Taekook

17. Rész

Jungkook szemszög

   Ma van a nap, amikor kiengedik Taehyungot a kórházból. És ma van az a nap.

-Jungkook gyere le!- szólt Soyeon, én meg rekordsebesség alatt lent voltam-na, mesélj nekem. Nem kell elvinned sehova. Egyszerűen elmondod neki. Ne csinálj ügyet ebből, kérlek. Amúgy meg én megkérdeztem, és azt mondta, szeret téged. Ne aggódj. Most meg az isten szerelmére is egyél valamit!- csapott vállamra

-Jólvan, nem kell azért megölni. Mi a kaja?

-Hát, valami Péter adott az utcán random egy lecsónak nevezett valamit.-forgatta meg szemeit-De egész finom.

-Lecsó? Nem tudom mi az. De ha neked ízlik, megkóstolom.

-Jó. Na, gyorsan, mert mindjárt jön.-sürgetett.

   Megettem a lecsót, ami tényleg finom volt, de nem lesz a kedvenc kajám. Remélem nem mérgezett, vagy ilyesmi. 

   Öt perc múlva megjött a három jómadár, meg Taehyung. Komolyan mondom, jobban néz ki, mint eddig. Nem mintha eddig csúnya lett volna, vagy ilyesmi. De most egyszerűen ragyog. Ő lenne maga Jézus, vagy mi? Viszont most

-Taehyung, gyere beszélnünk kell. -mondtam neki, ő meg egy  bólintással jelezte, hogy jön. Még hátranéztem Soyeonra, aki csak vigyorgott, de biztatásul kaptam tőle egy rendes mosolyt is. Beértünk a szobába, én meg leültem az ágyra.

-Hú, nem is tudom hol kezdjem. Sokszor akartam már magyarázatot adni mindenre. Csak mindig jött valami hülye, és közbevágott. De most el tudok mindent mondani. Szóval az egész ott kezdődött, hogy megláttalak a suliban, és mellém ültettek. Akkor megfogtál valahol. A kisugárzásod, az hogy ellenszegültél, és utáltál. De ez ugye akkor megváltozott, amikor Jimin meg Yoongi 'meghaltak'. Figyelj, amiket mondtam akkor, amikor... Nem gondoltam komolyan. Igazából nem szeretném húzni az időt. -felálltam, majd odaléptem elé, olyan közel, hogy orrunk szinte súrolták egymást- Kim Taehyung. Be kell valljak valamit. -a következő pillanatban még közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Annyira meglepődött szerencsétlen, hogy először nem is viszonozta. Pár másodperc után ő is visszacsókolt. Mennyei érzés. Egyszerűen leírhatatlan. Levegőhiány miatt elválltunk egymástól, és szemeibe néztem, amik csak úgy ragyogtak - szóval Taehyung, én szeretlek. Ez mindig is így volt. 

-Jungkook. Én is szeretlek- ölelt meg -leszel a párom?- kérdezte félve.

-Persze, hogy leszek butus. -a következő pillanatban berontott a szobába Soyeon a többiekkel együtt.

-GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!! MENNYI IDEJE VÁRTAM RÁ!!! - törölgette le a nemlétező könnyeit Sehun.

-Jisoo, Rosé. Eltudjátok hinni, hogy az én öcsikém szerelmes?

-Hát, sok boldogságot nektek!- ugrott a nyakamba a ChaeSoo páros.

-Köszönjük. Amúgy egy kérdésem lenne. Most akkor Sehun és Soyeon együtt vannak?- kérdeztem meg

-Igen, te barom...-motyogta Sehun.

-Jólvan, nem emlékeztem, na.

-Most hogy mindenki boldog.-szólalt meg Soyeon- Jimint és Yoongit ki akarja látni? Csak mert itt vannak.

-MI?!-kérdeztük egyszerre Taeval

-Sziasztok...-lépett elő Jimin lehajtott fejjel.-van egy kis mondanivalóm. Először is. Taehyung. Borzasztóan sajnálom. Nem volt más választásom. Jungkook apja feje teljesen elborult. Ha nem tettük volna ezt, ti is meg mi is meghaltunk volna. - könnyezett be- de már apád nem él, Jungkook. Meghalt betegségben. Amit sajnálom, de nem bánok. Minket nem kínoztak ott, de a maffia megszűnt ma. Szerencsére. Kérlek, bocsássatok meg nekünk. Nem akartuk mi sem, de nem akartam, hogy fent folytassuk a nem létező életünket.- kezdett el zokogni, mire Tae csak odament hozzá, és megölelte.

-Nincs baj. Én megbocsátok.- mondta Tae.

-Én is.

-Én is.

-Nem ismerünk mi titeket Roséval, de mi is.

-Köszönjük. 

   Elmondták még, hogy együtt vannak, majd elmentünk egy közeli kávézóba, ahol mi is beszéltünk az életünkről, és a többiek is. többek között szó volt arról is, hogy miket csináltam Taehyungal, amiről nem szívesen beszélek most se. De megbékéltek vele egy idő után. Aztán olyan éjfél körül elmentünk haza.

   Még egy epilógus, és vége.