hetedik

472 51 10
                                    

Úgy látom a gazdagok tényleg mindig együtt lógnak, leírni nem lehet ezt a házat olyan nagy. Az egyetlen amit mondani tudok rá, hogy modern, baromi nagy udvarral, medencével és jakuzzival. És ez még csak az a rész amit használhattunk.

Jake bemutatott ugyan pár embernek, de nem jegyeztem meg a nevüket és szerintem ők sem az enyémet. Persze mindenki jól megnézett elvégre friss hús voltam közöttük ráadásul végig kézenfogva kellett sétálnunk, ami kicsit fura volt, de jelen helyzetben muszáj volt megtennem.

A szülinaposhoz mentünk, aki egyébként sokkal kedvesebb volt, mint ahogy azt vártam és ahhoz képest, hogy milyen házban lakik, egyáltalán nem volt elszállva magától, még egy kicsit meg is volt szeppenve a sok embertől aki ünnepelni jött. Jake és én úgymond közösen adtunk neki ajándékot, ami két nagyobb plüss állat volt és amint meglátta, majd kiugrott a bőréből annyira örült neki.

A két nővére - biztos azok mert nagyon hasonlítanak - pedig boldogan figyelték, ahogy végre valami valós reakciót is mutat az ajándék miatt, nem pedig csak mosolyogva megköszöni.

Nem ismertem ugyan, de jó volt látni, hogy ilyen boldog, még ha csak plüssöket is kapott tőlünk, biztos fontos dolog lehet a számára.

Jake leállt beszélgetni ott pár emberrel, így én a szülinapossal ismerkedtem meg, mint Jake új párja, amint azt pedig megtudtam az ő neve Hueningkai volt, de megkért, hogy szólítsam csak Hyuka-nak.

Aranyos srác volt, jót elbeszélgettünk és hamar egy húrra pendültünk aminek kifejezetten örültem, úgy éreztem új barátom lett vele és azt hiszem ezzel ő is így volt, mert azonnal el is kérte az elérhetőségeimet és bejelölt ahol csak tudott.

- Hyuka! - Szólította meg valaki, mire Jake hirtelen mellettem termett és a fülembe súgta, hogy ez az ex barátja. - Boldog születésnapot! - Nyújtott át egy becsomagolt dobozt, mire Hyuka gyorsan mosolyt varázsolt az arcára és megköszönte, majd meg is ölelte őt, bár közel sem tűnt olyan boldognak, mint amikor a plüssöket kapta. - Remélem tetszeni fog, ha pedig a szín nem felelne meg hívj fel nyugodtan, veszek egy másikat.

- Oh, hát rendben bár fogalmam sincs, hogy mi van benne. Nem úgy volt, hogy hozol magaddal valakit?

- Kidobtam, csak idegesített. Ellenben veled Jake, látom már is találtál valakit. - Tévedt rám a tekintete, mire csak felmértem magamnak és igyekeztem már csak a tekintetemmel is elítélni őt. Azt meg kell hagyni, hogy élőben jobban néz ki, mint a képen. - Heeseung vagyok, az ex barátja. Te pedig?

- Sunghoon.

- Sosem mesélt rólad.

- Rólad se, ne aggódj.

- Tényleg? Mert biztos vagyok benne, hogy még mindig ott van kettőnkről egy kép a szobájában, tudod ami kettőnk közt volt az igazi volt.

- Kép? Nem, egyedül Layla képeit láttam. Sok időt töltök ott, már biztos észrevettem volna. - Karoltam át Jake kezét aki úgy tűnt élvezi, hogy próbálunk felül kerekedni egymáson, Heeseung pedig adott pár dühösebb pillantást neki.

- Hát persze Layla. Nem lehet túl nagy szerelem köztetek, elvégre még a szeme színe sem változott. Bár mit is várunk egy olyantól, akinek érzései sincsenek.

- Kontaktlencsét hord, ha esetleg nem tudnád. Sokat romlott a szeme elvégre egy ideig benned is látott valamit. - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen béna beszólás is mélyen érintheti, de jól láthatóan dühös lett és inkább nevetéssel próbálta meg leplezni.

