Taekook

13. Rész

Taehyung szemszög

-De ha ennyire kedvelsz, Jungkook, akkor... Miért? Miért csináltad ezt?
-Taehyung, figyelj. Én valamit nagyon félreértettem. De nem kell azonnal megbocsátani nekem, sőt nem is szeretném, hogy megbocsáss nekem még. Hagyok neked időt. De most menjünk már vissza, biztos hiányolnak minket. - azzal bement a házba. Mit érthetett ennyire félre, hogy ennyire kikelt magából? Még mindig haragszok rá.  Viszont nem tudom mi lenne a helyes lépés.

De... De... Valahogy most nincs erőm tovább gondolkodni. Szédülök. Nincs erőm semmihez. Aztán csak annyit érzek, hogy összeesek, és utána semmi. Sötétség.

Jungkook szemszög (mielőtt Taehyung össze esett volna)

Látom Taehyungon, hogy gondolkozik. Aztán lassan lecsukódik a szeme, és össze esik. Szerencsére meg tudom tartani még időben, de a fejét így is elég csúnyán beverte az ajtóba.
-JISOO!!! ROSÉ!! SEHUN!! GYERTEK KI!!! MOST!! - szóltam nekik ordítva, de semmi... - GYERTEK MÁR KI!!!
-Jólvan megyünk, mi a baj, csirke?! - kérdezte Jisoo, miután kinyitotta az ajtot, de ahogy meglátta a kezemben lévő ájult Taehyungot, szemei kikerekedtek. - Sehun vagy bárki, nézze már meg, hogy lélegzik!! - utasított minket, mire egyik ujjam az orra alá tettem, de... Nem. Az nem lehet!!
-Jisoo, hívjatok mentőt! Most! - tette, amit mondok.

Pár percen belül ide is ért a mentő, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Tudom, hogy ott biztonságban van, és segítenek neki, de mind a négyen autóba ültünk, és követtük őt.
-Mi történt? - törte meg a csendet Rosé
-Nem tudom. Egyik pillanatban még beszélgettem vele, de a másikban elkezdtek lecsukódni a szemei, és összeesett. Fogalmam sincs, mi lehet vele. Remélem nincs komolyabb baja. Nagyon aggódom érte...
-Mi is, hidd el csirke. Biztos nincs komoly baja. Szerintem csak elájult.

Odaértünk a kórházhoz, és leültünk bent... Várni. Nem nagyon érdekelt az sem, hogy lassan egy órája vagyunk itt, szerintem a többieket sem. Aztán Sehunnak támadt egy zseniális ötlete. Odament egy orvoshoz megkérdezni, tud e valamit. Tisztán hallom a beszélgetést.
-Jó napot kívánok! Tudja esetleg, hogy mi a helyzet egy Kim Taehyung nevezetű emberrel?
-Jó napot! Onnan jövök éppen ki. Maga kicsoda?
-A legjobb barátai vagyunk mind. - mutatott felénk - meg van ott egy, aki nem csak barát...
-Értem. Ez esetben elmondom önnek, hogy nagyon úgy néz ki, hogy kómában lesz legalább egy hétig. Nagyon csúnyán beütötte a fejét. Legrosszabb esetben öt, legjobb esetben csak egy év emlékezet kiesése lesz. Nagyon bízok benne, hogy csak egy, mert akkor... Történt vele valami, amire nagyon jó lenne, ha emlékezne. De erről nem beszélhetek.
-Köszönöm szépen! Nagyon köszönöm! Viszlát! További szép napot!
-Önnek is! Viszlát! - azzal elment az orvos, Sehun pedig visszaült hozzánk.
-Baszki. Lehet nem fog emlékezni... - mondtam - rátok tuti nem fog... Én.. Annyira sajnálom.... Nem akarom, hogy elvesszétek őt.
-Jungkook. Emlékezni fog. Nyugodj meg. Igaz, hogy ránk nem is, de rád mindenképpen. Tudom. Érzem.- mondta Jisoo. - Figyelj ide. Egy idő után biztos, hogy visszajönnek az emlékei. Ha látásra nem is, de biztos.. - nem tudta befejezni szegény, mert jött egy orvos nagyon gyorsan felénk
-Maga Jeon Jungkook, igaz? - kérdezte tőlem, mire csak bólintottam. - jöjjön velem.
-Baj van?
-Nem, nincs. - az a baj, hogy látom rajta, hogy van valami mégis. - mindenre emlékszik. Kivéve egy dologra. És fel ébredt. - de itt elkomorodott - azért kell velünk jönnie, mert... Nagyon sajnálom, de magát elfelejtette. -mi?az.. Az hogy lehet? - mi sem tudjuk ennek az okát. Lehet azért, mert maga volt az életében a legfontosabb személy. Ilyenkor az emberek inkább őt szokták elfelejteni. Akik a legközelebb állnak hozzá. - észre se vettem, de már ott voltunk a kórterem előtt. - sok szerencsét. - és elment. Kösz, itt hagytál úgy, hogy el se köszöntél, millió kérdéssel a fejemben, és főleg úgy, hogy azt se tudja ki vagyok. Fasza lesz. Na, menjünk.

Ezzel a gondolattal léptem be az ajtón, és megláttam Taehyungot feküdni az ágyon. Felé tartottam, de ő csak nézett ki a fejéből.
-Szia. - szólítottam meg.
-Szia. Ki vagy? - ne... Mérhetetlen üresség járta át a testem. - Ismerlek valahonnan? Nem nagyon emlékszem. Bár... - itt egy kicsit elgondolkozott - valahonnan ismerősek a vonásaid, csak nem tudom honnan.
-Mi ismerjük egymást. Csak... Emlékszel arra, amikor Amerikából visszajött Sehun? - csak bólintott egyet - én is jöttem vele. Én Jeon Jungkook vagyok... Tudom, hogy a nevem nem mond semmit. Én adtam neked elég sok szeretetet... De... Fájdalmat is. - aztán mindent elmeséltem neki. Ami vele és velem történt. Kicsit sokkolta a sok információ is.
-Jungkook... Még mindig nem tudom, ki vagy. Annyira sajnálom. Biztos sokat jelentettél nekem. - aztán megláttam a nem létező villanykörtét a feje fölött. - az emlékezetem nem emlékszik rád csak, ugye? - kérdezte.
-Elvileg csak az, igen.
-Akkor az agyam még fog. Csak engedj meg valamit.
-Neked bármit!-vigyorogtam rá - mi lenne az?
-Csak, had öleljelek meg.
-Ohh, kérdésed számomra parancs. Fel tudsz kelni? Ha nem, akkor is fel fogsz, mert megtartalak.
-Fel tudok. De nem sokáig.
-Jól van, gyere - kitártam neki karjaimat, amikbe egy kis hezitálás után belebújt. Melyet szippantott illatomból, és legnagyobb meglepetésemre megszólalt
-Te vagy az, Kook?