Brown eyes | JAKEHOON✓

huszonnégy

Nem beszéltem senkivel egész szünet alatt, az egyetlen hely ahova elmentem azaz edzésem volt és oda sem mentem nagy örömmel, nem akartam az edzőmmel találkozni. De muszáj voltam, gyakorolnom kellett és vissza kellett nyernem a régi formámat a versenyig, tehát nem volt más választásom. Elkészítették az étrendemet is, ami szokás szerint nem állt túl sok mindenből, de az évek alatt hozzászoktam. Az egy év szünet sem változatott sokat az evési szokásaimon, csak a mozgás hiány miatt jobban meglátszódott rajtam.

Mindig volt rajtam egy fejhallgató, így véletlenül sem szólt hozzám senki az edzőkön kívül. Kazuha néha intett egyet ha látott, de nem beszéltünk egy szót sem, üzenetben viszont írt, hogyha beszélni akarok, akkor szívesen meghallgat, de még erre sem válaszoltam.

Otthon a szüleim persze örültek, hogy visszamentem korcsolyázni és fel is hozták, hogy magántanuló lehessek, ami igen jól jönne, de még nem vagyok biztos abban, hogy erre szükség van.

Elvégre nem vagyok a legjobb, ha pedig valamit igazolni kell az egyesület megteszi.

Az, hogy mindenkivel kerültem a társalgást végül a szüleimnek is feltűnt - bár jó sokáig tartott - és bár azt mondtam nekik, hogy nincs semmi bajom, még is azzal próbáltak fenyíteni, hogy pszichológushoz visznek. Nem akartam már mondani nekik, hogy ők is elmehetnének egyhez. Persze ha bármi ilyet mondtam volna biztos, hogy szétrúgják a seggemet és akkor még meg is úsztam a dolgot.

Egyedül Yeji-t sajnáltam emiatt, elvégre látom rajta, hogy beszélne velem, akár csak elmondaná a napját vagy valami pletykát az ő korosztályukból, de nem teszi meg, mert látja rajtam, hogy nem vagyok jó hangulatban. Ami szomorú, neki nem kéne ilyen óvatosnak lennie.

Bár nem voltam jó kedvemben azért összeszedtem magam annyira, hogy átmenjek hozzá és beszélgessek vele, aminek nagyon örült, ez pedig nekem is feldobta egy kicsit a hangulatomat. Lehet, hogy még kicsi, de esküszöm bonyolult drámák és árulások folynak az osztályában. Ha így folytatják és nagyobbak lesznek, egy rendes sorozatot lehetne készíteni róluk.

Még ott voltam vele egy ideig és átnéztem a házi feladatait, hogy biztosan jó legyen és ha valamit nem ért akkor meg tudjuk beszélni ketten.

- Hyung! - Szólított meg, mire csak hümmögtem egyet, hogy tudja figyelek. - A bácsi bántott megint? - Kérdezett rá, mire szép lassan ránéztem, majd leraktam a füzetet és magamra erőltettem egy mosolyt.

- A hyungod és a bácsi megpróbáltak nagyon jó barátok lenni, de összekaptak valamin, ez viszont nem jelenti azt, hogy miatta vagyok magam alatt. - Foglaltam neki össze és megpróbáltam enyhíteni a helyzeten elvégre igen is ő volt az egyik oka annak, hogy magamba zuhantam az elmúlt napokban.

- Fontos barátod volt? - Döntötte oldalra egy picit a fejét, mire sóhajtottam egyet és elgondolkodtam egy kicsit.

- Igen... Egy fontos barátom volt.

- És most már mindig szomorú leszel miatta?

- Nem Yeji, nem leszek mindig szomorú. És ajánlom, hogy te se legyél soha egy srác miatt. Kissé buták vagyunk, oké?

- Azt már észrevettem. - Vágta rá egyből, mire akaratlanul is elmosolyodtam, majd összeborzoltam a haját és újra magamhoz vettem a füzetet, hogy befejezzem az átolvasást.

