Untitled Part 2

425 12 6
                                    


 Hol volt az esze beülni egy idegen kocsijába, aki ráadásnak egy örömlányt akart felszedni!- motyogja ismét a szájához kapva, hogy megint hangosan mondta, egy mérges pillantással válaszolt neki a férfi, ha gondolja elmondhatja a monológját a rendőrségnek is, aztán talán megjelenik az újságban is, amint egy éjszakai mulatóban dolgozó kis táncoslány lebukott! Zoé elhúzza a száját még mindig motyogva, közben próbálja megkeresni a telefonját, ami az ülés alá csúszott be, ezért szinte be kell hajolnia a férfi ölébe, aki hirtelen lefékez, felé fordulva felemelte az állánál fogva, megkérdezi mit csinál? Zoé elpirulva mutatja a telefonját és próbál elhúzódni, a férfi mosolyog, kéri üljön nyugodtan.

 Olyat pedig ne csináljon többé, mert, mi van, ha félre érti és kéri a szolgáltatást, amivel tartozik, néz végig a szépséges lányon, majd felfalva a tekintetével. Zoé gyorsan felül, az övét szorítva néz ki az ablakon, látva ezt a férfi ismét elmosolyodik és elindul. Zoé néha-néha rápillant, de gyorsan elfordul. A férfi próbál közeledni a lány felé, ezért, amint látja mennyire fél kicsit lassabban vezetett, amin még ő is meglepődött, egy sportkocsit, amit lassan vezet a száguldás királya, mosolyodik el a visszapillantóba nézve. Aztán zenét is kapcsolt, amikor Zoé meghallotta hangos nevetésben tört ki. Azt gondolta, hogy egy olyan komoly ember komoly zenét hallgat nem pedig operát! A férfi összeráncolja a szemöldökét és ilyenkor már bárki az életéért könyörögne, de most megakad a szeme Zoé gyönyörű mosolyán. A gyilkolás királyának, aki bárkit megölne csak jókedvében, hirtelen minden dühe elszáll, majd kedves hangon megkérdezte, honnan tudja, hogy komoly ember és mi a baj azzal, ha valaki szereti az operát?

A kis butus cicáknak elmondja, hogy az opera a komolyzene! Azt hiszi túl engedékeny volt vele eddig, ideje lenne megmutatni kinek a kocsijában van épp! Zoé rémülten rágja a szája szélét, vajon mit kellene tennie, mi van, ha valami sorozatgyilkost fogott ki épp, ha elviszi valami sötét helyre és megöli, már látott ilyet a filmekben is. Az ajtót figyelve töri a fejét, hogy menekülhetne, mikor a férfi megszólal sejtelmesen ijesztően, hogy most már fél? Mostmár tudja hol a helye? Zoé szíve a torkában dobog, nem maradhat vele, majd megmutatja nem egy gyáva és megtudja védeni magát is és a testvérét is, miért félne, hisz senki sem ismeri. Kissé remegő hangon kéri álljon meg egy pillanatra hadd vegye ki a telefonját, férfi ránézve látja a szemeit mennyire fél, lassítva mondja nem állhat meg, hisz autópálya, várjon kicsit, majd a kórháznál. Zoé levegőt is alig mer venni, tudja jól nem mutathatja ki a félelmét mert nagyobb bajban lesz. A csendet megtörve próbál kedvesebb lenni, megkérdezi mennyi idő, amíg odaérnek, majd remegő hangon köszöni meg a segítséget, elmondja, hogy már hívta a családját úton vannak ők is. A férfi megemeli a szemöldökét, kigombolva az öltönyét hajol az ülés alá, amitől a lány ijedten teszi a kezeit a szemére, kis mosollyal veszi fel a mobilt mutatva, hogy hívott bárkit, mikor a telefon végig a kocsi ülése alatt volt? Zoé már szinte sír, amikor megszólalna pont rá néz a férfira, akinek a derekán egy fegyver volt, látta ezt ő is, lenézve kérdezi mi az, még nem látott pisztolyt emeli fel, mire Zoé arcán egy könnycsepp végig fojik. A férfi fogja a fegyvert és elteszi, a Zoé előtt lévő kesztyűtartóba, ettől kezdve már nem szól semmit a lány.

 A férfi egy kicsit szelídebb hangon kérdezi meg, mi az, csak nem beijedt? Zoé ránézve fogja két kézzel az övét, mire ő még gyorsabban hajt, látva mennyire fél, kéri ne féljen, hisz neki kellene félnie, mert sofőrnek használja egy kiscica a hatalmas oroszlánt, ha bántani akarta volna, nem áldozza rá az értékes idejét.

 A férfi telefonja folyamatosan csörög, elővéve felvette a kocsi hangszóróján, ahol az emberei keresték. Zoéra pillantva mondja, van egy kis magánügye, majd később visszamegy a bárba. A férfi a telefon másik végén elmondta, hogy Dana is keresi, alá kell írnia egy dokumentumot, vissza is kérdez a lányra kacsintva, hogy csaknem előkerült Dana, már alig várja, hogy lássa, mire a férfi szólt volna le is tette a telefont. Zoé még jobban megijed, tudta vége, rájött, hogy hazudik, az alsó ajkait rágva gondolkodik. A férfi visszakapcsolta a zenét és dudolászva vezetett, semmit sem kérdezve. Zoé, amint látja nem figyel előrántja a pisztolyt és ráfogva kéri állítsa meg az autót! 

Szeress engem!( Befejezett)Where stories live. Discover now