Irományaim

Új Könyv Ötlet Vol.2

Az erdő csendes volt.

A fák furcsa, vörös leveleit szél fújkálta, fehér porhomok szállt a levegőben. Madárnak és egyéb erdei állatnak nyoma sem volt, minthacsak rettegve elvonultak volna egy másik, nagyobb hatalom fenyegető jelenlétét érezve. A Nap is pirosan pislákolt az égen, álmosan kinyújtva sugarait még utoljára, mielőtt átadná helyét kisebb testvérének, a Holdnak, hogy az hűvös köpenyét indigókéken ráborítsa az éppen nyugovóra térő világra. Hűvös volt, és a szokatlanul hatalmas csend Johannes dobhártyáit hasogatta. A német a botjával óvatosan kopogva vágott át a szikár talajon, fehér port verve mindenfelé, amerre léptei vezettek. Az aljnövényzet száraz hamvai recsegtek lába nyomán és apró magvak roppantak szét sétapálcája fém vége alatt. "Mint az őszi avar" gondolta vidáman, de a csend sípoló jelenléte egyre jobban nyugtalanította.

Wolfram mélyen eltűnhetett az erdőben, ha még mindig nem bukkant nyomára, néhol azonban egy-egy fatörzsbe vésett hasadás, letört ágak és a földön futó halovány pataösvény az útját sejtette. Johann épp egy ilyet nézegetett mikoris megállt benne az ütő. Egy sivító harsonaszerű hangfoszlány rezonált a fák között, visszhangozva egy közeli entitás vérfagyasztó jelenlétét. Akár egy túlvilági szarvashím bőgése, hosszú volt, elnyújtott és kísérteties. Nem csoda, hogy Johann azonnal észrevette a természetfeletti ténykedését.

Csendben egy nagyobb fa mögé lopódzott, ami inkább volt mondható esetlen botladozásnak, mint hivatalos lopakodásnak, majd idegesen fülelni kezdett. A hang újra felhangzott, ezúttal közelebbről. Búgott és rezgett, túlnyújtott pittyenéseket észleltetett magában, aztán egy időre megint elhallgatott.

Johannes kimászott fedezékéből, hogy a száraz bokrok mögött húzza meg magát, ahonnan pont rálátott egy békés kis tisztásra. A fák hirtelen megmozdultak és egy nyurga, fekete lény lépett ki belőlük.

- Wolfram? - eresztette el a kérdést. A wendigo azonban nem válaszolt. Tépázott bundáját barnás vérfoltok pettyezték és bár Johann tudta, hogy csakis Wolfram lehetett, nem hasonlított arra a szelíd wendigóra, akit ismert. Csak a biztonság kedvéért hátrált is egy pár lépést.

A wendigo négy lábra ereszkedett. Karmos, csontos ujjai a földbe mélyedtek, majd fejét megrázva kitátotta a száját. Fontos megjegyezni, hogy Johannes milliószor hallotta beszélni társát telepatikusan, de még sosem látta, hogy valaha is kinyitotta volna száját. Úgyhogy valósággal lesokkolta a látvány, amely elé tárult. Feltételezem, mindenki látott már pelikánt. Nos, Johann csak így tudta beazonosítani: Wolfram torka egy volt a nyakával, amiből rengeteg hegyes fog meredt előre. Tölcsérszerűen kitárta, izmos, polipkarhoz hasonló nyelvét lelapította, majd újra felharsant az  a túlvilági zaj, amire Johann képtelen volt ordítva a fülére szorítania kezét. A wendigo vonyítása.

...
Newt lélekszakadva rohant az erdőn át Johann halvány nyomait követve. A cél a közelben lehetett, ha ez idő alatt a német is rábukkant Wolframra, mivel az egyre erősödő kísérteties hangok csak az utóbbitól származhattak. Ágak csapkodtak a szemébe, a bokrok zizegő levelei súrolták uniformisát és névjegyként hagytak ott pár levelet az öve bújtatóiban. Kicsit úgy nézhetett ki, mit akit elkapott egy tornádó. De nem adta fel, még nem.

Ekkor felharsant a lélekölő visító-búgó rezonálás, sokkal, de sokkal közelebbről, mint legutóbb. Newt torka összeszorult. Amint elhajtotta a faágakat, meglátta kettejüket: a megvadult wendigót, és Johannt, amint ott állt kiszolgáltatottan, rémülten megrázva fejét, hogy kiűzze a szörnyű vibrálást elméjéből. Mikor már nem bírta tovább, fájdalmában felordítva befogta fülét és botja finoman hullott a porba.

- JOHANNES!

Newt előtört rejtekéből, épp abban a pillanatban, mikor a lény bejutott a társa emlékeibe. Johann feje hátrabicsaklott, kezei elernyedtek, majd térdére esett. Newton olyan sebességgel termett mellette, mint az űzött vad. Nem gondolkozott semmin, csak letérdelt a némethez és aggódó tekintettel fürkészte arcát. Ajkába harapott, kezei pedig félúton megálltak a levegőben - nem tudta mitévő legyen. Dühödten pislogott a wendigo felé, mikoris azonban egy szörnyűségnek lett szemtanúja. Johannes összeomlott.