Brown eyes | JAKEHOON✓

tizenhat

Nem volt könnyű az edzés izomláz mellett, de ahogy azt tanították mindig rá kell edzeni, így ezt is tettem, hiába átkoztam el közben mindenkit a fájdalom miatt. De a korizás segít, tényleg jobban érzem magam utána és nem aggódom felesleges dolgok miatt. Segít megfeledkezni a gondjaimról még ha csak egy kis időre is. Nekem viszont erre a kicsire is szükségem van.

Már sötét volt amikor haza indultam, ennek ellenére nem zavartattam magam és még beültem enni egy kisebb étterembe, mert valami melegre vágytam ha már átfagytam a pályán. Egy ramen mellett döntöttem és amíg elkészítették leültem az egyik sarokba és megnéztem az üzeneteimet amiket edzés alatt kaptam.

Reménykedtem, hogy Jake is írt valamit, de nem kaptam tőle semmit, így aztán kissé duzzogva, de inkább be is zártam az alkalmazást és valami sorozatot indítottam magamnak, elvégre anélkül nem szeretek enni.

Miután megkaptam a levesemet valaki úgy döntött, hogy pont hozzám fog leülni, így aztán el is szakítottam a tekintetemet a telefonomról és az illetőre néztem.

- Szia Hoon. - Bele se merek gondolni, hogy mit akar tőlem pont ő.

- Szia Heeseung.

- Megint összevesztetek? - Kérdezett rá egyből, mire csak összevontam a szemöldökeimet egy pillanatra és kissé megvetően néztem rá. Mi köze van hozzá? Ha össze akar jönni megint Jake-kel akkor meg nekem nincs közöm ahhoz, tehát sehogy sem értem a dolgot.

- Épp most kötöttünk tűzszünetet, azóta tudomásom szerint nem csináltam semmi olyat ami ne tetszett volna neki.

- Nem kifejezetten a mai napról beszélek. Szomorú volt miattad.

- Mintha bárki is tudná, hogy mit érez... Már ha egyáltalán képes ilyesmire.

- Én tudom. Ismerem.

- Elvégre együtt voltatok, nem lep meg.

- Felvidítottam szóval ne aggódj, igyekszik nem odafigyelni minden beszólásodra. - Fonta össze a karjait maga előtt, de grimaszoltam egyet, elvégre pont ő nem szólalhat meg. Én legalább sosem csalnék meg senkit, nem úgy, mint ő.

- Mivel? Hogy széttetted a lábad vagy ő neked? - Kérdeztem rá, de csak értetlenül nézett rám és kissé fel is nevetett a feltételezésem miatt, azonban én egyáltalán nem találtam viccesnek. Tényleg maximum ennyit nézek ki belőlük.

- Azt hiszed a történtek után tényleg lefeküdne velem? Amióta szakítottunk nem történt köztünk semmi.

- Na persze.

- Hidd el nagyon szívesen az orrod alá dörgölném, ha történt volna bármi is már csak azért is, hogy kihátrálj.

- Kihátrálni? Még is miből?

- Ne akard tagadni, mindenki látja rajtad, hogy bejön neked Jake. Ami érthető is, elvégre fantasztikus pasi, főleg ha tényleg meg is nyílik előtted.

- Ha tényleg ilyen nagyszerű még is mi vett rá arra, hogy megcsald? - Kérdeztem rá, mire jól láthatóan rosszabb lett a hangulata és még azaz apró mosoly is eltűnt az arcáról. Mondani akart valamit, de nem tette meg, inkább lesütötte a szemeit és fészkelődni kezdett a helyén.

- Semmi. Csak adj neki időt, nem fog csak úgy a bizalmába fogadni még ha úgy is tűnik. Mindig lesz köztetek egy fal. - Közölte velem, majd simán felállt és egyedül hagyott.

