Miért gyűlölsz?

Máris mész?

Amint sikerült hanyagul levetnem magam a kanapéra, a fáradtság újra szétáradt a testemben.
Borbála éppen egy jegeskávét készített nekem, míg én a kanapén fetrengtem. Szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, nem kérdeztem rá, pontosan tudtam miért.
- Min vesztetek össze? - kérdeztem komoran amikor a kezembe nyomta az elkészült kávét.
Arcáról lefagyott a mosoly, láthatóan szorosabban markolta a saját bögréje fülét, így foglalt helyet mellettem.
- Rám írt egy volt osztálytársam és elkeztünk beszélgetni, Ádi látta ezt és elkezdett azzal vádolni, hogy megcsalom.
- Szivem - fontam köré karjaimat -, ez a srác nem komplett. Miért teszed magad tönkre?
- Mert egyébként szeretem - mondta könnyes szemekkel. - De váltsunk témát. Miért vagy ilyen hulla?
Tudtam, hogy Borinak most figyelemelterelésre van szüksége, így habár fenntartásokkal, de ejtettem a témát egyelőre.
- Ne is mondd! Dupla órát tartott nekünk Anna, mert táncolni fogunk Azahriah koncertjein.
- Hát ez csodálatos! Nem is mondta Ati. Melyik koncerteken lesztek?
Ám mielőtt válaszolhattam volna megcsörrent a telefonom és a kijelzőn megjelent Boldi neve.
- Vedd fel! - utasított széles mosollyal Bori.
Nem akartam, de engednem kellett barátnőm bíztatásának.
- Szia! - szóltam bele a telefonba.
- Szia, kedves! Nem lenne kedved holnap találkozni?
Bori az eddigieknél is szélesebb vigyorral az arcán heves bólogatásokba kezdett, jelezve, hogy el kell mennem.
- Persze! - adtam be a derekam.

- Bori, miért vettél rá erre? - kérdeztem, miután Boldizsárral egyeztettünk egy időpontot és elköszöntünk egymástól.
- Mert látom rajtad, hogy tetszik a srác.
Valóban vonzónak találtam Boldit, és nem csak a megnyerő külseje, de a személyisége is magával ragadott. Ő egy tipikusan olyan ember, akinél mindig süt a nap, mindenben a jót látja. Vonz ez a kiegyensúlyozottság, nyugalom, biztonság.
- Tényleg kedvelem - vallottam be halkan.
- Szomorú vagyok, hogy nem jöttetek végül össze Atival de remélem Boldival jóra fordul minden.
A gyomrom ismerős görcsbe rándult, ajkaimat szorosan összepréseltem, hogy véletlenül se mondjak valami olyat, amit nem kellene, ám szerencsére Bori tovább folytatta gondolatmenetét.
- Egyébként, most már így elmondom, de Ádi nagyon ellenezte, hogy éppen veled akarom összeboronálni Atit, nem értem miért.
Én pontosan tudtam miért, de ennek nem itt és nem most volt az ideje, hogy megvitassam a barátnőmmel. Helyette inkább tovább cseverésztünk, hogy Attila és Eszter végül milyen jó párost fognak alkotni, ha végre összejönnek. Remek.

* * *

Levegőt mélyen beszív, majd hosszan kifúj. Beszív, kifúj.
A terem padlóján ültem, lábaimat nyújtottam, miközben megpróbáltam az elmémben harcoló gondolatokat is csillapítani. Ám az egyre hangosabban csevegő lányoktól nem tudtam kikapcsolni magam.
A következő pillanatban viszont hirtelen csend lett, mikor feltünt az ajtóban Anna, az oldalán egy elegánsan öltözött férfivel, akit már a klippforgatáson bemutattak nekünk, Szabolcs, a Supermanagement tagja.
Már éppen fordultam volna a mellettem ülő Xénihez, hogy megosszak vele Szabolcs érkezéshez fűződő gondolataimat, amikor az ajtóban feltűnt Ati. Váratlan megjelenése belémszorította a szót, így némán figyeltem az eseményeket.
- Hölgyeim - nézett körbe Szabolcs -, Anna már biztosan ismertette veletek a helyzetet. Azért vagyok itt, hogy megírjuk a szerződéseket, illetve lenne egy kis változás. Eredetileg az Európai turnéra szerettünk volna felkérni benneteket, de szükségünk lenne rátok a közelgő Budapest Park-os koncertre is. Ide viszont csak két embert tudunk közületek meghívni a színpadi kötöttségek miatt. Annával, illetve Atival már egyeztettünk, a két lány, akiket szeretnénk felkérni -nézett körbe a csapaton, míg végül tekintete megállapodott rajtam -, az Xéni és Panka.
A mellettem ülő szépség arcán széles vigyor terült szét miközben izgatottan átölelt.
Én a sokktól mozdulatlanul ültem, meredten bámultam Attilát, a reakcióját. Ám arcáról semmit nem tudtam leolvasni, a zsebre tett kézzel a tőle már jól megszokott közönnyel nézett minket.

