Je t'aime

31.fejezet

𝑩𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 𝑨𝒏𝒏𝒂

Az egybe kelésünk óta,boldog házaspár vagyunk Charlessal. Az egyetem elkezdődött,Charles pedig edz,gyárt látogat és rólam gondoskodik,mivel most télen,hogy nincsenek versenyek,van időnk mindenre. Elképesztően aranyos,ahogy mindenben segít,még a cipőmet is ő köti be szó nélkül. Az öltözködésben és a fürdésben is nagy örömmel segít,bár ezek gyakran heves csókolózásba fajulnak,s olyankor emlékeztetni kell magunkat,hogy egy gyerek van a hasamban. Minden áldott nap elmondja,hogy gyönyörű vagyok,ami sokat jelent számomra,hisz vannak olyan férfiak,akik a terhesség és a szülés után,nem tekintenek teljes értékű nőként a feleségükre. De Charles...Charles ennek épp az ellenkezőjét produkálja,amitől roppant szerencsésnek érzem magam. Viszont így februárban a pilóta teendői megsokszorozódtak,mert Márciusban már kezdetét veszi a szezon,szóval amíg ő nem tud itthon lenni,Charlotte segít be a házi munkával,de első sorban Charles aggodalma miatt "vigyáz" rám,amiért rettentően hálás vagyok neki. De általában elmegyünk vásárolni,vagy megnézünk egy filmet,tehát mindennap csajos nap van. Nem tudom hogyan tudják ezt a lányt utálni,mert nála kedvesebb,odaadóbb teremtés nincs. Most is éppen az ő kezeire vagyok bízva. A kanapén fekszem,amíg ő valamilyen paradicsomos tésztát készít ebédre.

-De finom illata van!-

Kiáltottam fel,mikor hozzám is elértek a kellemes szagok. Charlotte csak halványan elmosolyodott,majd folytatta a dolgát.

Pár perccel később,a kicsi erőteljesen mozgolódni kezdett,ami miatt ösztönösen a hasamhoz kaptam és simogatni kezdtem azt,de ez nem olyan volt mint általában szokott lenni. A méhembe belenyilalt a fájdalom,én pedig felnyögtem. A lány gyorsan a nappaliba szaladt,ott hagyva az ételt.

-Anna,minden rendben?-

Ült le mellém,aggodalmas arccal.

-Nem!-

Nyötem mégegyet a fájdalom okán. Hirtelen nedvességet éreztem magam alatt,és a ruháim is vizesek lettek. Lepillantottam,majd a lányra néztem,aki szintén az alatt lévő kis tócsát vette szemügyre.

-Elfolyt a magzat vized! Most azonnal be kell mennünk a kórházba!-

-De nem,nem lehet,Charles nincs Itt!-

Préseltem ki valahogy a fogaim között.

-Nyugi,mindjárt felhívom,te addig próbálj meg ellazulni!-

Azzal rögvest a konyhába szaladt vissza és pár érintes után,már vonalban is volt a férjemmel.

-Charles,szülünk!-

Kiabálta a telefonba,meg sem várva,hogy a férfi bele szóljon.

-Amilyen gyorsan tudsz,gyere! Annának szüksége van rád!-

Lecsapta a készüléket és belém karolva próbált felsegíteni a díványról. Eltámolyogtunk a kocsiig,Charlotte pedig amilyen gyorsan csak tudott,a gáz pedálra lépett,s a fő útra hajtott.

-Tarts ki! Mindjárt ott vagyunk!-

Nyúlt át a kezemért és erősen megszorította.

○ ○ ○

Már a szülő szobában feküdtem,széttárt lábakkal,amikor Charles rontott be az ajtón.

-Szívem,minden rendben,itt vagyok!-

Lépett mellém,én pedig remegve bólintottam egyet. A kezemhez nyúlt és csókot hintett rá,majd erősen rászorított és kifújta az eddig benttartott levegőjét.

-Hölgyem,mostmár muszáj nyomnia,nem várhatunk tovább.-

Hátra dőltem és minden erőmmel a kérést próbáltam teljesíteni. A fájdalomtól már csillagokat láttam az utolsó erőlködéseknél,de Charles végig fogta a kezem és nyugtatóan beszélt hozzám,olykor még az izzadt tincseimet is lágyan kiseperte az arcomból. Éreztem,hogy ő is pánikol kicsit,de meg kell hogy mondjam,nagyon jól csinálta ezt az egészet. Mintha már egy 5 gyerekes apuka lenne.