huszonkettő

373 48 5
                                    

Nem voltam másnapos amin még én is meglepődtem bár szerintem a sok alvás segített rajtam elvégre délután kettőkor ébredtem meg egy igen érdekes és csábító álomból. Nem is értem miért erről szólt és miért vele... Szívesen csatlakoztam már volna a többiekhez, de az álmom miatt extra perceket kellett az ágyban töltenem puszta várakozással.

Volt pár üzenetem, de nem különösebben foglalkoztam vele, inkább amint lecsillapodtam a fürdő felé vettem az irányt és vettem egy hideg zuhanyt.

Lent a nappaliban Jay fogadott, a többiek pedig kint szórakoztak a medencében, így kettesben voltunk és gondolom ezért is kérdezett rá az állapotomra egyből.

- Minden rendben? Ahogy elnéztem elég sokat ittál az este.

- Mi baj lenne? Kicsit sokat ittam, bocsi. Kupit hagytam magam után vagy összetörtem valamit? - Kérdeztem rá elvégre arra már nem emlékeztem, hogy kijöttem a medencéből és a szobámba mentem.

- Nem, csak az üvegeket hagytad ott, semmi mást.

- Bocs, legközelebb eltakarítom.

- Nem baj, láttam utánunk összetakarítottál szóval nincs okom dühösnek lenni. Csak ne igyál meg mindent.

- Nem fogok, most már viselkedek! - Öntöttem magamnak némi narancslevet és leültem hozzá a kanapéra, majd egy pillantást vetettem a gépére. - Min dolgozol?

- Apám megkért, hogy tervezzem meg valaminek a logóját szóval most azon dolgozom. Azért nézz ki légyszi az ablakon, hogy megvannak-e még.

- Amikor jöttem le, láttam őket, élnek és virulnak. - Persze azért gyorsan vetettem rájuk egy pillantást, mert sosem lehet tudni, de amint láttam legalább egyszer mindhármukat, visszafordultam Jay felé. - Megvan még a kis hercegnőd.

- Szuper! Oh egyébként Jake üzent, hogy este érkezik valamikor.

- Oké. Engem meg felkeresett megint a tesója... Küldött egy képet Jake-ről és Heeseung-ról ahogy jól érzik magukat. Nem tudom mit kéne kezdenem vele, de úgy érezte fontos elküldenie.

- Csak féltékennyé akart tenni valószínűleg.

- Hát nem jött össze... Innom kell egy kávét nem tett jót ez a sok alvás. Kérsz te is?

- Elfogadom, köszi!

Amíg a kávé készült, felszaladtam a telefonomért és megnéztem az üzeneteket, elvégre ha Jay-nek írt, akkor csak válaszolt nekem is valamire.

Hát rosszul gondoltam. Látta az üzeneteket, de nem volt tőle semmi visszajelzést, így hát eldöntöttem, hogy én sem fogok vele foglalkozni akár itt van akár nem. Vele járok, de a tesója többet zaklat, hát hogy van ez?

Chris üzeneteit nem igazán akartam megnyitni, de ha már kedves Jake-től nem kaptam semmit, megnéztem, hogy ő mit küldött. Elvégre attól még Chris tud valami információt küldeni róla, hogy mit csinál.

És küldött is bár semmi olyat amit látni akartam volna. Mit hitt, hogy majd üzenetben fogok nyáladzani neki amiért készített pár képet hiányos öltözetben? Még mit nem.

Inkább megkérdeztem, hogy miből mennyit kér Jay a kávéba és már el is készítettem őket, hogy aztán egy jó tíz percig azt kortyolgassam mellette, míg próbálok valami életet lehelni magamba.

Azért nem keresne, mert ott van Heeseung? Fontosabb neki már most?

- Oda se kell néznem, de tudom, hogy megint kattogsz valamin és ez a valami bizonyára Jake lesz.  - Jegyezte meg, miközben lerakta a laptopot maga mellé és elvette a kávéját az asztalról, majd felém fordult. - Szóval mi a helyzet?

