Irományaim

Egy WIP A Sok Közül

Igen, így majdnem kilenckor találtam ezt a szépséget, de mivel nincs jobb dolgom és valószínűleg sose fejezem ezt be, így úgy gondoltam kirakom ide.

A sárgára meszelt könyvtár épületében Catherine Hamish egy létra tetején egyensúlyozott éppen. Ecset volt a kezében, barna, lófarokba kötött haja pedig vidáman lobogott a kockásinge hímzett hátán. A földön vödrök és további ecsetek hevertek, némelyik csanakban a használt víz színesebb volt egyes emberek fantáziájánál. Tulajdonképpen nem csak csupán unalmasan álldogáltak ott ezek, felszínük ütemesen fodrozódott kisebb-nagyobb hullámokban, mintha valaki egy létrán libegve próbálkozna meg egy ismerős gitárszóló elléggitározásával. Nos, a helyzet az, hogy ez az utóbbilag fevázolt tényállás nem is kicsit helytállóbb, mint gondolnánk.

Ha valaki megkérdezné Catherine Hamish-t, hogy miért éppen a Fat bottomed girls elgitározása mellett döntött, mintsem hogy ténylegesen befejezné a rá osztott feladatát, azt felelné:

- Huh?

Mindezt olyan érthető indokból, hogy nem hall semmit a zenétől.

Talán nem éppen a Fat bottomed girls volt a Queen azon a dala, aminek teli torokból éneklésével le szokta vezetni idegességét, de perpillanat ez volt az első dal offline lejátszási listáján, ami magával rántotta egy másik dimenzióba. Méghozzá egy igen produktívabb dimenzióba, mert végre meg volt az ihlete a pénzszűkében sebtiben elfogadott freskó megfestéséhez a városi könyvtár olvasótermében.

Tehát munkája végeztével Catherine úgy döntött leszáll a létráról, hogy távolabbról is felügyelje a színek elkeveredésének megfelelő dinamikáját. Magában megegyezett abban, hogy egyelőre nem lövi le magának a poént a festmény végső állapotáról, úgyhogy levette a szemüvegét. Utólag belátta volna, hogy ez hihetetlenül rossz ötlet volt, révén erősen közellátó szemének és hogy lényével még mindig az utolsó pár lépcsőfokon állt. De ezt csak akkor ismerte el, mikor két fokot lelépve megcsúszott és a földre hullva magára rántotta az egész fémszerkezetet. 
...

- Egy idióta vagy! Teljesen!

Catherine csálé szárú törött szemüveggel és vörös horzsolásokkal a tenyerén üldögélt egy személyzeti konyhának tűnő helyiségben. Ami fura volt, mert tudtával a könyvtáraknak nincsenek konyhái. Bár manapság már ki tudja.

Körbepislogott. Ez pedig határozottan egy konyha. Egy határozottan kicsi és zsúfolt konyha. Egy hosszúnak nem mondható konyhapulttal, pár székkel, meg nagyon, nagyon, nagyon sok szekrénnyel. Mintha valaki azzal akarta volna kompenzálni a helyiség méretét, hogy minél több bútort zsúfol be oda, amivel növeli a tárolóképességet legalább. Cathy végignézett a vele szemben fent tornyosuló edények csillogó alakjain és érdeklődve nézegette a bennük tükröződő fekete fehér csempepadlót.

- Mármint oké, hogy egy istenadta Picasso vagy, de attól még fejben néha csak egy ötéves, valld be magadnak.

Az idegösszeomlás szélén táncoló nő, aki előtte járkált, az egyik könyvtáros volt, Cat régi gimnazista osztálytársa. Ő ajánlotta be Catherine-t a munkára. Ami nagyon kezdett úgy tűnni, hogy az utolsó alkalom volt bármiféle szívességek terén. Cathy szóra nyitotta száját.

- Ha már mindenképp festőkhöz akarsz hasonlítani van Gogh példáját javasolnám.

- Mert éltében akkora csődtömeg volt, mint most te?

Catherine újból kinyitotta a száját, de most felemelt mutatóujjal be is csukta.

