Irományaim

Fenrir Szösszenet

Nagy a vihar itt, úgyhogy írtam egy ilyen csudát random hat órakkor:
____________

Határozottan nem volt szép idő.

Sőt, mi több, az idő mondhatni határozottan klisésen rossz volt.

Az égen végeláthatatlan felhő-hadak gyűltek, a villámlások mindenfelől érkeztek. A mennydörgés pedig olyan robajjal szólt, mintha Odafönt készülne leszakadni és minden földi ember fejére omlani. Igen, határozottan viharos éjszaka volt.

Melker azon kapta magát, hogy egész nap csak bámul kifelé. A taknyos időjárás álmosságot hozott rá, és ebben nem segített a kapuk előtt bárányokként hömpölygő egyszínű Fenrir-tüntetők tömege sem. Niklas azonban úgy gondolta tesz is valamit.

Szemüveges társa látta amint a másik hamuszőke alakja feltűnik a kerítésnél és egy hangosbeszélővel próbálja kordában tartani a tüntetés hangos és nem kevésbé erőszakos kimenetelét. Melker azt a kevés haját tépte idegességben. Niklas pedig okított.

- Hányszor kell még elmondanom, hogy a dicső farkas köszöni, de nem kér a magukfajta őrültekből! - harsogta a bemondóval.

Egy igencsak árulkodóan anarchista pasas erre megdobálta kővel.

- Olvadnak a jéghegyek, szennyezzük a tengereket, a méhek pedig kezdenek kihalni! - kontrázta vissza egy Krystyn nevű ember - Hát mikor a világvége ha nem most?

Erre a kijelentésre kisebb szónoklatok hangzottak a tömegből.

- Uszítsuk magunkra a Farkast, nyelje el végleg a Napot, hogy bevégeztethesse földi munkáját és megszabadítsa a bolygót az élősködőitől!

- Fenrir a mi felszabadítónk, szabadítsuk fel mi is őt!

- Ave Fenrisúlfr, ave Fréki!

Niklas eldobta a beszélőkét. Tudta, hogy nem jó ötlet egy ekkora mitológiai lényt a saját hazájában tartani. Oda kellett hát szállíttatniuk, ahol a legkisebb feltűnést okozta, ahol semmiféle vizet nem zavar, az emberi szürkeség netovábbjába, gondolta Niklas, méghozzá Londonba.

Az ötleten hamar kaptak a kollégák, a termetes lény átszállítása pedig ma kezdődik. Bravúrosan, minimalistán, egy dobozos hátuljú Volvo kisteherautóval. Kasen már hátra is ment, hogy ott eressze be a küldöttséget.

Az eső cseperegni kezdett és a továbbra is álmatag Melker feje le-le bukott a monoton történésekben. Az eső pedig rákezdett.
Niklas összevonta viharkabátját és továbbra is az őrjöngő tömeggel maradt. Éppen látta, amint nagyobbnál nagyobb villámok csaptak át az égen, fényességbe borítva a pitymalló eget.

Melker elaludt.

- Mindenki maradjon nyugton! - utasított Niklas, amint a szeme sarkából észrevette a dokkolni készülő furgont. A hátsó hangár nagykapuját kinyitották és odabentről furcsa zajok szűrődtek ki.

Niklas nem figyelt, de valaki ezt pont kihasználta és fejbedobta egy kővel.

- Hé! - jajjdult fel amaz - Figyelmezzetek! Ha valaki, mégegyszer, valaha, megdob kővel, annak kitekerem a nyakát! Világos? Elegem van a béketűrésből és szerintem a világ se nagyon fog hiányolni egy két ilyen elborult elmét!

Az ég nagyon dörrent, majd nemsokára egy nagyobb robajjal becsapott az első villám. Messze sült el, de Niklas szemét így is kivakította, főleg ahogy megcsillant az ezernyi zuhogó cseppen és mintegy fényszóróként kivilágítva mindent maga körül.

A pillanatnyi zavargást követve az anarchista figura vállalkozó szellemmel fellibbent a kapura. A kerítésben nem volt áram, ami agyon csapja.

- Urrah! - ordította, mire balról Krystyn átküzdötte magát a fenti kordonon.

- Én figyelmeztetlek - kezdte Niklas élesen az anarchista fenyegető alakját bámulva.

Az ég fényes lett, majd újabb villám sújtott le a közelbe és a kerítésbe visszatért az áram. Az anarchista bőrkabátjával együtt ropogósra sült, úgy borult a tömeg közé. A tüntetés lecsendesedett.

- Szóltam - felelte higgadtan Niklas, hálát adva bármelyik istennek ebben a hívői káoszban, hogy úgy gondolta pont ide sújt.
Melker felriadt. A portásbódéban az összes lámpa egyszerre gyúlt ki, majd aludt el, lenémított tévéje pedig úgy gondolta, itt az ideje harsogni a híreket. A bemondónő épp az időjárásról hablatyolt, ami be kell vallja Melker legkevésbé érdekelt területe volt, ám egy szóra mégis felkapta a fejét.

- Átjutott! - örvendett egy a Függetlenség napja dokijára hasonlító férfi és kezével Niklas mögé mutogatott, ahol Krystyn állt, teljes valójában. Épp csak megízlelte a győzelem ízét, mikor az észhez tért Niklas rávetette magát és leszorította a földre.

Melker idegesen léptette a csatornákat. Mindenhol ugyan az a szó. Ugyan az a mondat.

- Halál a hitehagyottra, ki nem hisz a dicső Ragnarökben! - bömbölte egy pasas Niklas felé, mire a tömeg lelkes "búúú"-zásban tört ki. Niklas előkapta a bilincset a farzsebéből, épp mikor a portásfülkéből fejvesztve rohanó kollégájára esett a pillantása.

- Melker? - csodálkozott.

A középkorú, pocakos pasas úgy szedte rövid lábait, hogy egy vígjátékban is megállta volna a helyét, ha közben nem a világvégéről hadovál. Bár még úgy is. Na mindegy. Mindenesetre Melker lihegve pihegve állt meg a lóarcú Niklas előtt és az égre mutogatott. Ami még mindig csak viharos volt.

- Az eső Niklas, a tévé... - fújtatott - Viharfelhő. Mindenhol!

- De hisz ez normális, te barom, hisz szakad az ég! - bocsátkozott vitába Niklas és nem is figyelt a feltápászkodni próbáló Krystyn alakjára.

Az égbe ekkor zengő vonítás hasított a raktárépület felől. Niklas és Melker összenéztek, majd a leboruló tömegre. Domborodó hátukon csorgott az esővíz, orruk alatt pedig egyetlen szót mormoltak:

- Fenrisúlfr.

Krystyn beállt a két értetlenkedő férfi közé, tacsakos haját megigazgatva és mélyen a szemükbe nézett.

- Az Úr legyen irgalmas hozzánk - jelentette ki.

Melker tévéje újra bekapcsolt, és egy külfödi csatornán egy svéd ráolvasó ezt harsogta:

- Mint azt az előbb elmondtam esik. A világ minden pontján egyszerre. És senki se tudja miért.

A hangárépületben egy ősi fenevad ordított kíntól szenvedve, míg nem sokkal messzebb, egy angliai kórházban felsírt egy kisbaba. És az eső egyszerre állt el, a világ minden országában.