Miért gyűlölsz?

Mizu?

Az éjszakát nyugtalanul töltöttem, egész éjjel csak ugyanaz a jelenet pörgött le a fejemben, ami Ati és köztem történt. Tulajdonképpen semmi sem történt, csak én szerettem volna többet. Hiába tagadom, érzek valamiféle vonzalmat irányába és utálom ezt.
Kómásan, meggyötörten sétáltam ki a nappaliba, ahol sebtében a többiekre pillantva köszöntöttem őket, majd lehuppantam Ádám mellé a bőr kanapéra.
- Jól vagy? - hallottam Bori hangját.
Válaszul csak felmutattam a hüvelykujjam és próbáltam a lehető leghitelesebben mosolyogni. Hogy még hitelesebb legyen, megpróbáltam megkeresni a szemeimmel a lányt. Immár tüzetesebben mértem végig a társaságot. Bori oldalt ült egy fotelben egyedül, ahogy mellé pillantottam pedig úgy kikerekedtek a szemeim, hogy tudtam, nincs már szükségem kávéra. A kétszemélyes kanapén Attila ült, mellette Eszter, sötét haja szétterült a vállán, de még így is jól kivehető volt, hogy Attila átkarolja a vállát és magához vonja a lányt.
Nem tudtam hirtelen hogyan reagáljak, az érzéseim riadót fújtak és harcoltak ki is kerüljön a csúcsra. Kavargott bennem a féltékenység, szomorúság, meglepettség, egyfajta megkönnyebbülés és az öröm is. Az öröm, hogy Eszter végre talált magának valakit, akihez kötődhet, ám tudtam azt is, hogy nem Attila a megfelelő ember erre.
Végül a meglepetettségemnek engedtem utat, ami a felvont szemöldököm révén nyilvánult meg.
- Mi a mai program? - kérdeztem miközben még mindig őket bámultam.
- El kellene mennünk boltba - jött ki Ali a konyhából egy csészével a kezében.
- Miért kínzol?
Aladdin leült a másik oldalamhoz és felém nyújtotta a csészét, amelyet az illata alapján kávéval töltött meg. Egy elmormogott köszönöm kíséretében elfogadtam az italt és mélyeket kortyoltam belőle, remélve, hogy testem mihamarabb visszanyeri az energiát.
- Te vagy a legjobb a vásárlásban! - bazsalygott, miközben megpaskolta a lábam.
Válaszul csak megforgattam a szemem, de magamban elfogadtam a sorsom.

