Irományaim

Matek, Ami Nem Éppen Lett Rózsás

Hát na. Hülye volt aki az algebrát kitalálta, ugye?

Minden embernek vannak erősségei.
Valaki jó a rajzolásban például, vagy a versírásban. Esetleg fejben számolás, algebra, vagy a helyesírás szabályai. Vagy a sport.

Jasmine James számára a nevezetes szorzatok nem éppen mondható idesorolhatónak.

Bármikor megcsinál a tanárnak egy arányos osztást, vagy egy sima egyszerű hatványozást, még a normálalakban is ki tud számolni egyet. De a nevezetes szorzatok...

Jasmine James lehajtott fejjel ballagott ki az iskolaépületből. Szája legörbülve, kezében egy gyűrött négyzetrácsoslap. A buszon hazafelé egész úton csak nézett ki a fejéből, agyában és szívében komor, egyhangú búval küzdve.

A lap a kezében vészjóslóan recsegett, mikor leszállt és a szellő meglibegtette. A busz élesen, rekedtesen sípolt mögötte, amint bezárta ajtaját, és egy nagy porfelhő kíséretében elhúzta a csíkot.

Jasmine James sóhajtott egy mélyet. Egyszerre tűnt panaszosnak és beletörődőnek. Mozgásra bírta lábait és szépen lassan, egymás elé lépkedve kullogott az utcán.

A jeges szél hátbafújta. Az iskolatáska cipzárjai csilingelve táncoltak a fuvallatra, míg a lap gonosz recsegése újból magára nem hívta a figyelmet.

Néhány betű és szám állt rajta csupán, és éppen ez volt az, ami félelmetessé tette. Sarkában egy komor jegy, piros tintával éktelenkedett, csakúgy, mint a megannyi hullámvölgyes hiányjel.

Kettes.

Egy rossz tanuló álma, egy másik rémálma.