harmincöt

381 46 19
                                    

Közel sem olyan volt, mint ahogy azt gondoltam... Mármint tökéletes volt, egyenesen fantasztikus, de nem vártam tőle ilyen gyengédséget. Az érintései, ahogy megcsókolt mind olyan óvatosnak és gyöngédnek tűnt, ügyelt arra, hogy semmi számomra kellemetlen dolgot ne tegyen és előrébb helyezte az én érdekeimet, egy percig sem gondolta magára. Amikor pedig a csúnya, nagy heget csókolta végig finoman a lábamon, akaratlanul is vörösebb árnyalatot vett fel az arcom és éreztem, hogy kissé hevesebben kezd el verni a szívem.

Nem szeretem ha látják, úgy gondolom elcsúfítja az egész kilétemet, de az, hogy ő így bánt vele, borzasztó jól esett. Legtöbb esetben csak egy elborzadt pillantást vagy egy szánakozó tekintetet kapok.

Ő meg még most így szex után is csillagokat rajzolgat köré...

- Nagyon fájt?

- Egy nyílt törés nem éppen kellemes.

Vártam, hogy mondjon valami olyat, hogy sajnálom vagy valami, helyette viszont csak újabb csókokat adott rá, közben pedig felvette velem a szemkontaktust ami miatt muszáj voltam nyelni egyet, valamiért igazán vonzó volt ebben a pillanatban.

- Nem okoztam fájdalmat közben, ugye?

- Nem... Alapvetően mindig fáj egy kicsit. Nem mostani szóval nem fog fájni ha egy kicsit megnyomod. Elég csillag van körülötte?

- Azt hiszem igen... Vagy rajzoljak még?

- Nem kell. Örülök, hogy azért nem sajnálkozol miatta.

- Gondolom abból kaptál eleget...

- El se tudod képzelni mennyit... Én inkább csak viccet űzök belőle. Úgy könnyebb túllenni rajta. - Nem válaszolt, csak egy apró mosolyra húzta a száját és elgondolkodott valamin, így hát körbenéztem egy kicsit a szobájában, egészen addig amíg meg nem akadt a tekintetem az ágy melletti kis szekrényen lévő heti gyógyszeradagokra. - Hát ez?

- Csak gyógyszer...

- De ennyi? Mire szeded?

- Hát általában betegségre kapunk gyógyszert, szóval azt hiszem arra.

- Hát ha nem mondod el akkor nem mondod el. - Jay úgy is elmondja ha megkérdezem, ő azért tudni szokta, hogy mi van vele elvégre barátok, gondolom az ilyenekről is mindig értesül. - Megyek, mert még dolgoznom kell az esszémen...

- Foglak még látni?

- Gondolom. - Álltam fel és gyorsan magamra húztam az alsómat, majd a nadrágom után kezdtem el kutatni, amit végül az ágy végében találtam meg a földön, Jake pedig addig is lerakta elém a pólómat. - Miért?

- Jó lenne... De ha nem akarsz azt is megértem.

- Néha összejárhatunk ha akarod. Feltéve ha hajlandó vagy elmenni egy vizsgálatra a biztonság kedvéért.

- Nem vagyok nemi beteg, ne aggódj. Nem voltam azóta senkivel.

- Mi?

Ez nem kifejezés, hogy meglepődtem rajta, elvégre Jake-ről van szó. Az a Jake aki még a suliban is lányokat vitt a mosdóba és most még is azt mondja, hogy éveken keresztül nem volt senkivel. Én meg még büszke voltam magamra amiért ilyen hamar lerendeztem csak a számmal, de akkor már érthető, hogy miért.

De akkor is... Éveken keresztül senkivel? Hogy bírta ki egyáltalán? Azért szerintem mindannyiunknak van egy alapvető szükséglete.

Vele nyilván nincs gond, most tapasztaltam meg, tehát tényleg nem értem.

- A gyógyszerek mellett nem igazán van hozzá kedvem...

- Oh... De ahogy elnézem két napja be sem vetted. Nem lesz ebből gond?

- Nem. Majd a mait beveszem, nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne rá.

- Hát jó... Azért ha már gyógyszereket szedsz, vigyázz magadra. - Vettem fel a pólómat, majd a pulcsit és kabátot magamhoz véve, indultam meg kifelé. - Majd beszélünk!

