Brown eyes | JAKEHOON✓

negyven

- Sunghoon! Ébren vagy? Sunghoon! - Kopogtak folyamatosan az ajtómon, így csak félkómásan felkeltem és magamra vettem egy alsót és melegítő nadrágot, majd apró léptekkel az ajtóhoz mentem és kinyitottam. - Látom most keltél! Bejöhetek?

- Szia anya... Gyere csak... - Álltam arrébb és az ágyamra pillantottam, ami azonnal fel is ébresztett, de már nem thdtam megállítani az anyámat. - Azaz inkább ne, fordulj meg és gyere öt perc múlva, nincs itt semmi látnivaló!

- Már látom a kis barátodat az ágyban, késő bánat! - Próbálta jobban megnézni magának, de az arcát sehogy sem látta. - Alkalmi vagy valami komoly?

- A kettő között azt hiszem...

- És ki ő ha szabad tudnom?

- Hát... Jake. Akivel egyszer láttál a kocsiban.

- Oh, az a jóképű fiatalember! Ne érts félre, Chris is az volt, de tudod, hogy neki mindig is örültem volna. Egyszer gyertek át ebédre, főzök nektek valami finomat.

- Neked minden főztöd finom anya, szoktam is hiányolni. Felöltözök aztán elviszlek reggelizni, oké?

- Zuhanyozz is le, ha a kotont nem volt energiád kidobni, akkor a zuhanyzás szóba sem jöhetett. Jársz orvoshoz, ugye?  A legfontosabb az egészséged, csak utána a fiúk.

- Igen, járok orvoshoz, feljegyzem hogy kivel mikor voltam, odafigyelek magamra, ne aggódj...

Amikor Chris-el együtt voltam nem tudtam elkerülni azt, hogy ne mondjam el előbb vagy utóbb apámnak is, hogy a fiúkhoz vonzódom - legalábbis főként, azért a lányokat se vetem meg - és bár volt némi vita utána, nem ellenem vagy Chris ellen irányult a haragja. Hogy pontosan kire volt ennyire dühös vagy, hogy miért azt nem tudom, de legalább bocsánatot kért utána. Három nappal később az igaz, de a szándék a lényeg.

Szóval nem lepődnek meg ha azt mondom nekik, hogy egy fiúval voltam és ezért nem tudtam válaszolni egy hívásra vagy üzenetre.

Ami pedig Yeji-t illeti... Neki még nem mondtam semmit. Még gyerek, nem akarom az orrára kötni, fejlődik ő magától, majd megtudja ezeket is ha érdeklődni kezd irántuk. Ha pedig bármi kérdése lenne itt leszek neki. Még ha igen kínos is lesz...

Már én is éhes voltam a tegnapi iszogatás után ezért mindent rendeltem amit csak megkívántam és egyetlen szerencsém az volt, hogy anya is itt ült velem, így nem maradt semmi felesleg.

Kellemesen elbeszélgettem vele és átbeszéltünk pár dolgot, megkérdezte, hogy eszem-e rendesen - mintha nem most ettem volna öt ember helyett -, egészséges vagyok-e, tanulással hogy állok és persze, hogy egyáltalán boldog vagyok-e. Persze én is érdeklődtem felőlük, kíváncsi voltam, hogy mi van velük mostanság, így tudtam meg azt is, hogy Yeji egyik osztálytársa piszkálja őt, szóval közöltem is vele, hogy holnap órák után hazamegyek és ott maradok pár napot.

- Hoonie, felkelthettél volna! Főleg ha egy ilyen csinos, fiatal hölgy jön hozzád! - Hajolt meg illedelmesen anyám előtt aki csak széles mosollyal fogadta őt.

- Ne flörtölj az anyámmal.

- Csak dícsérem. Sim Jake vagyok, a fia egyik nagyon jó barátja. - Mosolygott ártatlanul anyára, mintha legalábbis nem látta volna, hogy az ágyamban fekszik és csak a takarónak köszönheti, hogy nem anyaszült mesztelen kellett találkozniuk.

- Szia Jake, örülök, hogy végre megismerhettelek! A nevem Kim Jiyoung, nyugodtan tegezz.

- Mi? De hát azt Chris-nek sem engedted!

- De az Chris volt, ő Jake. Jut eszembe a Jake a születési neved? Itt Koreában milyen nevet kaptál?

