Miért gyűlölsz?

Be is engedsz?

- Hali! Bori vagyok, csak ott hagytam a telóm. Figyu, én szerintem itt alszom Esztinél mert eléggé rottyon van. Nem alszol te is itt?
Nem tudtam rögtön válaszolni, igyekezetem összerakni a fejemben a hallottakat, miközben próbáltam elkerülni Ati riadt tekintetét.
- Ne haragudj - kezdtem bele lassan -, most ezt kihagyom. Én is megyek már haza.
- Megkérjem Ádámot, hogy hazakísérjen?
- Szerintem nekem kellene őt hazakísérnem. - nevettem fel fojtottan, mire Ati arcáról eltűnt a riadtság.
- Megint világát nem tudja?! Majd beszélek vele. Vigyázz magadra! Puszi!
- Puszi! - tettem le a telefont.
Egy ideig csak ültem az ágy szélén, Bori hívásától kizökkenve. A tettünk terhe ólomsúlyként nehezedett a mellkasomra. Az korábbi édes mámort felváltotta a bűntudat maró érzése. A tüdőm összeszűkült, a mellkasomban fellángoló égető érzést pedig a szaporán belélegzett levegő sem enyhítette.
- Panka? - hallottam Ati aggódó hangját, de tudtam, hogy nem tőle fogom megkapni a megnyugvást.
Sebesen felálltam az ágyról és kitörtem a szobából. Habár nem érdekelt, hogy megláthatják, hogy kettesben voltam Attilával a szobában, szerencsére senki sem volt a folyosón.
Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem a cuccom és kisuhantam a lakásból, majd az épületből, egyenesen a szabad ég alá. A hűvös éjszakai levegő enyhítette az égő érzést, ám a fájdalmat nem csillapította, az ilyannyira feszített, hogy kénytelen voltam kiadni magamből. A könnyeim vékony csíkokat rajzoltak le az arcomon, míg nem lecsurogtak az államon és a ruhámra hullottak.
Végül szédelegve, könnyáztatott arccal botorkáltam haza Budapest utcáin.

* * *

Hirtelen egy hangos csörömpölés zavarta meg a csendet. A szememet kinyitva néhány pillanatig nem tudtam beazonosítani hol is vagyok. A nappaliban feküdtem a kanapén a tegnapi ruháimban. Fáradtan csuktam be a szemeimet és próbáltam meg visszaaludni, ám a csörgés nem csendesedett el. A hang irányába fordultam és meglepődve vettem észre, hogy a telefonom rezgett, a kijelzőn egy név jelent meg, amit képtelen voltam kiolvasni, csupán az első két betűt: Bo...
- Remélem a következő életemben kakas leszek és én is felkelthetlek téged hajnalok hajnalán! - köszöntöttem a legjobb barátnőmet.
- Akkor nem szeretnék a következő életemben giliszta lenni. - nevetett egy férfi hang.
- Basszus, Boldi, azt hittem a legjobb barátnőm hív. Ne haragudj, erős kezdés volt! - szabadkoztam.
- Semmi baj. Csak nem hívtál vissza, gondoltam felhívlak.
- Ne haragudj, sok dolgom volt.
- Ma nem érsz rá véletlenül?
Egy belső hang éledt fel bennem, ami arra motivált, hogy találkozzak a fiúval. Mivel tudtam, hogy felejtenem kell Atit, így engedtem, hogy egyre hangosabban duruzsuljon ez a hang a fülemben, míg végül belementem a találkozóba.

Délután egy közeli kávézó felé ballagtam. Gyomrom még mindig háborgott és nem tudtam eldönteni, hogy ez a másnaposságnak vagy az idegességnek tudható be.
Az ajtó fölötti csengő csilingelése jelezte a bent lévőknek, hogy éppen beléptem az épületbe. Boldizsár már ott várt rám, széles mosollyal intett felém.
Egy laza rövidnadrágot és vászoninget viselt, haja most is rakoncátlanul a szemébe lógott. Egyszerűen sugárzott, sütött róla a magabiztosság, vidámság, tele volt élettel.
- Szia! - pattant fel hirtelen, majd miután két puszival köszöntött, kihúzta a széket nekem.
- Őszintén - kezdett bele, miután leadtuk a rendelésünk -, azt hittem, hogy nem fogsz velem találkozni.
- Őszintén, én sem gondoltam volna. Eléggé zárkózott vagyok és nehezen nyílok új emberek felé.
- És most miért döntöttél máshogy?
Mielőtt válaszolhattam volna meghozták a kért italainkat, Boldizsárnak egy eszpresszót, nekem pedig egy matcha lattet.
- Tulajdonképpen - kortyoltam bele az italba -, elhatároztam, hogy változtatni fogok az éltemen és veled meg is kezdem ezt a folyamatot.
- Örülök, hogy részese lehetek a változásodnak.
Arcán elterülő derűs mosoly még sármossabbá varázsolta a fiút. Egy hosszú pillanatig csak bámultam, ahogyan dús ajkaival megformálja a szavakat, ahogy szikrázóan kék szemeit végig vezeti rajtam. Kacéran elmosolyodott, bennem pedig megmozdult valami.

Olyan kellemesen éreztem magam Boldival, hogy észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Miután közöltem, hogy nekem haza kellene már mennem, kedvesen felajánlotta, hogy hazakísér, amit én szívesen el is fogdatam.
- Tehát a paradicsomot nem szereted, de a ketchupot igen? - foglaltam össze a Boldizsártól hallottakat.
- Pontosan! - vigyorgott.
- Bonyolult vagy! - kacagtam fel, miközben befordultunk a lakásomhoz vezető útra.
- Dehát nem is ugyanolyan az íze! - nevetett ő is.
Én válaszul megforgattam a szememet, így már csak akkor eszméltem rá, hogy egy ismerős arcot látok, mikor már elsuhant mellettem.
Attila egy horgászsapkával és napszemüveggel takarta az arcát, ám így is éreztem magamon a tekintetét.
- Panka? - rántott vissza a jelenbe Boldi hangja.
- Tessék? Kicsit elméláztam.
- Nem bántad meg, hogy végül eljöttél velem kávézni?
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Megjöttünk! - álltam meg az ajtó előtt. - Nagyon kellemesen éreztem magam veled!
- Én is, örülök, hogy megismerhettelek!
Egy szoros öleléssel elbúcsúztunk, majd megígértem neki egy következő találkozót.

* * *

Ismét kellemetlen hangra keltem, így azonnal a telefonom után nyúltam, ám nem az volt a hang forrása. Fáradtan kikászálódtam az ágyból és elindultam a zaj irányába. Útközben leolvastam az óraról, hogy már elmúlt 11 óra. Az ajtó felől származott a dörömbölés, óvatosan nyomtam le a kilincset és csupán résnyire nyitottam ki az ajtót, azon kémleltem ki.
- Attila? - azonosítottam be kikerekedett szemekkel az ajtóm előtt álló személyt.
- Be is engedsz? - kérdezte ráérősen miközben orromat megcsapta a fű jellegzetes szaga.