6.fejezet

1K 38 2
                                    

𝑪𝒉𝒂𝒓𝒍𝒆𝒔 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄

Adrenalinnal a véremben érkeztem a pályára. Anna rögvest oda sietett hozzám. Dús barna haja most copfba volt kötve. Egy Ferraris póló lógott rajta,és egy fehér testhez simuló rövid sport gatyába tűrte be a sajátjánál talán 2-vel nagyobb méretű felsőt.
Megölelt,és én persze elkezdtem izgulni. Nem tartott ki az adrenalin. Hisz,itt van ő,Charlotte,anyáék a távolból figyelnek,a csapat számít arra,hogy nem cseszem el,a rajongók pedig lelkesen szurkolnak nekem.Látta rajtam ahogy fehéredik az arcom,szóval az öltözőmbe húzott.

-Charles,nyugi!-

Tette kezét a ziháló mellkasomra.

-Shhhsss,itt vagyok-

Nyugtatgatott.

Leültetett a földre,majd levette a sapkám,bele túrt a kissé vizes fürtjeimbe,majd mivel nem lett jobb a helyzet,és fulladozni kezdtem,gyorsan levette a felsőtestemet takaró anyagot,és a falnak döntötte a hátam.

-Charles,nézz rám!-

Helyezte kezeit a tüdőmre.

-Nézz a szemembe!Charles!

Akármennyire is a gyönyörű szempárt akartam látni,nem ment. Csak ziháltam,úgy éreztem megfulladok,lecsukódtak a szemeim,de Anna nem hagyta annyiban. Olyan rutinosan csinálta. Meg sem ijedt....

Kezei közé fogta a fejem,és maga felé fordította azt.

-Charles,nyisd ki a szemed!

Érintésétől le higgadt az egész testem,és a szemeim is lassan kinyíltak.

-Ez az! Jól van. Nyugi-

-Most lélegezz nagyokat lassan.-

Tette a mellkasomra,s a hátamra a kezeit.

Lenyugodtam,és visszatértem a valóságba.Anna pedig mosolyogva várt. Visszadta a pólóm,majd rögtön megkérdeztem.

-Mi volt ez?

-Pánikroham.-

Felelte egy kisebbet sóhajtva.

-Most annyit kell tenned,hogy nem stresszelsz semmin,és nyugodt maradsz. Én meg majd beszélek a pszihológusoddal. Nem kéne,hogy esetleg a kocsiban legyen .-

Felelősség teljesen bólintottam egyet,aztán a lány a mellkasomra dőlt.

-Ennyire félsz a versenytől?

-Igen,egy kicsit túl reagálom,sok stressz rakódik rám mostanában.
-De te ,hogy hogy ilyen jól kezelted?-

Kérdezem meg a vágyott kérdést,aminek félő volt,hogy szomorú válasza lesz.

-Hát,régebben elég sok ilyen rohamom volt,és hát megtanultam kezelni. Nem nagyon számíthattam senkire,szóval ha nem akartam a sürgősségin kikötni,akkor lekellett vezetnem magamnak ezt a folyamatot.-

Emlékezett vissza a fájó emlékekre.

Basszus,ez a lány sokkal több törődés érdemelne...

-Sajnálom...-

-Nem kell,túléltem nem?!-

Nevetett erőltetetten.

-Legalább nekem tudtam segíteni a tapasztalatommal-

Vont végül vállat.

-Na,felejtsük most ezt egy kicsit el,az a lényeg,hogy mindketten jól vagyunk!-

Próbáltam a pozitív gondolatok felé terelni az irányt..

-Öhmm,van egy dal,amit nem régen írtam... meghallgatod?-

Je t'aimeWhere stories live. Discover now