Kissé fura, hogy gyógyszereket kell bevennie minden nap, de hát ha beteg és szüksége van rá, akkor nem tehet mást. Nem tudom ugyan, hogy mi baja lehet, de  Jay biztos megmondja, szóval most úton vagyok a szobája felé, már biztos visszajöttek a közös kajálásból. Legrosszabb esetben is megzavarok némi tornát, de hát az most belefér.

A liftbe szállva lentebb is mentem két emeletet, hogy eljussak hozzá, majd amint az ajtajához értem bekopogtam hozzá és meglepő módon teljesen felöltözve nyitott ajtót. Benéztem mögé, Jungwon pedig csak az ágyon feküdve írt valamit a laptopján, így méginkább furának tartottam a dolgot.

- Összevesztetek?

- Nem, miért? - Kérdezett rá és Jungwon is hátranézett erre, de csak megráztam a fejemet.

- Semmi, nem lényeges... Csak hozzád jöttem, mert te biztos tudod. Mire szed ennyi gyógyszert Jake?

- Honnan tudod, hogy gyógyszereket szed? - Kérdezett rá, habár biztos voltam abban, hogy ő maga is tudja a választ, csak azt akarja, hogy bevalljam.

- Oké, bocsáss meg atyám, mert vétkeztem! Most jövök tőle, szóval?

- Az oké, hogy nem futsz utána, de hogy még előle sem.

- Sánta vagyok Jay, sánta!

- Tudom, tudom. Amúgy meg a pszichológusa írta fel neki, nem kell aggódnod miatta, semmi olyat nem tesz amit nem kéne.

- Pszichológus? Mióta jár ő oda?

- Amióta kidobtad. Ő tényleg változni akart, csak hát... Nem könnyű.

- Miért?

- Mert borderlineos. Ez nem olyan amit csak úgy kezeltetni tudsz, vagy simán kigyógyulsz belőle, mint egy megfázásból.

- Tudom mi az a borderline, nem vagyok hülye! Ez mondjuk így sokat megmagyaráz vele kapcsolatban. - Kivételesen nem azért mondom, hogy bunkó legyek, de tényleg érthetővé válik sok dolog vele kapcsolatban. - Oké, csak ennyit akartam. Holnap találkozunk, nektek meg jó szórakozást!

- Jól van, csak menj már! - Tolt arrébb az ajtóból, mire szép lassan megindultam visszafelé, de még meghallottam a hangját magam mögött. - Aki nem lép egyszerre, nem kap-

- Hallom ám köcsög!

Komolyan mondom mindig viccet kell csinálniuk belőlem. Nem is sántítok mindig, csak ha már nagyon fáj a lábam, tudok én normálisan is sétálni.

Erre tessék, mindig van hozzá valami poén.

A szobámba érve, ismételten levettem magamról a ruhákat és csak egy alsóban dőltem el az ágyon, többé pedig fel sem akartam kelni.

A hátamra fordultam, majd egy kicsit ülő pózba tornáztam magam és a lábamra néztem, szemügyre véve a csillagokat a heg körül és akaratlanul is mosolyogni kezdtem rajta. Kár, hogy egy fürdésbe kerül és lekopik róla.

Azért sajnálom... Nem lehet könnyű egy ilyen betegséggel együtt élni. El sem tudom képzelni, hogy mi zajlik le nap mint nap a fejében. Változtatni nem tudok ugyan semmit rajta, de igyekszem innentől kezdve figyelembe venni, hogy mi is a helyzet vele...

Egyáltalán jó, hogy csak úgy magára hagytam? Mi van ha csinál valamit? Remélem nem azért gyűjti a gyógyszereket, hogy egyszerre vegye be őket.

Inkább gyorsan írtam neki, valami ürüggyel, hogy egyáltalán válaszol-e, rövid időn belül pedig meg is érkezett a válasza. Megírtam neki a szobaszámomat hátha felbukkan és akkor biztos rajta tudom tartani a szememet, de csak közölte, hogy órára megy és nem visz magával telefont szóval ne keressem.

Na már most én tökéletesen elhitettem magammal, hogy csinálni fog valamit amit nem kéne, így ismételten felöltöztem és az egyetemhez igyekeztem, hogy lássam be és kijönni is anélkül, hogy ő látna engem.

Túlaggódom? Lehet.
De inkább ez, minthogy mániákus rohamot kapjon és tényleg csináljon valamit.

Brown eyes | JAKEHOON✓Where stories live. Discover now