- Semmi, nem érdekli, hogy írtam neki bármit is szóval tényleg nincs semmi. A tesója többet keres, mint ő ami azért eléggé aggasztó.

- Miért nem tiltod le?

- Így legalább kapok róla információt ha már ő nem válaszol. Egyébként is neked miért ír ha nekem nem? Ezek szerint van ideje rá, szóval nem mentegetőzhet ezzel!

- Rosszabb vagy, mint amikor Wonie-nak nem írtam vissza, mert elaludtam. - Kortyolt bele a kávéjába és úgy tűnt elgondolkodott pár pillanatra. Az ajtó viszont kinyílt és Jungwon rontott be rajta, mire mindketten azonnal rá emeltük a tekintetünket.

- Jay! Niki nem adja vissza a vizipisztolyomat! - Fonta össze a karjait gyerekesen maga előtt, mi pedig csak nevettünk rajtuk egy kicsit elvégre tényleg olyanok voltak, mint a gyerekek.

- Niki, add vissza a vizipisztolyt! - Kiabált ki neki, mire az említett személy be is jött, de mielőtt még átadta volna, arcon lőtte vízzel Wonie-t, aztán gyorsan le is lépett, Jungwon pedig utána eredt. - Gyerekek...

- Ez pedofillá tesz téged, ugye tudod? - Néztem rá, de egy szemforgatáson kívül nem válaszolt semmit. - Mi lesz a mai program? Vagy már voltatok valahol?

- Még nem. Fel akartam menni a hegytetőre, de majd csak két nap múlva nyitják meg hozzá az utat, szóval azzal még várnunk kell. Addig le tudunk menni a tóhoz, gyerekkorom óta az a kedvenc helyem.

- Akkor megpróbálom összeszedni magam indulásig.

- Másnapos vagy?

- Nem hiszem. Csak tudnék még aludni.

- Hát mikor mentél be?

- Fogalmam sincs, nem emlékszem. - Vallottam be neki, mire csak megrázta a fejét és inkább nem is mondott rá semmit.

Csak álmos voltam mert túl sokat aludtam, ennyi az egész, más bajom nem volt. Legalábbis jelenleg.

Tényleg igyekeztem összeszedni magam és kivenni a részemet mindenből, hogy ne rontsam el senkinek se a hangulatát, így hát akármennyire is voltam fáradt, mindig feldobtam valamivel a hangulatot és együtt szórakoztam a többiekkel, még ha ez azzal is járt, hogy legalább háromszor belöktek a tó vizébe.

Nem örültem ugyan neki, de nem haragudtam meg rájuk, inkább csak mentem az árral és csak nevettem rajta, hogy lássák értem a "viccet".

Jay persze rájuk szólt amikor negyedik alkalommal is meg akarták próbálni, így hát visszavonultak és inkább tovább zaklatták egymást, míg én inkább csak felültem az egyik ottani sziklára és onnan figyeltem őket.

Mivel most én pihentem, Jay ment be hozzájuk helyettem és ő vigyázott rájuk na meg fegyelmezte őket. Jungwon persze egyből neki szentelte minden figyelmét, így csak Sunoo és Niki bunyózott tovább.

A táskáinkhoz sétáltam és kivettem a telefonomat, hogy készítsek róluk pár képet és megörökítsem a pillanatot. Ha jelenleg nem is vagyok valami boldog, attól még szeretnék emlékezni erre.

Elvégre ez egy rossz nap, nem egy rossz élet, nem igaz?

Észrevették, hogy fotózom őket így összeálltak egy képre, majd kirohantak hozzám és közösen is csináltunk párat, egyet pedig ami jó lett meg is osztottam.

Ami meglepett ezzel kapcsolatban az az volt, hogy Heeseung is kedvelte a képet és követni is kezdett én pedig jó ember lévén - mindenféle hátsó szándék nélkül - visszakövettem.

Tudom jól, hogy mit akar ezzel és nem fog a fejembe mászni az egyszer biztos.

Brown eyes | JAKEHOON✓Where stories live. Discover now