- Nem - felelte mély sértettséggel - Mert a stílusom inkább poszt-impresszionista irányzatban mozog. Csak hogy tisztázzuk.

Az osztálytárs ezt egy drámai tenyérbe temetett homlokkal jutalmazta. Cathy teátrálisan vállat vont. Szerinte nem mondott semmi rosszat.

Amint végignézett az asztalon, észrevett egy kis tál meggyes süteményt a közelébe helyezve. Engedélykérően a tálkára mutatott, de haverja azóta hosszas monológba fogott az igazgató nagybecsű jóindulatáról és az életben eltervezett álmok megvalósításáról, amik - jó eséllyel - egy rahedli pénzt hoznának, ha valaki ügyesebben forgatná a lapjait és nem esne le létrákról. Catherine nem értette az összefüggéseket ezekben a dolgokban, így egy darabig csak bámulta a lányt, majd egyre jobban az evésen kezdett el járni az agya.

A hasa megszólalt.

Kaja.

Fejében azonnal a nem-lehet-mert-illetlenség lámpa gyúlt fel.

Azt-hiszem-már-nincs-mit-veszíts gyulladt fel a hasa újabb jelzése. Touché. Úgy döntött semmi baj nem származna abból, ha végre csillapítaná kimagasló éhségét csak egy pár szelet sütivel.

- De hisz nem is történt semmi - válaszolta teli szájjal - legalább úgy beszélsz, mintha meghaltam volna és a könyvtárnak kéne intéznie, hogy piramist emel a hullám fölé.
A szőke lány egy pillantást se vetve másfelé, tovább fűzte az ebet.

- Nem haltál meg, de! Egy sérülés (és nem a horzsolásodra gondolok) is elég lett volna ahhoz, hogy a nyakunkba varrj egy csomó pert. Végtére is nem vagy alkalmazott! Ki felel érted?

Catherine a következő sütiért nyúlt, gondosan leporolva az ölébe hullott morzsákat.

- De a festmény kész, már nem kell vesződnetek semmivel - nevetgélt szórakozottan, amint becserkészte az isteni piskóta következő szeletét. Az aranybarna sütemény ragadósan tapadt a porcelán fehér aljához, ám a piskóta rángatásával Cathy csak annyit ért el, hogy szétnyomott egy jó nagy szem meggyet.

- Csak a pénzt kapjam kézbe és már itt se vagyok - nyalta le az ujját, hogy még egy próbát tegyen. A piskóta vignettaként vált el a táltól.

Ez-azzzz küldött jelet Catherine hasa is. Jóízűen harapott is egy nagyot belőle. Csámcsogva emelte szemét osztálytársára, aki még mindig úgy járkált, mint egy mérgezett egér.

- Ennyi választott el a kudarctól, úgyhogy örülj a fejednek!

A lány a beszélgetés óta most emelt szemet először Cathyre és úgy mutatta neki két vészesen egymás mellett lévő ujját közeledni. Drámaian. Aztán ledöbbent. Catherine szájában megakadt a falat a hirtelen hangulatváltástól.

- Mi az?

- Az a süti... az meggyes?

Catherine meglepetten pislogva meredt a kezében tartott szeletre, mintha hirtelen a kis Jézus materializálódott volna oda ragyogó glóriában.

- Iiiigen?

- Az... az az igazgató úré - nyögte ki szinte tikkelő szemmel a lány.

Catherine szépen lassan, a szemkontaktust fenntartva tolta be a szájába az utolsó szeletet, majd pedig nagy nyelettel legyűrte a legkisebb morzsáig.

- Volt egy süti -  jegyezte meg halkan Cathy.

Hülye-vagy jegyezte meg erre az agya.
"Tudom, de ezt nem hagyhatom ki" válaszolt Catherine magának, legbelül keresztet vetve lényére.

A gimis barátnő pedig egy pillanat alatt vedlett át ex-baráttá és úgy vágta ki Catherine-t az utcára, hogy a lába sem érte a talajt. Természetesen bármiféle bűntudat legcsekéjebb szellője nélkül.