Taekook

Eredeti verzió 10

Taehyung szemszög

Azóta amióta Jungkook kórházban van, Bogum így tűnt el az életemből, mint ahogyan jött. Hívtam, kerestem, de semmi. És úgy volt, hogy vissza jön... De nem tartotta be.

Körülbelül három hónapja vagyok teljesen magányos, az iskolába nagyon ritkán járok csak be, amit nem bánnak, mert legalább valaki foglalkozik Jungkookkal. Bár... Az a millió csaj (mert szerintem van annyi) akik minden egyes nap bejönnek, és „sírnak” érte, nem számítanak annak. Mert, az hogy ők öt percre bejönnek, és félre löknek a helyemről, az... Kicsit sem kedves.

Ma is egy ilyen napon vagyok túl, annyi különbséggel hogy nem volt itt senki. Fura...

A következő pillanatban meglepődve vettem észre, hogy az ajtó kicsapódott, és belépett az iskola kurvája. Jennie.

-Jajj, hogy van az én kicsi Jungkookiem? -kérdezte a legundorítóbb, legnyálasabb hangján

-Hhh. Hányszor mondjam, hogy kómában van, gépről kapja az energiát, semmit nem javult az állapota, gépről lélegeztetik. Szerinted jobban van?! -rivalltam rá, mire ő elröhögte magát

-Ihihiiii! Hát nem tudom, de jó lenne ha felkelne... Akarok még egyet ba-

-Te most elmész innen. -fogtam be a száját, és kitoltam az ajtón, majd sóhajtva be is csuktam azt. Vissza mentem Jungkookhoz, és megfogtam a kezét -mikor fogsz felkelni? -kérdeztem tőle már vagy ezredjére, de mint mindig, ugyan az volt a válasz. Semmi -szörnyű nélküled. Egyedül vagyok. -hajtottam le a fejem a kórházi ágyra, és egy kicsit elszundítottam. Vagyis, másnapig aludtam. Igen, már az orvosok is törzsvendégnek számítanak engem.

De hát kit érdekel? Itt vagyok, tudom hogy él Jungkook, és reménykedem abban, hogy felkel. Utálom, hogy nincs velem, utálom hogy nem idegesít folyton és utálom hogy nem nézhetem egész nap azt a nyuszi fejét. De mégis annyira szeretem... Várj mi?! Ne mondj badarságokat Taehyung. Te nem szereted őt.

Másnap, ugyan úgy elmentem iskolába. Csak most valahogy sokkal jobban izgultam. Sokkal jobban késztetést éreztem arra, hogy bemenjek a kórházba.

Egész napom úgy ment el, hogy nem mutattam semmi érzelmet, belül mégis valami ott motoszkált, hogy menjek oda be.

-Taehyung, várj! -utasított Lisa engem, mire unottan megfordultam -ha majd esetleg felkel. Átadod neki? -nyújtott felém egy rózsaszín levelet, amit fintorogva elraktam a táskámba. Már egy egész doboznyi ilyet lehetne neki odaadni. Utálom hogy ennyire népszerű -köszönöm. És feltétlenül mondd el neki, hogy Lisa szereti nagyon. -mondta, majd kacsintott egyet, és elment. Meg sem jegyeztem, már az első napon, amikor nem jött és megtudták mi van vele, millióan akartak neki üzenni rajtam keresztül. Miért nem mennek oda? Kérdem én. Nem tudom. Pedig lehetne.

Szóval, elindultam a rég megszokott épület felé, és vártam. Vagyis, ott ültem, néztem, és vártam. Aztán valahogy kibukott belőlem minden. Ami egy szó volt.

-Szeretlek. -suttogtam halkan, de erre sem érkezett válasz. Utálom hogy egyik nap sem kel fel. Utálom hogy nélküle élek három hónapja. Ami lassan négy.

Rengeteget gondolkoztam, miközben csak bámultam magam elé a semmibe. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megmoccant. Jungkook megmozdult. Aztán kinyitotta a szemét. És vártam.

