nyolcadik

477 53 20
                                    

Hajnali kettő volt, de a buli még mindig nem csillapodott, mindenki ereje teljében volt, én pedig szép lassan feloldódtam az emberek között és barátkozni kezdtem. Egy idő után még Soobin és Yeonjun hyung is felbukkant, így ők mellettem is maradtak és velük buliztam az este hátralevő részében. Persze Jake is ott volt, bár neki is megvolt egy baráti köre, így inkább velük beszélgetett, de fél szemmel mindig figyelemmel tartott.

Játszottam sörpongot is, bár helyettem Yeonjun hyungot itattam, mert én nem akartam berúgni, neki pedig már volt egy igen erős tolerancia szintje.

Egy ideig a medencében is játszottunk vizilabdát és bár rengeteget mozogtunk, a hideg víz miatt teljesen kihűltem a játék végére, így aztán mint nyertes csapat megkaptuk a jakuzzit és ott ünnepeltük a győzelmünket. Kaptunk némi pezsgőt hozzá, így ott ittunk és beszélgettünk egy jó ideig, nekem pedig kezdett ténylegesen a fejembe szállni az alkohol, amit gondolom Jake is észrevett, mivel felbukkant mögöttem és kivette a kezemből a poharat.

- Ennyi ivászat mára elég neked. - Közölte, mire kissé meglepetten néztem rá a vállam felett, majd hátranyúlva közelebb húztam magamhoz és kissé felé fordultam.

- Babe! Add vissza! - Váltottam könyörgő hangnemre, neki pedig igen meglepett arca volt. - Ez az utolsó, ígérem!

- Nem, már így is sok volt! - Erősködött tovább és ki is öntötte a poharam tartalmát maga mellé a földre, mire csak azért is az üvegért nyúltam és abból kezdtem el inni. - Hé! Megígértél nekem valamit!

- Ez az utolsó!

- Hoon! - Szólt rám dühösebben, mire a többiek akik velem voltak a jakuzziban úgy döntöttek ideje lesz elmenni, így egyedül maradtam ott.

- Szállj be és lerakom. - Ajánlottam fel neki, mire a pólóját azonnal levette, a telefonokat, tárcákat pedig kirakta a közeli asztalra, hogy ne legyenek vizesek és már mászott is be mellém, amit végig követtem, alaposan megfigyelve minden egyes kockát a hasán. Bárcsak az enyém is ilyen lehetne.

- Most már add ide. - Utasított, de csak löktem rajta egyet, így ő is helyet foglalt.

- Hát jó, odaadom.

Töltöttem meg vele a számat, majd a maradékot simán elhajítottam, ezek után pedig Jake ölébe másztam és lazán megcsókolva őt átjuttattam a pezsgőt a szájába. Heeseung látta és ez volt a lényeg, azonban Jake reakciója nem volt semleges mint ahogy azt vártam, inkább csak dühösen letolt magáról és bosszús szemekkel nézett rám ami mögött talán bújkált némi kellemetlenséget sugárzó érzés is. Nem értem.

Azt mondta buli előtt ha akarom megteszem és tessék önszántamból tettem meg, mert Heeseung ismét itt volt. Akkor mi baja van vele? Még is visszarohanna hozzá vagy átléptem egy határt amiről nem tudtam, hogy létezik?

- Most mi az? Valami rosszat tettem? - Kérdeztem rá, de szóba se állt velem, így csak kellemetlenül ültünk egymással szemben, míg közöttünk síri csend volt, amit én elégeltem meg először. - Hát jó, akkor én hazamentem! - Keltem fel és másztam volna ki, de a karomat megragadva visszarántott, egyenesen az ölébe, majd kezemet igencsak privát helyre vezette. - Oh... Ooh!

Azzal tény és való nem számoltam, hogy mi indíthatja be őt, így nem csoda, hogy kínosan érezte magát. Biztos az alkohol teszi velem, de nem mozdítottam el a kezem, legalábbis úgy nem, hogy elvegyem onnan, ami mindkettőnket meglepte, de mégsem tettünk ellene semmit.