- Sim Jaeyun.

- Ha? Én ezt miért csak most tudom meg? - Lepődtem meg, elvégre nem tudtam arról, hogy Jaeyun a neve, soha senki nem hívta így, ő pedig nem hozta fel egyszer sem.

- Nem kérdezted, a Jake pedig jobb.

- Jake, mi lenne ha te is eljönnél hozzánk holnap? Sunghoon azt mondta hazalátogat, jöhetnél te is.

- Ezer örömmel!

- Anya!

Innentől kezdve a reggelim további része abból állt, hogy Jake folyamatosan dícsérte anyámat - szerintem inkább flörtölt vele -, én pedig a háttérbe szorultam. Nos legalább jól kijönnek egymással, nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg egymás torkának esnek, ha elfordulok tőlük.

Nem értem anya rajongását Jake felé, elvégre egészen idáig nem is ismerte, még is úgy bánik vele, mintha legalábbis valami féltett kincse lenne. Én vagyok a fia, velem kéne foglalkoznia.

Órákkal később elköszöntünk egymástól, így újra felmentem a szobámba ahova Jake is követett és kissé fáradtan dőlt le az ágyamon, míg én csak meglepődve néztem végig az immáron rendbe tett szobán. Nem gondoltam volna, hogy kitakarít nekem.

Ma edzést kell tartanom szóval azt kezdtem el tervezni és felvázolni, hogy nagyjából mit is szeretnék megtanítani a srácoknak. Ilyenkor kissé elszomorít, hogy már nem tudok korcsolyázni, elvégre nagy jövőm lett volna belőle. Az egyetlen aminek örülök, hogy nem kell tartanom azokat a diétákat, mert egyszerűen borzalmasak voltak. A mostani fiataloknak is van kiadva, de gondoskodom arról, hogy rendesen egyenek.

Nem mintha a többi edző ennek örülne, de inkább veszekedek velük egy sort, minthogy bármelyik versenyzőnk is alultáplált vagy kimerült legyen a diéta miatt.

Diéta... Inkább éheztetés.

- Hogyhogy hazamész? - Kérdezett rá Jake, mire csak felé fordultam egy kicsit a székemmel együtt, továbbra is írva a programot.

- Azt mondta anya, hogy valaki folyamatosan piszkálja Yeji-t, szóval nagytestvér lévén rendet rakok közöttük.

- Azzal nem fogsz több gondot okozni? Mármint lehet, hogy csak rosszabb lesz a helyzet utána.

- Gondoskodom róla, hogy ne így legyen. Tényleg jönni akarsz?

- Persze! Ki nem hagynám, hogy újra találkozzak a kis méregzsákkal. Fogadni mernék, hogy örülni fog nekem.

- Azt kétlem, de ha ettől jobban alszol...

- Nem is értem, hogy miért nem kedvel. Telitömted valami hülyeséggel a fejét, mi?

- Én ugyan nem.

- Uhum... Minden esetre anyud kedvel, remélem apud is fog, onnantól kezdve meg már meg is kérhetem a kezed. - Jelentette ki, mire egyből lefagytam és kellett egy kis idő mire az agyam újra működésbe kezdett. Ezt most jól hallottam? Vagy már megint szórakozik velem. Biztos csak az utóbbi.

- Nagyon vicces.

- Nem viccből mondtam. Elmennénk Amerikába, megházasodunk akár ott is maradhatunk, nekem mindegy.

- Nem tervezek megházasodni.

- Most még ne is tervezd. Majd az egy hónapom után.

- Eléggé magabiztos vagy. Csak tudnám, hogy miért?

- Ugyan már, tudom, hogy szeretsz. És én is téged, szóval részemről teljesen rendben van.

- Uhuum... Maradsz itt vagy mész vissza a szobádba? Edzést kell tartanom, szóval lassan indulok.

- Megyek, még tanulnom kell. De este még visszajövök.

- Kímélj meg...

- Csak ha nagyon fáradt leszel. - Kelt fel az ágyról, majd felém sétált és lehajolt egy csókra, ami miatt csak meglepődve néztem rá, de már el is köszönt és ki is ment az ajtómon.

Most ez mi volt? Nem vagyunk mi ilyen viszonyban, hogy csak úgy lekapjon...

A szívem pedig megint kezdi... Nem értem mi bajom lehet.