Miért gyűlölsz?

Ezt megtartjuk!

A gyomromban egyre növekvő görcsökön az sem segített, hogy a tánccsapat tagjai körülöttem sürögtek-forogtak, miközben egy kedves arcú lány visszafogott sminket kent fel az arcomra. Elrejtette a karikákat a szemem alól, kiemelte a szükséges részeket és ragyogóvá tette kék szemeimet egy lágy, barnás árnyalattal.
Mély levegővételekkel próbáltam nyugtatni magam, amíg a lányok segítettek felvenni a stylisttól kapott fekete ruhát. Ez egy magasan vágott body volt, alul földig érő, átlapolt tüllel kiegészítve, ehhez hasonló pedig a ruha ujjánál is visszaköszönt, ami lehetővé tette a kényelmes és szabad mozgást.
Az idegességem akkor hágott a tetőfokára, amikor egyszerre értünk a videóklipp háttereként szolgáló zöld háttér elé Attilával. Ő is teljesen feketében volt, minden ruha elcsúszva, lógva állt rajta, mintha csak septében öltözött volna fel. Most napszemüveget nem viselt, de a kendő ugyanúgy ott díszelgett a fején.
Unott arccal, rám se nézve foglalta el a rendező által kijelölt helyét, a háttér közepén, szemben a kamerával.
- Jöhet a táncos! - intett felém a rendező, én pedig izzadt tenyeremet a ruhába törölve suhantam a helyemre. Egy lépéssel előtte álltam, vele szemben, úgy, hogy félig takartam.
Nem mertem rá nézni, csak tovább fokozta volna a gyomorgörcsöm ha azokkal az elbűvölő sötét szemeivel rám néz. Mégis fel kellett emelnem a tekintetem a padlóról, így végül megláttam, hogy Attila engem néz és meglepetésemre nem gyűlölettel, inkább valamiféle zavarral a szemében. Egy pillanatra megbabonázott a tekintetével, olyannyira, hogy csak akkor ismertem fel, hogy a rendező közelebb rendelt a fiúhoz, amikor már Attila kinyúlt, megfogta a csuklóm és erősen közelebb húzott magához. A hirtelen helyzetváltoztatás miatt kénytelen voltam szabad kezem a mellkasára fektetni, hogy megtartsam az egyensúlyom. Mielőtt sebesen elkaptam volna kezem, a szemem sarkából megláttam, hogy Attila halványan rám mosolyog, ám szinte azonnal le is olvadt arcárcáról, amikor elhangzott a rendező szájából a kezdést jelentő vezényszó.
Nem volt időm feldolgozni Attila halvány mosolyát, illetve a szereplés miatti idegességet, ugyanis elindult a zene, én pedig teljesen átszellemültem.
Hetek óta erre a dalra gyakoroltunk, ez üdvözölt reggel és búcsúzott el éjszaka, bekúszott az álmaimba is, nem hagyott el sosem. Mégsem untam meg, sőt. Egyre csak jobban és jobban vonzott magához, amíg azt nem vettem észre, hogy hiányzott a dallam, a hang, illetve az, hogy táncoljak rá. Így hát amikor elindult a dal a testem azonnal megálljt parancsolt mindenféle érzelemnek, egyedül a zene és a szenvedély maradt.
Először csak körbetáncoltam Attilát olyan közel, amennyire csak lehetett, de nem értem hozzá, csak kígyóztam körülötte, mint egy prédájával íncselkedő vad. Próbáltam kerülni a tekintetét, hogy ne zökkentsen ki, ám egy óvatlan pillanatban megláttam, hogy olyan szúrós szemekkel nézett rám, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Ezt pedig észrevehette a rendező, ugyanis leállította a felvételt.
A szégyen vörös pírja jelent meg az arcomon, ahogyan közeledett felénk a rendező, én pedig egy lépéssel arrébb álltam, hogy próbáljam visszaszorítani az újra feltörekvő idegességemet.
- Nagyon jó volt eddig! De kérlek hanyagoljuk ezt a riadt egymásra tekintést. Ha már a másikra néztek, az legyen szenvedélyes, jó?
Zavartan pislogtam a rendező után, aki sebesen visszaszaladt a helyére. Kínosan éreztem magam, hogy egy fiú rideg tekintete ki tud zökkenteni, így amikor a zene újra elindult, átadtam magamat a zenének és úgy táncoltam, mintha ott sem lenne Attila, mintha csak egy bútordarab lenne, amit nem érinthetek meg, csak körbe kell táncolnom. Pörögtem, forogtam, kecsesen mozgattam a végtagjaim, ám próbáltam visszafogni az érzéseimet, a jót és a rosszat is, csak a táncra koncentráltam.
Amikor elhallgatott a zene megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hiszen végeztünk a solo résszel. Viszont amint a rendezőre néztem, aki éppen két lánnyal beszélgetett, mindent jó érzés kifutott belőlem. Csak őket néztem aggódó tekintettel, amíg a rendező összevont szemöldökkel, magabiztos léptekkel nem közeledett felénk.
- Lehet nem jól választottunk táncost - hajolt közel Attilához. - Jó a tánc de annyira érzelemmentes, nincs meg köztetek az a kémia, amit keresek.
Egy gombóc nőtt a torkomban a hallottaknak köszönhetően, talán itt és most vágtam el a nagy lehetőségemet, csak azért mert nem kedvelem a srácot. Talán az egész karrieremet elfelejthetem egy ilyen bukás után. Hideg verejték csorgott végig a hátamon, ahogyan szóra nyitottam a számat, ám Attila megelőzött.
- Még egy utolsó próba, ha nem jó, leváltjuk.
A rendező beleegyezett és miközben visszavánszorgott a kamerák mögé, Attila felém fordult és komoran bólintott. Attila ridegsége ellenére elöntött egy kellemes érzés, ami új erőt, motivációt adott, így amikor elfoglaltam a helyem, az előző két próbálkozásomtól eltérően, ezúttal a mellkasára fektettem a kezem.
A zene elindult, én pedig szabadjára engedtem a bennem lakozó érzelmeket. Kezeimet érzékien végighúztam a mellkasán, majd megpördültem körlötte, miközben egy pillanatra sem szakítottam meg a kapcsolatot közöttünk. Új mozdulatokat építettek be a táncomba a folyamatos testi kontaktust fenntartva. A solo végéhez közeledve újra elé léptem, ezúttal neki háttal álltam meg, hátamat a mellkasának döntve, egy kicsit oldra dőltem, így felnéztem rá. Ő hirtelen elkapta a derekam, én pedig még jobban eldőltem oldra, miközben egymásra nézve összetalálkozott a tekintetünk. Sötét, szikrázó szemei elbűvöltek, miközben az enyémbe mélyültek. Ahogyan a karjaiban tartott rájöttem, hogy még mindig préda és vad állt egymással szemben, viszont a szerepek felcserélődtek.
A stáb tapsa térített vissza a valóságba.
- Ezt megtartjuk! - kiáltotta a rendező, Attila pedig azonnal elengedett és elindult az öltöző felé, szünetet kérve. Engem pedig otthagyott a csatát vívó érzéseimmel.