Biztos vagyok benne, hogy csak az alkohol teszi, kizárt, hogy Jake miatt legyek beindulva. Nem tudom, hogy az arcomra ültek-e ki a gondolataim vagy csak simán a fejembe lát, de ugyan úgy hozzámért, csak ő sokkal bátrabban, így egy reszketeg sóhaj is felszakadt belőlem.

- Bemenjünk az egyik szobába? - Kérdezett rá, ami hirtelen fel is ébresztett, így gyorsan el is engedtem és kimásztam az öléből, de a vízben maradtam, hogy ne tűnjön fel senkinek a nyilvánvaló.

- Nem! Ahhoz randiznunk kéne... Igazából.

- Ez csak szex, nem jelentene semmi mást, mindenki csinálja! Mondjuk te még szűz vagy.

- Ez olyan nagy baj? Maradj csendben mielőtt még valaki meghallja!

- Ahhoz képest tudod hogy kell igazán beindítani valakit. - Nézett rám, de én feltűnően kerültem a tekintetét. - Esetleg... Segítsek?

- Nem...

- Hoonie azt ne mondd, hogy még egy kézimunkát se kaptál soha senkitől...

- Bocsi, de én nem járom a sulit, hogy aztán a mosdóban keféljek.

- Mondjuk ez fair. De akkor is, túl jól nézel ki ahhoz, hogy ne legyen rá lehetőséged. - Ezen a ponton már hajlandó voltam ránézni, így fel is vettem vele a szemkontaktust amit egy jó ideig tartottunk, aztán egy vaku zavart meg minket és Yeonjun hyung nevetése, amire mindketten odakaptuk a fejünket.

- Nyugi csak nektek küldöm a képet! Folytassátok csak, bármit is csináltok! - Vigyorgott továbbra is, majd hátat fordított és magunkra hagyott, Jake pedig azonnal közelebb is jött hozzám, mire szemeim el is kerekedtek és ledermedve néztem rá.

- Attól még megcsókolhatlak? Ha már te is megtetted.

- Uhm... De csak egyetlen egy csók. És mert az engedélyed nélkül tettem, semmi másért!

- Hát persze, csak is azért.

Egyetlen egyszer csókolt meg ahogy azt megígérte, de igen hosszúra sikeredett, én pedig idő közben azt is elfelejtettem, hogy kivel vagyok együtt, csak élveztem a csókot és sodródtam az árral, az sem jutott el az agyamig, hogy egy másik fiúval vagyok, csak hagytam magam.

Mikor kissé elváltunk egymástól realizáltam, hogy milyen közel is voltunk, testünk már teljesen összesimult és nem csak a kezei érintését éreztem magamon, ami miatt eléggé ki is volt vörösödve az arcom és aligha mertem mozdulni.

- Azt hiszem tényleg haza kéne mennünk. - Suttogta kettőnk közé Jake, mire a vér is megfagyott az ereimben, a döbbenetem pedig valószínűleg az arcomra is kiült. - Hé nyugi, nem akarom ráderőltetni magam, nem azért lépünk le. De itt ilyen helyzetben mindkettőnknek elég kellemetlen.

- Hát persze...

Még várnunk kellett pár percet amíg mindketten lenyugodtunk és végre ki tudtunk szállni a jakuzziból, ezek után pedig megfogtuk a pólóinkat, tárcánkat és telefonunkat, majd megindultunk először befelé a házba, hogy megszárítsuk magunkat, majd elköszöntünk Hyuka-tól és testvéreitől, majd mindketten kimentünk és taxit hívtunk.

A várakozásunk csendben telt, mindketten a telefonunkon voltunk elfoglalva. Yeonjun üzenete már ott várt a beszélgetéseim között, így megnyitottam arra viszont nem számítottam, hogy nem az lesz az egyetlen kép amit kapok tőle. Azt is lekapta, ahogy Jake megcsókolt, így kissé kínosan is éreztem magam, azonban amin csak néztük egymást lementettem és elküldtem a csoportba.

Még is mit tettem? Ez nagyon nem rám vall.

El akarom ásni magam...
Hogy nézhetnék így újra a szemeibe?
Inkább kinyomom őket!

Brown eyes | JAKEHOON✓Where stories live. Discover now