Egy ideig még néztem utána és azon gondolkodtam, hogy mire is volt jó ez az egész beszélgetés, de egyszerűen nem láttam az értelmét. Az viszont meglepett, hogy elmondása szerint nem is történt közöttük semmi, biztos vagyok benne, hogy Jake azt mondta lefeküdt vele ismételten.

Miért hazudik egyáltalán erről, ha tudja jól, hogy amúgy is tudni fogom az igazat? Feleslegesen járatja a száját. Ha igaz is lenne, ugyan miért változtatna ez bármin is? Nem vagyunk együtt és nem is leszünk.

De legalább adott egy ürügyet arra, hogy írjak valamit Jake-nek ha már ő nem volt képes legalább egy betűt küldeni. Vagy inkább nem is írok neki semmit, nem akarom hogy azt higgye engem jobban érdekel, hogy mi van vele, egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi, megvan mindkettőnknek a maga élete, nem kell tudnom minden pillanatáról.

Befejeztem a vacsorámat és miután fizettem megindultam hazafelé, hogy legyen még időm tanulni is egy kicsit, utána pedig bevetem magam az ágyamba és már alszok is, mert úgy érzem már így sincs túl sok energiám.

Gyorsan köszöntem a szüleimnek és már mentem is a szobámba, nem akartam velük beszélgetni jelenleg és amúgy se tudnék most miről. Általában sokat beszélek velük és jó kapcsolatunk is van, de valahogy mostanság nem tudom rávenni magam. Elvégre nem állíthatok oda csak úgy, hogy lehet vonzódom a fiúkhoz, ott végem is lenne. Tehát inkább választom a békésebb megoldást és csendben maradok.

Vettem egy gyors zuhanyt és átöltözés után neki is álltam a tanulásnak, mert biztos vagyok benne, hogy történelemből engem akar majd feleltetni a tanár és még nem igazán tudom az anyagot. Ezért is töltöttem el két órát azzal, hogy tanultam - meg firkáltam a füzetembe amikor elkalandoztam -, de legalább biztosra tudtam mindent és így már nem is fogok rossz jegyet kapni belőle.

Persze ott lett volna még a többi anyag is amire tanulni kellett volna, de nekem ez jelenleg elég volt, majd közlöm velük, hogy versenyre készülök és jelenleg nincs időm a tanulásra, de szívesen lefelelek, amint be tudom pótolni az anyagot. Sokszor csináltam ezt régebben, akkor is megengedték és tudták, hogy tényleg meg fogom csinálni, így hát biztos vagyok benne, hogy most is elnézőek lesznek nekem.

Csak tudnám, hogy mi zavar jelenleg ennyire... Már aludni szeretnék, de úgy érzem valami nagyon is nyomja a lelkemet és fogalmam sincs, hogy mi és miért.

Próbáltam aludni, de helyette csak forgolódtam és magam elé bámultam egy idő után, így hát csak bekapcsoltam a tévét és halkan indítottam rajta valami sorozatot ami elvonja a figyelmemet és remélhetőleg álmossá is tesz, hogy el tudjak aludni rajta, de még így is csak szenvedtem.

Másnap pedig kész szenvedés volt emiatt az iskola, hiszen valahogy a hajnali órákban aludtam el és egyáltalán nem éreztem elégnek ezt az időt. Történelem volt az első, amin le is feleltem és szerencsére ötöst kaptam rá, ezek után pedig fel is adtam az egész napot és csak próbáltam pihenni.

Ebédnél még el is aludtam, amiről a többiek örömmel készítettek képet, hogy aztán jót nevessenek rajta, én viszont inkább csak a fejemre húztam a kapucnit és a homlokomat az asztalnak támasztottam. Még mindig bennem volt ez a nyugtalanító érzés, de a kimerültségem most már felülmúlja, így el tudok aludni jelenleg bárhol és bármikor.

- Hazaviszem, így fölösleges bent lennie a suliban, úgy se figyel...

- Segítsünk kivinni? Egy év kimaradása alatt felszedett pár kilót, nem lesz könnyű kicipelni.

- Hallom ám...