Nem volt sok hátra így hamar végeztem vele, aztán hagytam tovább tanulni és megindultam lefelé, hogy igyak valamit, elvégre a mai napra már minden étkezésemet teljesítettem, innentől kezdve csak ihatok, hogy teltségérzetet keltsek magamban. Nem a legjobb módszer, utálom is, hogy ezt kell csinálnom, de verseny után legalább ők fizetik a kajámat, így azt eszek majd amit csak akarok.

Lent kaptam anyától pár pillantást és nem tudtam eldönteni, hogy valami miatt aggódik-e vagy dühös rám, de minden esetre mindketten figyelemmel tartottuk egymást, legalábbis amíg meg nem untam. Ekkor csak leraktam a poharamat és a pultra támaszkodtam, mire ő is közelebb jött és leült velem szemben.

- Hallottam miről beszéltetek Yeji-vel... - Kezdett bele, de csak értetlenül néztem rá elvégre szerintem nem beszéltünk semmi különösről. - Ez a barátod az aki néha hazahoz kocsival?

- Igen, ő volt... Miért? - Remélem nem látta rajtam, hogy kezdek ideges lenni, csak nem tudja, hogy történt közöttünk bármi is.

- Ismerem azt a fiút, igazán jó családból jön. Legalábbis az anyagi hátterük jó. - Kezdett bele, de csak még értetlenebb lettem elvégre, honnan ismerhetné őket. - Fiatal koromban egy kis ideig együtt voltam az apjával. - Jelentette ki, nekem pedig szinte a padlót súrolta az állam. - És tudom, hogy köztetek is volt valami... Láttalak titeket múltkor.

- Ugyan... Még is... Még is miről beszélsz? Helytelen lenne.

- Sunghoon drágám... Előttem nem kell titkolnod rendben?

- Nem tudom miről beszélsz.

- Kedveled azt a fiút, nem?

- Már miért kedvelném? Ti is megmondtátok, hogy az ilyen helytelen, nem vagyok meleg ne aggódj.

- Sunghoon, láttalak titeket a kocsiban. - Mondanom sem kell, hogy még a vér is megfagyott az ereimben a kijelentése hallatán. Biztos voltam abban, hogy látja a félelmet az arcomon, gondolom ezért is fogta meg a kezemet, azonban ez a legkevésbé sem nyugtatott meg, inkább csak idegesebb lettem. - Kincsem, tudom arra tanítottunk, hogy ez nem helyes, de a fiam vagy és bár nem örülök neki, a te boldogságod fontosabb, mint az enyém.

- És még is mit láttál? Hogy kiszállok a kocsiból amikor hazahoz?

- Szívem, láttam, hogy felfaljátok egymást. Legalább unokám nem lesz még. - Sóhajtott fel kissé szomorúan, aztán hirtelen felkapta rám a fejét. - De hát így tőled nem is lesz!

- Nem hiszem, hogy ez a legnagyobb probléma jelenleg... Apának ne mondd el kérlek. Én se tudom pontosan, hogy mi is van most... Ha biztos leszek magamba, elmondom neki. - Húztam el tőle a kezemet, anya pedig csak bólintott párat.

- És szereted ezt a fiút?

- Nem tudom anya... Összezavart, ennyi az egész.

- Tehát ez csak fellángolás?

- Valami olyasmi... Nincs köztünk semmi komoly, tehát nem randizunk meg semmi.

- Hát ha még is biztos lennél magadban vagy vele kapcsolatban, mondd el nekem. Ha apád nem is tudja meg, én szeretném megismerni. - Mosolygott rám bíztatóan, majd magamra hagyott, így csak néztem magam elé.

Ez nem ment olyan rosszul, mint gondoltam. Ez persze nem jelenti azt, hogy apának elmondom, szerintem az ő reakciója sokkal rosszabb lesz és nem fogja megérteni, bármennyire is magyaráznám neki, hogy attól még ugyan úgy a fia vagyok és nem változtam semmit.

De legalább tudom, hogy anya nem haragudna vagy tagadna ki érte... Már ez is megnyugtat egy kicsit.

Ami viszont továbbra is zavar az éppen most is hív... Chris úgy tűnik nem fogja feladni.