Vártam, hogy rám nézzen, hogy mondjon valamit. De nem tette. Nem siettem el a dolgot, megvártam. Megvártam, hogy felüljön, és felém forduljon.

-Tae? -kérdezte rekedtes hangon

-Én vagyok az Jungkook. Minden nap itt voltam.

-Tényleg? -kérdezte csodálkozva -meddig aludtam?

-Három hónapig.

-He? Nekem egy napnak tűnt. -nézett maga elé értetlenül, aztán felém nézett.

És így, miközben elvesztünk egymásban, kommunikáltunk. Szemmel. Ilyenre is csak mi lehetünk képesek...

Aztán amikor megszólaltam volna, hogy elmondjam neki, hogy úgy hiányzott, mint még soha senki, és igazából mindent, amit érzek iránta az ajtó kinyílt, és belépett rajta most a négy lány. Tehát Jennie, Lisa, Jisoo, és Rosé. Mindenkin átmentek már. Csak rajtam nem.

Aztán, ahogy meglátták, hogy ébren van Jungkook, visongva össze néztek, majd ugyan úgy, mint eddig félre löktek engem. Csak most a földre. Ott voltam, szó szerint a semmiért, és azon gondolkoztam, hogy miért is jöttem eddig ide ha nélkülem is elvan? Mert igen, rólam teljesen megfeledkezett, és elkezdett csak a lányokkal foglalkozni, flörtölgetni, stb. Sokkal előbb mondta nekik azt, hogy persze majd bepótoljuk, hiányoztál, meg mindent, mint nekem bármi normálisat. Abban a pillanatban úgy éreztem, felesleges vagyok ott.

Így hát elmentem. Észre sem vették. Haza felé azon gondolkoztam, hogy igazából miért is vagyok én az életébe, amikor tudom, hogy mielőtt megismert volna engem, akkor is nagyon jól el volt, és boldog volt? Fáj az igazság. Nagyon. De hát, tudom hogy velem senki nem állna össze, főleg nem szerelmileg. Ezért is utálom magam. Mert én akárhányszor mondok bocsánatot bárkinek, soha nem kapom vissza.

Szó szerint beestem a házba, mert így voltam vele, minek is kellene gyorsan mennem? Aha. Csak közben zuhogni kezdett az eső. És futottam. Hat kilómétert.

-Otthon édes otthon. Már csak egy valaki hiányzik innen. -bólogattam, miközben eleredtek a könnyeim. Most jött ki rajtam igazán az elmúlt egy év.

Hogy Jimin és Yoongi meghalt. Hogy alig van itthon apa. Bogum. Hogy Jungkook mennyire de mennyire bunkó volt ma velem. Hogy úgy felemészt a féltékenység, hogy nem tudom mit csinálok. Hogy annyira egyedül vagyok, mint még soha. Hogy utálnak. Hogy nem vagyok jó. Hogy... Hogy Jungkook most tuti nem venné fel a telefont, hogy megnyugtasson, nincs semmi baj, és menjek oda hozzá. Mert van jobb elfoglaltsága is nálam.

Nem csináltam semmit, csak sírtam, ami később zokogásba fajult át. Aztán eszembe jutott, hogy Jungkook adott valami címet. Nem is kell sokat gyalogolnom. Itt van pár utcára.

Szóval, könnyeimet letörölve indultam el a nagyim házához. Aki már halott.

Igen. Ez így elég morbidnak hangzik, dehát... Ez van. Szóval, amikor oda értem, egy kedvesnek látszó öreg néni nyitott ajtót.

-Szia, fiatal ember. Ki vagy te? Hogy hívnak, miért jöttél ide?

-Öhm... Kim Taehyung vagyok, és azért mert Jungkook mondta, hogy majd jöjjek el ide. -meredtem magam elé pislogás nélkül

-Értem. Gyere be nyugodtan. -aztán elkezdett mesélni, hogy ő pszichológus volt. Na, ő tud segíteni nekem.

-Utálom magam. -fakadt ki belőlem.

Sajnálom hogy ilyen ritkán tudok részeket hozni!🥺😭