                                          * * *

Már jóval délután jártunk, amikor végre sikerült összeszednem magam. Ali már az autónak dőlve várt rám a tőle nem megszokott idegességgel az arcán.
- Végre! - kiáltott fel és már ült is be a kormány mögé.
Egész úton néma csendben ültünk egymás mellett, Ali teljes figyelmét az útnak szentelte. Feszélyezett a kialakult helyzet, ugyanis Aladdin rendszerint sokat beszél.
Miután leparkolt és leállította az autót, megfogtam a karját, maradásra bírva ezzel.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
Ő hosszasan rám nézett, mélyen a szemembe.
- Tudod - szólalt meg végül a hosszas hallgatás után -, nagyon zavar Ati jelenléte. Azt hittem bele fog illeni a baráti körbe, ha már Ádámnak ilyen jó barátja. De én nem érzem ezt és bármennyire is próbálom nem tudom őt kedvelni. És az, hogy így látom Eszterrel, iszonyatosan irritál.
Miután elhallgatott, végre ki tudtam engedni az addig bent tartogatott levegőt. Hirtelen nem tudtam hogyan reagáljak, bosszantott, hogy ennyire bántja valami az egyik legjobb barátomat, ugyanakkor örültem, hogy valaki hasonlóan érez, mint én.
- Ugyanezt érzem! - fakadt ki belőlem.
Ali mintha egy pillanatra ledöbbent volna, ám egy másodperc alatt felvette a tőle megszokott huncut mosolyát és a sebváltón áthajolva szorosan megölelt.
Ezt követően újra a tőle megszokottan viselkedett egészen addig, amíg újra be nem ültünk a kocsiba, ahol úfjent uralma alá kerítette az idegesség. Újra csak az útra koncentrált teljesen kizárva engem. De ezúttal nem frusztrált, pontosan tudtam, min jár az esze és teljes mértékben átéreztem. Csupán maga a tény, hogy Attila miatt van az egész, öntött el dühvel.
Mielőtt bementünk volna a nyaralóba, megállítottam az autó mellett lelket önteni belé.
- Figyelj csak - érintettem meg a vállát -, tudom, hogy ennyire feszült vagy Attila miatt, én is az vagyok, de próbáljuk meg kizárni arra a pár napra. Ha pedig már úgy érzed nagyon zavar az egész, akkor gyere oda hozzám és kipanaszkodjuk magunkat. Jó?
Aladdin szélesen elvigyorodott, majd szorosan magához vont, de továbbra sem tűnt el szeméből az aggodalom.
- Vagy - fordultam hátra az ajtóból -, addig iszunk még el nem felejtjük.
Amint beléptem az ajtón, abban a pillanatban hirtelen fényesség támadt a nappaliban és hangos csattanások kíséretében széles, fényes papírdarabok töltötték be a teret.
- Meglepetés! - kiáltották egyemszerre a jelenlévők és ahogyan lehullottak a konfettik végre meg is láttam őket, egy félkörben állva vigyorogtak rám.
A meglepődésem hamar elillant és helyébe olyan öröm lépett, amire egyáltalán nem számítottam.
Bori izgattottan lépett ki a félkörből, kezében egy tányért tartott, azon pedig egy rózsaszín cukormázas muffin pihent egy darab égő gyertyával a közepén.
- Boldog névnapot! -köszöntött felém tolva a tányért. Én pedig sebesen elfújtam a gyertyát. Nem kívántam semmit, hiszen abban a pillanatban úgy éreztem nincs már semmire szükségem.
Mindenki sorban odajött hozzám köszönteni egy díszes ajándékot tartalmazó tasakkal és elárasztottak ölelésekkel, puszikkal. Egyedül Attila maradt ki a köszöntésből, de abban a pillanatban kicsit sem zavart, nem is illet volna bele a kapcsolatunkba egy ilyesfajta gesztus.
- Basszus úgy aggódtam, hogy lebuktatom magunkat - zárta a sort Aladdin két puszival.
- Én amúgy teljesen elfeljettem, hogy névnapom van, szóval egyáltalán nem sejtettem. - nevettem.
- Hát akkor - nyomott a kezembe egy átlátszó folyadékkal teli feles poharat Ádám -, igyunk a mi kis ünnepeltünkre! Boldog névnapot!
Mindenki magasba emelte a poharát és egy Boldog névnapot! felkiáltással megitta a poharat tartalmát.
Egy kis idő múlva a dísztasasokat összefogva indultam meg az Eszterrel közös szobánk felé, hogy biztonságba helyezzem az ajándékokat, mielőtt elszabadul a pokol. Ám az ajtón belépve megriadva vettem észre, hogy már valaki ül az ágyamon. Ati a térdeire támaszkodva bámult engem, én pedig úgy döntöttem, megpróbálom nem felzaklatni magam a jelenlétén.
Az ajándékokat lehelyeztem egy kis komód tetejére, majd leültem az ágy szélére Ati mellé és felé fordultam. Ő ugyanígy tett.
- Mizu? - kérdeztem a tőlem telhető legérzelemmentesebben.
A fiú válasz helyett hirtelen előredőlt és felém hajolt. Egy másodpercig csupán pár centiméter választott el, ilyen közelről annyira sebezhetőnek tűnt. Izgatottan járattam a tekintetem a szája és a szemei között, ám az ő figyelmét a mögöttem lévő éjjeliszekrény felé nyújtott keze kötötte le. Szívem ezalatt a másodperc alatt kétszer hevesebben vert, megmozdulni sem mertem, nehogy ebből a reakcióból bármit is észrevegyen.
Majd amilyen gyorsan történt, olyan gyorsan ült vissza az eredeti pozíciójába.
- Csak ezt akartam átadni - nyújtott felém egy rózsaszín díszszatyrot.
Én pedig csak az előző jelenet okozta felzaklatott állapotban, szótlanul bámultam rá.
- Azért nem vagyok ennyire bunkó seggfej, hogy nem köszöntelek fel. Olyan furán nézel rám. Ne aggódj, nem bomba van benne vagy ilyesmi.
Ekkor végre engedelmeskedett a testem, elvettem tőle a csinos ki tasakot, amelyben egy esernyő lapult. Kissé zavartan oldalra emeltem az esernyőt és egy gombnyomással kinyitottam azt, így láthatóvá váltak rajta a különböző alakzatban táncoló ballerinák. Csodálkozva húztam össze az esernyőt, aminek láttán magyarázkodásba kezdett:
- Azt mondtad jövök egy esernyővel, mert miattam hagytad ott a kocsmában a sajátodat és gondoltam ez a táncos illene hozzád - bazsalygott kisfiús csillogással a szemében.
- Köszönöm! - mosolyogtam én is kislányos örömmel.