Irományaim

Szösszenetek

Hát nem is tudom, ezek valamiféle kis apróságok az egyik könyvemhez, csak gondoltam felrakom őket, úgyse sokan nézik ezt. Na mindegy, ha mégis látja valaki, akkor kérlek ne tulajdonítsatok el kérdezés nélkül belőle semmit! Köszönöm 😸

,, ...
Matt komótosan keze közé kapta bögréjét és elkezdte kiüríteni.
Minden kortynál szusszan egyet: lenyeli kifújja, lenyeli beszívja, lenyeli kifújja, lenyeli beszívja; mintha valamilyen szimfonikus költeményt adna elő azáltal, hogy eltünteti az adag teáját.
Elmosolyodtam. Senkit sem hallottam még ily módon inni.
Az óriási kortyok feleakkora hanggal szaladtak le a gigáján, a bögréjének pedig már csak az alját láttam. Hirtelen lecsapta az asztalra, mint valami söröskorsót. Ádámcsutkája mégy egyet-kettőt mozgott fel-le, látszott, hogy jó nagy adagot tart szájában amit egyszerre nem tudott lenyelni.

...
A legtöbb könyvben a szerelem kalandos, a barátság szoros, a család és a gyerekkor pedig felhőtlen. Sajnos, ez most nem olyan.
A szüleim a londoni polgárság egyik kisvárosi rétegének kitűnő példányai: anyám a háziasszony, aki mindig sürög forog és csinál valamit, apám pedig egy fotelszindrómás pipázgató háziférj. Könnyen megvezethető, néha unott és morgós, de a szíve arany. Nos, éppen ezért nem is ő az akitől tartok. Hanem anya.
Mrs. Hamish, a feltűzött ősz hajával és otthonkájával minden ember rémálma lehetne. Állandóan az idegeire panaszkodik, mintha annyi proplémája lett volna velem kisgyerekként, vagy még mellettem két gyereket kéne felnevelnie. Türelmetlensége a párját ritkította, és ha azt hinnétek nektek rossz anyátok volt, csak mert néha rád szólt és a védelmedben megtiltott dolgokat, akkor tévedtek. Neki semmi sem volt elég jó, amit csináltam, és állandóan a szomszéd velem egykorú gyerekéhez hasonlítgatott. Mit számított, ha vért izzadva kitűnővé tornáztam fel magam, csak egy hármast hozzak haza és máris hálátlan lusta gyerek lettem.
Őszintén szólva ezért lakom itt, az isten háta mögött, ahol legalább senki sem egrecéroztatgat.

....
- Na mi van, nem láttál még szerelmes párt - vetetettem oda neki, pedig tudvalevő, hogy ezzel picit áthágom Phil játékszabályait. Könnyen látszott, hogy kizökkentettem gondolataiból, úgy felkapta fejét.
- Tessék? - pillogott.
- Azok, ott - böktem irányba a fejemmel - Úgy bámulod őket, mintha egy műalkotást vizslatnál.
Hardy elfordult. Szeme rászegeződött az említett két alakra és arcán furcsa érzelem suhant át. Mint egy árnyék, mely a következő pillanatban máris továbbált, düh és valami nosztalgikus szomorúság ült ki lényére. Átjárta, körbefonta, majd eltűnt, és helyén csak a dac maradt.
- Nem ismerem őket - jelentette ki.

...
-Utálom ezt az országot - morgolódott - Csak egy kicsi, hullámverte sziget az óceán közepén.
Na jó. Most a szülőföldemet ócsároltad, remélem tudod.
-És folyton latyakos az időjárás.
Ezt hívják óceáni éghajlatnak zsenikém.
- Én utálom az esőt.
Bingo, ezért járkálsz mindenhova esernyővel. Na de ne aggódj, egyszer még olyan zuhéjt kapsz majd a nyakadba, hogy megemlegeted.

....
- Te meg mi a jó fenét keresel az ablakpárkányomon?!?
Odafent ugyanis nem más állt, mint Matthew Hardy, reszketve, ujjai már elfehéredtek a téglák közti rés görcsös markolásától.
- Hát...öhm... Felmásztam?
- A második emeletre??? Úgy hogy tériszonyos vagy!? - botránkoztam értetlenül - Tudod mit, nem érdekel. Inkább felmegyek és beengedlek az ablakon mielőtt palacsinta leszel.
- Oh, hála jóistennek... - csuklott Hardy, hangjában egy picike halálfélelemmel.
...
Amint mesélt, hirtelen kiteljesedett szemem előtt egy abszurdum, amint Hardy küzdi felfelé magát a fán. Szépen, ágról ágra kecmeregve, ahogy kell, kapaszkodik a kéregbe és minden pillanata kész rémálomal teli. Elképzeltem, hogy bakancsa orra hányszor csúszhatott meg, mire felért, majd pedig hogy hogyan bravúrozta át magát a párkányomra.

...
Akkornap két valamire jöttem rá, míg kint az esőben kuksoltam;
Egy: nem jó dolog szarrá ázni, hiába is szereti valaki az esőt.
Kettő: rohadtul jól esne most egy csésze tea.

...
Szóval történetesen most ott ült hát mellettünk és elmélyült beszélgetést folytatott valamiről Becky-ékkel. Őszintén nem tudom miről lehetett szó, mert a gondolataim ilyenkor annyira el tudnak kalandozni, hogy kampóval kéne visszaráncigálni a való életbe. Valami azt súgja, most is elkalandozhattam, mivel mindenki valamire várva néz rám.
Kérdőt hümmögve felhúzom szemöldököm.
- A bál, Catherine - feleli Phil.
Milyen bál?!
- Ja, persze persze - bólogatok, mint aki nagyon benne van a témában, holott épp az ellenkezője igaz - Mikor is lesz pontosan?
- Na mégis mit gondolsz, ha karácsonyi.
- Karácsonykor?
- Nem, egészen pontosan Szenteste - vágja rá Becky - Ez a trükkös része. Hívhatnák akkor már Karácsony előtti bálnak. Vagy Szenteste bál. Mit tudom én.
- Tehát akkor hárman, plusz én, de nekem már amúgyis foglalt helyem van - csacsogta Lily - Majd szólok apának pár ingyen belépő érdekében.
- De hát mi értelme az így belépésnek, ha ez egy jótékonysági-
- Stt - tapasztotta be Becky Phil száját - Addig jó, míg nem perkálsz. Jegyezd meg, ha ingyen kapsz valamit, ne utasítsd vissza. ''