Miért gyűlölsz?

Boldog születésnapot!

Az eső illata megváltásként kúszott az orromba, ahogyan kiléptem a lépcsőházból. Egy utolsó mélyet szippantottam a főváros levegőjéből mielőtt megnyomtam az esernyő markolatán a gombot, ami nagy hirtelenséggel szétnyílt, lehetővé téve számomra, hogy ne érjenek az esőcseppek.
Az elmúlt napok kánikulája után jól esett az eső és a vele érkező alacsonyabb hőmérséklet, bár ez a hirtelen időjárás változás sem tudta enyhíteni a gyomromban növekvő görcsöt.
Már hetek óta próbáltam lelkileg felkészülni erre a találkozóra, hiszen a mai eseményre nem mondhattam nemet, így a kis díszszatyrommal és esernyőmmel felfegyverkezve indultam útnak a zuhogó esőben. Út közben mély sóhajokkal próbáltam csökkenteni az egyre növekvő idegességemet, ám beszippantott párás levegő csak rontott a helyzeten. Hiába hűlt lejebb a hőmérséklet, még mindig meleg volt. Legszívesebben lehúztam volna az esernyőt, hogy lehűtse testem és kavargó gondolataim az eső de akkor tönkretettem volna a hajam és a sminkem, amelyek elkészítése egy órát vett el az életemből, ráadásul még jól is sikerült.
Ahogy befordultam a következő sarkon megrezgett a telefonom a zsebemben, de nem tudtam és nem is akartam elővenni azt. Pontosan tudtam, hogy ki keresett és miért, így elkezdtem gyorsabban szedni a lábaimat, miközben olyanokkal nyugtattam magam, hogy "Nyugodj meg, senki nem fog megharapni" vagy éppen "Nyugi, nem a lelkedet készülsz eladni". Természetesen sikertelenül. Túlságosan is tartottam olyan társasággal találkozni, amelyben csak kevés embert mondhatok a barátomnak.
Még tíz percnyi pocsolyakerülgetés után megérkeztem a megbeszélt helyszínre, egy kocsmához, ahol az egyre csituló eső ellenére már jó számmal összegyűltek az emberek.
Az idegesség fojtogató érzése áramlott szét egyre jobban a testemben, ahogyan a bejárathoz közelítettem. Kinyitott esernyőmet lehelyeztem a bejárathoz a többieké mellé, majd kétségbeesetten vizslattam az embereket, hátha megtalálok egy ismerős arcot. Végül sikerrel jártam, az egyik sarokban egy ismerős szőke fejre lettem figyelmes, ahogy közelebb értem, meghallottam a szőke haj gazdájának kacagását és egyből tudtam, hogy jó úton haladok.
- Bori! - öleltem meg hátulról a legjobb barátnőmet. - Boldog születésnapot!
Bori megfordult és széles vigyorral az arcán átölelt. Átnyújtottam az egész úton szorongatott kis dísztasakot, aminek tartalmát azonnal tanulmányozni kezdte. Egy apró ezüst fülbevaló volt benne, amit hetekkel ezelőtt nézett ki magának, de nem vette meg.
- Köszönöm, Panka! - ölelt át újból, én pedig ekkor éreztem meg rajta az alkohol szúrós szagát.
- Hozok valamit inni. Valakinek hozzak valamit? - néztem körbe a társaságon. Ekkor mértem fel először őket, leginkább Bori és fiúja, Ádám barátai és azok párjai voltak jelen, akikkel már találkoztam ám nem különösebben kedveltem őket.Viszont megakadt a szemem egy teljesen ismeretlen srácon, aki a sarokban ült kapucniban. Sötét ruhájában teljesen beleolvadt a bőr kanapéba, arcáról sugárzó unottság pedig még jobban azt a benyomást keltette, hogy a srác csak egy bútordarab az emberek között. Kérdésemre sem reagált semmi, még rám se nézett, nem úgy mint a többiek, akik sorra adták le a rendelést.
Mire visszaértem az italokkal, Bori már csinált helyett maga mellett, ahol nagyon szívesen helyet is foglaltam. Időközben Bori arrébb ült, hogy mindenkivel tudjon beszélgetni, így kénytelen voltam olyan beszélgetésekben részt venni, amelyekből szívesen kimaradtam volna. Feszengve préseltem ki magamból a rövid, lényegre törő válaszokat abban a reményben, hogy nem kérdezősködnek többet.
Ahogyan sorban fogytak az italok, az idegességem is egyre csak csökkent, egészen addig, amíg Bori pasija, Ádám maga mellé nem hívta az eddig csendben a sarokban ülő srácot.
- Szerintem még nem mutatkoztatok be egymásnak. Ő Ati - mutatott az említett fiú felé. - ő pedig Panka.
Ati csak bólintott egyet, majd nagyon kortyolt a söréből. Nem esett jól ez az érdektelenség, de adtam neki még egy esélyt.
- Ati, honnan ismeritek egymást Ádámmal? - kérdeztem majd én is kortyoltam egyet a saját italomból.
- Inkább Attila.
Hirtelen elkerekedett a szemem, nem tudtam mit is válaszolhatnék, de Ádám közbe szólt:
- Középsuliban ismerkedtünk meg Atival, bocs Attilával - nevette. - Együtt szedtük fel a bulákat, az volt a szép idő, minden estére más nő jutott vagy akár egy éjszakára több is.
Visszataszító volt, hogy így beszélt, miközben a barátnője két méterre ült tőle.
Meglepetésemre Attila is felnevetett, végre egy érzelmet láttam rajta, ám ez nem az volt, amit vártam.
- Emlékszel arra a vörös csajra, akinek egy sárkány tetoválás volt a nyakán? - kérdezte Attila széles vigyorral az arcán, miközben a barátja felé fordult.
- Nagyon baba volt, csak úgy ugrált a farkamon.
És ez így ment egy darabig, amíg addig telítődőtt bennem a harag, hogy olyat nem tettem, amit szinte azonnal megbántam.