

-Te mi az istent művelsz??-ordított rá a srácra, ki a megszólításra csak komótosan fel állt, és karba tett kézzel nézte az öreget.

-Mégis mit csinálnék?-tette fel, fel húzott szemöldökkel a kérdést.

Az öreg, a srác lazaságára fel húzta magát, majd oda lépve hozzám, a tálcát ki verte a kezemből.

-Miért van elengedve??- örjöngött az öreg, majd mikor senki sem szólalt meg, felém fordulva, szikrákat szóró tekintettel méregetett. Mi baja ennek?

-Hogy tudjon enni, mondjuk?- kérdezte karba tett kézzel a srác, majd rám nézett.

-Ha a te kezedben lenne ez az egész kóceráj, már nem lenne.-motyogta az öreg, kezeit hátra csapva a derekára, majd fogva magát komótosan el indult felfelé, maga után úgy becsapva az ajtót úgy,  hogy az egész épület bele remegett.

-Neharagudj....az utóbbi időkben eléggé morcos.-adta tudtomra. Nem igazán érdekelt.

-Mi a neved?- tértem ki a mondandója alól, szimtén egy kérdéssel.

-Miért érdekel?-húzta össze ráncokba, szépen ívelt szemöldökeit.

-Mert nem fer, hogy te tudod a nevem, én meg nem.-fontam össze kezeimet mellkasom előtt, mire pont oda tévedt tekintete, majd perverzen elmosolyodott.

-Ezt a tevékenységet, ne ismételd meg többször.-vezette fel nagy nehezen tekintetét szemembe.

-Ugyan-nevettem.

-Tényleg, eszméletlen dögös vagy, és én meg férfiből vagyok!- állt fel, majd lépett a hátam mögé.

-Most vissza bilincselsz?- kezdtem csalódottan

-Muszály! Tudod, hogy hogyan reagált az apám amikor meg látta hogy azért oldottalak el, mert adtam enni. -és a bilincs kattan.

-Jó oké....de..-kezdtem volna alkudozni, mert a fém bilincs, nem arról híres hogy kényelembe helyezed magad, és hozzá társult jelen pillanatban a szék is.

-Nincs de!-kapta föl a vizet, majd ki viharozva, hangosabban csapta be az ajtót, mimt az apja. Egyedül maradtam...James...hol vagy?

(Sziasztok! Remélem tetszik az új rész! Várom a véleményeteket!)