- Remélem tudod, hogy pillanatok alatt vissza tudom csábítani tőled.

- Tessék, próbáld csak. - Igyekeztem szerepben lenni, így gyorsan nyomtam egy puszit Jake arcára és arrébb álltam, hogy helyet adjak Heeseung-nak, innentől kezdve pedig csak reménykedni tudtam abban, hogy Jake-nek van tartása vele szemben.

Arrébb húzta tőlünk, hogy kettesben tudjanak beszélgetni, én pedig addig is a szülinapossal voltam és a testvéreivel, akik hamar befogadtak, mint új barátot és érdeklődtek is felőlem.

Velük barátkoztam, néha odapillantva a volt párosra, hogy ellenőrizzem mit csinálnak, de legtöbbször csak Heeseung magyarázott valamit, így nem is figyeltem őket sokáig. A Huening testvérek mind azt mondták, hogy örülnek annak, hogy Jake valaki hozzám hasonlót talált és cukinak tartanak minket, amit csak mosolyogva hallgattam végig. Nem volt igaz, hogy egy pár vagyunk, de ha cuki vagyok akkor cuki vagyok. Ennek csak örülni lehet, nem mellesleg Hiyyih igen szép lány volt, ha ennek a tettetésnek vége lesz, szerintem még egy próbát teszek is nála.

- Hé, hé, hé! Meg akarja csókolni! - Figyelmeztetett minket Kai, mire egyből feléjük fordultunk, azonban mielőtt még bármi megtörténhetett volna, Jake sóhajtott egyet és inkább eljött onnan, ami akaratlanul is egy győzelmes mosolyt varázsolt az arcomra. Megindult vissza hozzánk amit Heeseung is követett, így egy gúnyos vigyorral az arcomon, ránéztem.

- Én mondtam, hogy valami rossz volt a szemével. - Kezdtem volna bele az új civakodásba, azonban Jake csak megragadott a karomnál fogva és szinte az egész bulin végig ráncigált amíg egy csendes helyre nem értünk. - Hé, mi a baj?

- Csak ideges vagyok, le kell nyugodnom. - Járkált fel s alá, többször is beletúrva a hajába, míg én csak körülnéztem a konyhában és az ottani piából töltöttem mindkettőnknek.

- Tessék, idd meg. - Nyújtottam felé, de inkább elutasította és valami mást vett elő.

- A whiskey most nyerőbb lesz nálam. - Töltött ki magának egy keveset, majd gyorsan meghúzta. Láttam az arcán, hogy nem igazán ízlett neki, ennek ellenére ismét töltött és megint lehúzta, majd ezt eljátszotta még egyszer. - Sokkal jobb.

- Ugye nem akarsz totál berúgni? - Vettem el tőle az üveget, mire csak megrázta a fejét, bár nem gondoltam, hogy igazat mond. - Jó, mert ha igen akkor soha többé nem segítek neked ilyenben.

- Nem fogok bebaszni, ne aggódj.

- Kisujj eskü? - Tartottam fel neki az ujjamat, mire szemet forgatott, de végül elfogadta.

- Kisujj eskü. De ez rád is érvényes!

- Idegenek között vagyok, eszem ágában sincs lerészegedni. Ki tudja még, hogy milyen hülyeséget csinálnék. Egyébként Hiyyih egész csinos lány, ha ennek vége lehet teszek nála egy próbát. - Osztottam meg vele terveimet, de csak elhúzta a száját és közölte velem, hogy akkor Hyuka-val is számolnom kell, mert hiába kedves, a testvéreivel szemben nagyon védelmező és ha kell az egyik plüssel fojt meg. - Hát ez igazán bíztató. Egy próbát azért megér, nem?

- Ha akarod.

Nem tetszett ez a hangnem, tuti volt valami baja csak nem akarta megosztani velem, én pedig nem fogom fírtatni. Ha neki jobb, hogy felhalmozza az érzéseit hát legyen.

- Na gyere, a végén még utánunk küldenek valakit, mert azt hiszik az egyik szobában döngetlek.

- Ha?!

Brown eyes | JAKEHOON✓Where stories live. Discover now