                                         * * *

Az öltözőben ülve unottan böngésztem a kommenteket a videóklipp alatt, amelyben szereplünk. Méltatlanul kevés szólt a táncosokról, amit meg is értek, hiszen itt Ati volt a lényeg, mégis, megérdemelte volna a csapat az elismerő szavakat.
Mielőtt kiléptem volna az irodából a szerződés aláírása után, Ati a lehető legkevésbé feltűnő módon a fülembe súgta, hogy várjak rá az öltözőben és én így is tettem.
Viszont negyed óra után elegem lett a várakozásból és táskámat a hátamra dobva elindultam az öltöző bejárata felé, ahonnan éppen Ati sétált be.
- Máris mész? - kérdezte olyan komolysággal, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam.
- Nem hiheted, hogy órákat fogok rád várni - próbáltam ugyanolyan keményen válaszolni, miközben karba fontam a kezeimet.
- Nem éri meg rám várni? - lépett közelebb.
Válasz helyett csak megforgattam a szemeimet, mire ő finoman felemelte az állam és lágy csókot lehet a számra. Kezeimet a nyaka köré fontam.
Nevét suttogtam az ajkaira, mire ő válaszul derekamnál fogva még közelebb vont magához, kipréselve a kettőnk között fennmaradt levegőt.
Kezeit lejebb csúsztatta, fenekembe markolva csókolt egyre vadabbul.
Testemben egyre jobban hevítette a vágy, kezdtem elveszetni az eszemet. Egy tiszta pillanatomban végül sikerült elszakítanom magam a fiútól, aki lihegve, zavarodottan bámult rám vissza.
- Összezavarsz! - lihegtem.
Szemeit összehúzva fókuszált rám, de nem szólt semmit.
Kezeimet válaszadásra ösztönözve felemeltem, ám mikor továbbra sem reagalát, rájöttem, hogy nem teljesen tiszta.
- Basszus, Ati! - kaptam fel a táskám a padról. - Nem elég, hogy vegyes érzéseket küldesz felém, de még csak megbeszélni sem lehet veled.
Miután továbbra sem adta jelét, hogy hajlandó lenne válaszolni, elindultam az ajtó felé, ám a dühtől vezérelve még visszafordultam, így a meglepett fiúval találtam magam szemben.
- És csak hogy tudd, én jól éreztem magam azon az estén és nem akartam elfelejteni, eddig - nyomtam meg az utolsó szót.
- Nem tudom mit érzek - mondta lassan, vontatottan.
- Akkor elmondom én mit érzek - böktem idegesen a mellkasára. - Fájdalmat. Fáj, hogy becsapom a barátaimat, fáj, hogy kétségek között tengek és fáj, hogy még csak támogatást se tudok kérni senkitől, anélkül, hogy megbántanék valakit.
- Én támogatlak.
A düh vörös fátyolként telepedett az agyamra, teljesen elvakított, képtelen voltam tisztán gondolkodni
- Te amúgy gondolkodsz mielőtt beszélsz? - fakadtam ki. - Tőled kapom a lehető legkevesebb támogatást. Sőt, te vagy az amiért szükségem lenne erre az egészre és te most is csak itt állsz és meg sem szólalsz.
Attila szóra nyitotta a száját, kezét felemelte. Egy hosszúra nyúlt percig az hittem fog is mondani valamit, de végül száját bezárta, kezét leengedte.
Nekem nem is kellett több, összetörtve, sértődötten viharzottam el otthagyva a fiút egyedül a néma öltözőben.